Hírek

Gáspár Péter, intézetünk Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának kutatója, az MTA levelező tagja 2016. október 18-án megtartotta akadémiai székfoglalóját. Az előadásról szóló, képgalériával és videóval bővített összefoglaló.

Baráth Dániel, a Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium munkatársa az NJSZT Képfeldolgozók és Alakfelismerők Társaságának 11. konferenciáján a legjobb doktoranduszi munkának járó Kuba Attila díjat nyerte el.
Magyarország - és a konzorcium tagjaként intézetünk is - teljes jogú tagja lett az Európai Innovációs és Technológiai Intézet információs és kommunikációs technológiákkal foglalkozó társulásának (EIT Digital), ezáltal az ország a digitális elit részévé vált, kutatási és innovációs potenciálja bekerült Európa egyik legjelentősebb tudásközpontjába - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az EIT Digital csütörtöki rendezvényén Budapesten.
Amerikában olyan applikációt fejlesztettek, mely segít megtippelni, hogy van-e valamilyen pszichés problémája a kamaszkorú felhasználónak. Ennek apropóján Kornai András, intézetünk tudományos tanácsadója viselkedés- és beszédelemzésről, mesterséges intelligenciáról beszélt a Lánchíd Rádió Kalauz című műsorában.
Sikeres előadás és technikai bemutató a repülőgépes "Látni és Elkerülni" kutatás eredményeiről
Az Ipar 4.0 nehezen körülírható, tárgyiasítható fogalom, ám a használt technológiákkal járó előnyöket annál inkább könnyebb megfogalmazni. Az autopro.hu megkérdezte a magyar járműipar szereplőit, milyen pozitívumokat sorakoztatnának a fogalom mögé.

2016. december 15-én került megrendezésre a már hagyománnyá vált II. Opel Tudományos Konferencia, ahol a VKSZ_12-1-2013-0038 projekt tudományos vezetői összefoglaló prezentációkban fejtették ki a projekt eddigi eredményeit.

2017. január 20-án, 10.00 órakor tartja Monostori László, az MTA rendes tagja székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermében.
Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya által készített D+ Sport az első és egyetlen magyar nyelvű sport applikáció, amellyel futhatsz, bringázhatsz, és túrázhatsz, miközben a program méri a sebességed, a kilométerenkénti tempód, naplózza az útvonalat, amit később berepülhetsz street view-ban, túrázás közbeni fotóidat albumba rendezi, vagy elhelyezi a térképen, hogy megoszthasd bárkivel merre jártál és mit láttál!

Klímaváltozás, gráfok és hálózatok számítási problémái, új ősgerinces-lelőhely: a Szigma – a holnap világa december 20-i adása.

Néhány hete jelent meg a London Pass Turisztikai Kártya weboldalán a hír, hogy immáron okostelefonon keresztül is meg lehet vásárolni és használni is lehet a kártyát. Ez a szolgáltatás a Miskolc Pass kártyák esetében már tavasz óta elérhető, sőt, több dologban “okosabb” Miskolc kártyája, mint a londoni.

Szegedi Viktor (MTA SZBK) az agykutatás fejlődéséről és arról, hogy miben különleges az agykérgünk, Molnár Gábor (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék) az emberi agyban található szuperplasztikus szinapszisokról és az ingerületátvitelről, Monostori László (MTA SZTAKI) pedig a termelésinformatikai és termelésirányítási kiválósági központ létrehozásáról beszélt az InfoRádió tudományos-ismeretterjesztő műsorában.
A 2016-os év számtalan szakmai programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra is.
Benczúr András, az Informatikai Kutatólaboratórium vezetője mesterséges intelligenciáról és a digitális adatok titkosításának világáról tartott előadást a Magyar Tudomány Ünnepén.
Monostori Lászlónak, az acatech (Deutsche Akademie der Technikwissenschaften, National Academy of Science and Engineering) 2015-ben megválasztott tagjának a hivatalos beiktatására az Akadémia idei Közgyűlésén került sor.
Egy csillagász, egy idegtudós és egy matematikus is eredményesen pályázott az MTA kutatóintézet-hálózatából az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a már önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consolidator Grantre. Maria Lugaro, Dénes Ádám és Marx Dániel ötéves, legfeljebb 2 millió eurós támogatással járó kutatási programot indíthat el.
Az MTA SZTAKI Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói újszerű megközelítést javasoltak az elmúlt 40 év legjobb teniszezőjének meghatározására. A világranglista vezetők egymás elleni eredményei alapján Rafael Nadal bizonyult a legnagyobb jatékosnak.
December 2-án, pénteken a SZTAKI felé kanyarodott szánjával a Télapó, hogy pár nappal az ünnep előtt kiemelt figyelmet fordítson az intézetünkben dolgozó munkatársak gyermekeire.
Monostori László, az MTA SZTAKI igazgatója, a Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (EPIC) vezetője részt vett a 2016. november 23-án, Brüsszelben tartott nemzetközi sajtótájékoztatón, amelyen az EU Horizon 2020 Widening program legnagyobb presztízsű pályázatának, a „Teaming” elnevezésű kutatási kiválósági programnak eredményét tették közzé.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel együttműködve, a Számítógépes Optikai Érzékelés és Feldolgozás Kutatólaboratóriumban végzett, folyóiratban illetve több konferencián publikált látórendszer alapú sebességmérő eszközzel kapcsolatos kutatások eredményeképpen elkészültek egy saját tervezésű képalkotó chip áramköri tervei.