Hírek

A robotika és lézeres hegesztési technológia utóbbi években lezajlott fejlődése új lehetőségeket teremt, különösen az autóipar számára: a fizikai kontaktus nélküli hegesztés jelentősen rövidebb ciklusidővel, nagyobb rugalmassággal, ugyanakkor kisebb energiaigénnyel jár.

November 12-én a Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Laboratóriuma sikeres bevezető tanfolyamot tartott az érdeklődők számára a SZTAKI Felhőről, amely immár nem csupán belső intézeti szinten, hanem akadémiai intézetek szintjén is kíván felhő-szolgáltatást nyújtani a kutatók számára.

Rímer Péter, a Klasszik Rádió munkatársa az 50 éves jubileum és az informatikai kiállítás kapcsán interjút készített Manno Sándorral , melyet négy részletben adott közre a Digitália című műsorban.

A magyar-amerikai tudományos együttműködés bővítésének lehetőségeiről tárgyalt az MTA elnöke az USA Haditengerészet Kutatási Hivatala Technikai Vezetője , valamint a Védelmi Együttműködési Hivatal Igazgató-helyettese. Charles J. Hollandot és Nilesh J. Christiant az Akadémia Székházában fogadta Lovász László.

A Járműipari Kutatóközpont (JKK) rendezvényén a minél ötletesebb és futurisztikusabb elképzeléseket a VirCA,  3D Internet-alapú Kontroll és Kommunikációs  Kutatólaboratórium segítségével elkészített modellekkel szemléltették a csapatok, a verseny helyszínén felállított 3D mozitechnikának köszönhetően.

Sajnálattal tudatjuk hogy Gary Balas professzor, az MTA SZTAKI Tudományos Tanácsadó Testületének tagja, a Magyar Mérnökakadémia tagja ez év november 12-én 54 éves korában elhunyt.

Gary Balas professzor az irányításelmélet és annak repülésdinamikai alkalmazásaiban végzett világszerte elismert munkát. Az elmélettől az alkalmazásokig, a korszerű módszerek algoritmusaitól a MATLAB Robust Control és Linear Parameter Varying Systems Toolbox-ok kidolgozásáig igen színes és a szakmai közösség számára nélkülözhetetlen munkát végzett.

A 2014 november 5-én megrendezett eFestival keretében az intézetünk által fejlesztett tehetseg.hu weblap elnyerte a „ Kiváló Magyar Tartalom ” címet és a „ Felhasználóbarát honlap ” minősítést.

" Monostori László szerint napjaink piaci körülményei között kiemelkedő jelentőségű a tudományos és az ipari vonal egyesítése, azaz a szakembereknek már ma tisztában kell lenniük azzal, hogy milyen technikával találkoznak majd a jövő mindennapos ipari gyakorlatában. " - hangzott el az IAC 2014 néven október 29. és 31.

Az idei Magyar Tudomány Ünnepe programjai a tudomány messze látó képességét helyezik a középpontba. A jövővel kapcsolatos válaszok keresésére buzdítják a résztvevőket, akik ezúttal a tudomány szerteágazó szempontjaiból ismerhetik meg a természeti és társadalmi folyamatokat.

2014. november 12-én (szerdán) az MTA SZTAKI Victor Hugo utcai épületében megrendezésre kerül a " Cloud használat kezdőknek " tanfolyam. Az eseményen mindenki elsajátíthatja a számítási felhők alapjait, majd az így szerzett tudást ki is próbálhatja a gyakorlati foglalkozáson.

A pilóta nélküli légi járművek (UAS) szabályozásának jelenlegi állása, valamint a környező országok kutatási, fejlesztési, alkalmazási gyakorlata állt a Nemzeti Közlekedési Hatóság által idén második alkalommal, a Stefánia Palotában megrendezett V4 UAS Nemzetközi Konferencia fókuszában.

A világ meghatározó nemzetközi tanúsító intézete a TÜV Rheinland együttműködési megállapodást kötött az MTA SZTAKI-val a mérnöki gondolkodás terjesztésére, közös K+F+I projektek szervezésére. A dokumentumot október 28-án írták alá Budapesten a Magyar Mérnökakadémia és a TÜV Rheinland Akadémia negyedszázados jubileumi szimpóziumán.

A győri Széchenyi István Egyetem SZEnergy Team csapata első helyezett lett a spanyolországi Murcia városában megrendezett IV. Murcia Solar Race elnevezésű üzemanyag takarékossági versenyen.

A W3C Magyar Iroda e-Kormányzat témában műhelykonferenciát rendez 2014. október 16-án, 14.00-től az MTA SZTAKI -ban (1111 Budapest, Kende u. 13-17.).

Program: 

13.40-14.00 Regisztráció 

14.00-16.00

" A drónok, robotrepülőgépek jelenléte már-már mindennapos látvány, ám biztonságos, pontos vezénylésük további kutatások tárgya. A SZTAKI egy európai konzorcium tagjaként egy megbízható, fenntartható repülésirányítási rendszer kidolgozásán fáradozik. Az eszközök és a szakemberek készen állnak, felszálláshoz felkészülni! " - így konferálta fel a Novum TV műsorvezetője a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium munkatársait a Duna TV október 11-i adásában.

GUIDE@HAND alkalmazás-családunk és pilóta nélküli légijárműves kutatási eredményeinken túl az  integrált 4D (i4D) előkészítési rendsze is bemutatásra kerül az INNOTRENDS HUNGARY 2014 elnevezésű konferencián és szakkiállításon.  A kétnapos konferencia 16 szekciójának közel 100 előadása során bemutatásra kerülnek a különféle területeken uralkodó legfontosabb trendek és folyamatok, de 35 startup kiállító is jelen lesz.

Az elmúlt évek hagyományait követve, 2014-ben már mindenki tisztában van vele: ha szeptember, akkor  Kutatók Éjszakája  a SZTAKI-ban! A  Tempus Közalapítvány  által összefogott százegy változatos helyszín közül Intézetünk elsősorban a műszaki tudományok iránt érdeklődőket célozza érdekes tudomány-népszerűsítő előadásaival, demóival.

Egyedülálló segédeszközt, különleges tolmácskesztyűt fejleszt jelnyelven kommunikáló siketek számára az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) fiatal szakemberekből álló csoportja az Euronet Zrt. munkatársaival karöltve.

1964-ben alakult meg a jelenlegi MTA SZTAKI (egyik) jogelődje, az Automatizálási Kutató Intézet (AKI) a Budapesti Műegyetemen működő akadémiai kutatócsoportok bázisán az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság (OMFB) támogatásával. Az  AKI 1973-ban egyesült az Akadémia Számítástechnikai Központjával (SZK) és ekkor kapta az MTA SZTAKI nevet. Az 1960-ban alakult SZK az akadémiai Kibernetikai Kutatócsoportból fejlődött ki, itt építették az első magyar számítógépet (M3) és az egyesüléskor az ország legnagyobb számítógépét (CDC-3300) üzemeltették.

A díj a  felsőoktatás  területén,  az  iskolateremtő, nemzetközi  elismertségű munkát végző magánszemélyeknek adományozható. Idén, a Magyar Kultúra napján Molnár Sándor , a  Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium  munkatársa is azok között volt, akik átvehették az oktatási minisztertől az elismerő díszokiratot.