Hírek

Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya által készített D+ Sport az első és egyetlen magyar nyelvű sport applikáció, amellyel futhatsz, bringázhatsz, és túrázhatsz, miközben a program méri a sebességed, a kilométerenkénti tempód, naplózza az útvonalat, amit később berepülhetsz street view-ban, túrázás közbeni fotóidat albumba rendezi, vagy elhelyezi a térképen, hogy megoszthasd bárkivel merre jártál és mit láttál!

Klímaváltozás, gráfok és hálózatok számítási problémái, új ősgerinces-lelőhely: a Szigma – a holnap világa december 20-i adása.

Néhány hete jelent meg a London Pass Turisztikai Kártya weboldalán a hír, hogy immáron okostelefonon keresztül is meg lehet vásárolni és használni is lehet a kártyát. Ez a szolgáltatás a Miskolc Pass kártyák esetében már tavasz óta elérhető, sőt, több dologban “okosabb” Miskolc kártyája, mint a londoni.

Szegedi Viktor (MTA SZBK) az agykutatás fejlődéséről és arról, hogy miben különleges az agykérgünk, Molnár Gábor (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék) az emberi agyban található szuperplasztikus szinapszisokról és az ingerületátvitelről, Monostori László (MTA SZTAKI) pedig a termelésinformatikai és termelésirányítási kiválósági központ létrehozásáról beszélt az InfoRádió tudományos-ismeretterjesztő műsorában.
A 2016-os év számtalan szakmai programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra is.
Benczúr András, az Informatikai Kutatólaboratórium vezetője mesterséges intelligenciáról és a digitális adatok titkosításának világáról tartott előadást a Magyar Tudomány Ünnepén.
Monostori Lászlónak, az acatech (Deutsche Akademie der Technikwissenschaften, National Academy of Science and Engineering) 2015-ben megválasztott tagjának a hivatalos beiktatására az Akadémia idei Közgyűlésén került sor.
Egy csillagász, egy idegtudós és egy matematikus is eredményesen pályázott az MTA kutatóintézet-hálózatából az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a már önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consolidator Grantre. Maria Lugaro, Dénes Ádám és Marx Dániel ötéves, legfeljebb 2 millió eurós támogatással járó kutatási programot indíthat el.
Az MTA SZTAKI Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói újszerű megközelítést javasoltak az elmúlt 40 év legjobb teniszezőjének meghatározására. A világranglista vezetők egymás elleni eredményei alapján Rafael Nadal bizonyult a legnagyobb jatékosnak.
December 2-án, pénteken a SZTAKI felé kanyarodott szánjával a Télapó, hogy pár nappal az ünnep előtt kiemelt figyelmet fordítson az intézetünkben dolgozó munkatársak gyermekeire.
Monostori László, az MTA SZTAKI igazgatója, a Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (EPIC) vezetője részt vett a 2016. november 23-án, Brüsszelben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyen az EU Horizon 2020 Widening program legnagyobb presztízsű pályázatának, a „Teaming” elnevezésű kutatási kiválósági programnak eredményét tették közzé.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve, a Számítógépes Optikai Érzékelés és Feldolgozás Kutatólaboratóriumban végzett, folyóiratban illetve több konferencián publikált látórendszer alapú sebességmérő eszközzel kapcsolatos kutatások eredményeképpen elkészültek egy saját tervezésű képalkotó chip áramköri tervei.

Az Európai Robotikai Hét (European Robotics Week - ERW) több mint 800 regisztrált eseménnyel idén ismét megdöntött minden előző évi rekordot. Az ERW egy héten át tartó eseménysorozata Európa szerte változatos interaktív robotikai programokat nyújtott a nagyközönségnek, - köztük Intézetünkben is.

A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriuma kifejlesztett egy prototípus Analitikai Modult, a GE Hungary Kft. megbízásából, egy okos-város projekt részeként, amely során egy vezeték nélkül kommunikáló szenzorhálózatot telepítettek Budapest XII. kerületének közvilágítási rendszerére.

A Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium munkatársai, Horváth Dániel, Losonczi Gábor és Magyar Tamás mechatronikai hallgatók kitűnő csapatmunkával megszerezték az I. helyet az idei Tudományos Diákköri Konferencián (BME, Gépészmérnöki kar Mechatronika szekció).

A Pro Progressio alapítvány által meghirdetett diplomaterv pályázatot a BME Gépészmérnöki karán idén, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium munkatársa, Tipary Bence nyerte el, Moduláris, párhuzamos kinematikájú gép tervezése, gyártása és kalibrációja c. munkájával.

Az elkészült gépről megtekinthető egy bemutató videó az alábbi linken. A diplomaterv intézeti témavezetője: Dr. Erdős Ferenc Gábor, a SZTAKI tudományos főmunkatársa.

Gratulálunk a díjhoz!
 

A 2006-ban tragikus körülmények között elhunyt információtechnikai szakembernek, az eLearning Fórum alapítójának és társelnökének az emlékezetére létrehozott Hutter Ottó-díjat minden évben az a személy kapja, aki az elmúlt években az eLearning módszertan terjesztése, fejlesztése és alkalmazása területén széles körben a szakma elismerésére számot tartó munkásságot folytatott.

Kiemelkedő tudományszervezői, igazgatási, fenntartási, szolgáltatási vagy üzemeltetési munkájukért tizenöten vehettek át elismerést Török Ádámtól, az MTA főtitkárától.

Sikerrel lezajlottak a   Tudományos Diákköri Konferencia  kari fordulói, ahol intézetünk munkatársai is szép számmal képviselték magukat. A SZTAKI-ban több évtizedes múltra visszatekintő kezdeményezés a felsőoktatás terén zajló tehetséggondozás leghatékonyabb formájaként bontakozott ki idén is, fiatal kutatóink nemcsak kiemelkedően szerepeltek, de hasznos, a kutatási területeikre vonatkozó szakmai visszajelzéseket is kaptak.

Sikeres szimulációs workshop-ot zárt a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium és a Continental Automotive Hungary Kft. munkatársai. A projekt során laboratóriumunk egy új gyártósor tervezéséhez kapcsolódó szimulációs elemzés elvégzéséhez nyújtott támogatást.