Ismeretterjesztő hírek

Horváth Mátyás professzor (1935 – 2023) a BME Gépészmérnöki Kar Gépgyártástechnológia Tanszékének egykori vezetőjeként fontos szereplője volt annak az országos összefogásnak, amely a 70-es és 80-as években új irányba állította és a nemzetközi élvonalba emelte a hazai gyártásautomatizálási és gyártástechnológia kutatásokat.
Az ELKH SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) is részt vett a berlini magyar nagykövetség 2023. március 30-án, a magyar mesterséges intelligencia ökoszisztémát bemutató rendezvényén.
2023. április 20-án, 9:30-kor kezdődik „A SZTAKI hardverfejlesztései – Számítástechnika a vasfüggöny mögött és azon túl” című konferencia és tárlatvezetés a SZTAKI Kende utca 13-17. szám alatti épületének alagsori Nagytanácstermében. A program során a résztvevők előadásokat hallgathatnak a magyarországi számítástechnika korai éveiről, illetve a SZTAKI hardverfejlesztésének különböző időszakairól.
T. Sós Vera hosszabb perióduson keresztül az Intézeti Tanács tagjaként segítette a SZTAKI működését.
2023. március 16-án életének 74. évében elhunyt Dr. Hetthéssy Jenő, a BME Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék címzetes egyetemi tanára, a SZTAKI volt kutatója.
Az Európai Űrügynökség (ESA) és a magyar ESA Delegáció 2023. március 7-én földmegfigyelési és polgári biztonsági tematikus napot szervezett Budapesten, a SZTAKI-ban.
Gertler János, a SZTAKI korábbi tudományos igazgatóhelyettese, az MTA külső tagja, több amerikai egyetem korábbi professzora, az IFAC örökös tanácsadója és felesége Vas Éva, aki 36 évig volt az intézet alkalmazásában, 2023. február 28-án az Egyesült Államokban tragikus hirtelenséggel elhunyt.
A márciusi közgyűlésen ismét a Platform elnökének választották Dr.  Monostori Lászlót, a SZTAKI igazgatóját és újból társelnök lett Ács István, a Bosch Rexroth Kft. ügyvezető igazgatója is.
Christian Szegedy, a Google Research munkatársa angol nyelvű előadást tartott a MILAB Alapkutatás szemináriumán. A 2023. február 22-i, "AI for Mathematics and Autoformalization" című előadás online is megtekinthető. Christian Szegedy egyébként a MILAB társszervezésében rendezett AI & AUT EXPO során is tartott előadást.
A zsámbéki Keresztelő Szent János Iskolaközpont 11. és 12. évfolyamos, informatika fakultációra járó diákjait az Innovációs és Demonstrációs Térben látták vendégül a SZTAKI kutatói.
A SZTAKI több kutatója is nyilatkozik a 2023. február 27-én adásba került riportban, ami a február 14-15-én, a SZTAKI által koordinált nemzeti laboratóriumok (azaz az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium, valamint a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium), illetve a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében rendezett AI & AUT EXPO-ra fókuszál.
A SZTAKI által koordinált nemzeti laboratóriumok, valamint a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében rendezett AI & AUT EXPO két nap alatt több mint 480 látogatót vonzott.
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium, valamint a Neumann Nonprofit Közhasznú Kft. társszervezésében 2023. február 14-15. között rendezték a Vasúttörténeti Parkban a nemzetközi AI & AUT EXPO című rendezvényt. A kétnapos eseményen több országból, több mint 60 előadótól hallgathattak előadásokat az érdeklődők. Az előadásokat szakmai kiállítás kísérte, a kutatóintézetek, egyetemek demonstrációi mellett a nemzeti laboratóriumok ipari partnerinek megoldásait is megtekinthették az érdeklődők.
Patarics Bálint, a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának kutatója 2023. február 8-án védte meg sikerrel doktori értekezését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
Az egyik legjelentősebb hazai informatikai kutatási infrastruktúra, az ELKH Cloud fejlesztése ismét fontos mérföldkőhöz érkezett. A felhasználók immár olyan kulcsrakész hibrid megoldást kaphatnak kézhez, ami hatékonyan segíti a kvantumprogramozáshoz szükséges erőforrások elérését akár virtualizált szimulátor szolgáltatással a felhőben, akár pedig külföldi kvantumszámítógép-kapacitások bevonásával.
Hegedűs Tamás, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium munkatársa 2023. január 31-én védte PhD értekezését a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
A DigiPrime H2020 projekt a körforgásos gazdaság eléréséhez szolgáltat digitális platformot. A három tucat partnerrel operáló konzorcium olasz, görög, német és magyar képviselői január 31. és február 2. között töltöttek időt a SZTAKI-ban.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH)  az "Eljárás és berendezés minta fluoreszcencia-vizsgálatára"  című  találmányra 2022. december 20-án 231 357 számmal szabadalmat adott. A SZTAKI kutatóinak több éves munkáját önti védett formába a szabadalom.
Benczúr András, a SZTAKI Informatikai Kutatólaboratóriumának vezetője, valamint a SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője is oktatni fog a nemzetközi projektekben való részvételt is biztosító, programtervező informatikus szakon – írja az egyetem weblapja.
Az ünnepélyes megnyitón a SZTAKI munkatársai is képviselték az intézetet. A programsorozatot szervező Neumann Társaság egyik alelnöke Benedek Csaba, a SZTAKI igazgatóhelyettese. A megnyitón Farkas Attila kutató is előadást tartott.