Innovációs hírek

A Többnemzeti Képességfejlesztési Program (Multinational Capability Development Campaign, MCDC) Mesterséges Intelligencia Által Támogatott Szenzorfúzió projekt keretein belüli esemény a SZTAKI (Magyar Kutatási Hálózat Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet), az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság (MH HTP) és a HVK Képességfejlesztési Iroda közös szervezésében valósult meg.
A 2022-ben megnyitott „A múltból a jövőbe” című kiállítás magyar és angol nyelven is bejárható a HUN-REN SZTAKI eLearning Osztálya által fejlesztett virtuális túrán. A kiállítás természetesen élőben is megtekinthető.
A tudománnyal és technológiával foglalkozó Novum 2023. október 9-i adásában a HUN-REN SZTAKI 2022-ben megnyílt, és azóta folyamatosan bővülő „A múltból a jövőbe” című hardvertörténeti kiállítás mutatkozott be, Manno Sándor fejlesztőmérnök tálalásában.
A 2023. szeptember 28. és 29. között tartott, kétnapos rendezvény során a Horizon 2020 keretből finanszírozott AIDPATH (Artificial Intelligence-driven, Decentralized Production for Advanced Therapies in the Hospital) projekt kutatói gyűltek össze, hogy a közös munka kétéves évfordulóján szakmai előadások és egyeztetések folyamán összegezzék és elemezzék az eddigi eredményeket.
A 2023. szeptember 29-én tartott rendezvényen az intézet tíz programmal vett részt, amelyek összesen két épület több szintjét foglalták el. Több mint 300 látogató vett részt a HUN-REN SZTAKI bemutatóin, amik a drónok reptetésétől a hardvertörténeti kiállítás alkalmi előadásán át az ipari robotokkal való ismerkedésig és az öregedésórák kipróbálásáig terjedtek.
Tízféle programmal, köztük drónparádéval, autonóm szárazföldi járművel, interaktív blokklánc-szimulációval, robotokkal, öregedésórákkal, csecsemőmonitorozással, hardvertörténeti kiállítással várta látogatóit a HUN-REN SZTAKI a 2023. szeptember 29-én (pénteken) rendezett Kutatók Éjszakáján.
Hatvany József az MTA KKCS Cambridge-ben diplomázott munkatársa volt, mikor megalakult a SZTAKI. Munkássága az egyetemes tudományos életre is nagy hatással volt, a számítógéppel segített tervezés (CAD) úttörőjének számított.
2023. szeptember 19-én, kedden sikeres Innovációs Napot tartott a HUN-REN SZTAKI által koordinált Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL). A szakmai napon a HUN-REN SZTAKI mellett a másik két konzorciumi partner, a Széchenyi Egyetem és a BME kutatói is bemutatták megoldásaikat. Az Innovációs Napon a kutatóhelyek és egyetemek mellett az ipar képviselői is részt vettek.
A döntéselmélet gyakran használt eszköze a páros összehasonlítás. Az így adódó páros összehasonlítás mátrixok egyik legnépszerűbb súlyozási módszere a mátrix domináns jobboldali sajátvektorának használatán alapul. Ez azonban nem feltétlenül egyezik meg az azonos érveléssel kapható (inverz) baloldali sajátvektorral. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa számítógépes szimuláció segítségével hasonlította össze e két megközelítést az összehasonlítások mértani közepe által adott súlyozási eljárással.
Az IMEKO tagjai 25 különböző részterület konferenciáin mutatják be tudományos eredményeiket, évről évre. A részterületek (TC-k, Technical Committee-k) maguk döntik el, hogy mikor és hol rendezik meg éves konferenciájukat, kivéve a háromévente megrendezett világkonferenciát.
A HUN-REN SZTAKI 2023. szeptember 29-én (pénteken) tíz programmal várja a Kutatók Éjszakája látogatóit. A látogatók bejárhatják az intézet Innovációs és Demonstrációs Terét, ahol robotokkal, autonóm térképezéssel és navigációval, mesterséges intelligenciával, az öregedéskutatás eredményeivel találkozhatnak. A Kutatók Éjszakája alkalmából a HUN-REN SZTAKI saját hardvertörténeti kiállításán a látogatók exkluzív, hang- és képtárolással, -alkotással kapcsolatos tárlatvezetéseken vehetnek részt.
A mérésüggyel foglalkozó nemzetközi tudományos szervezet ülésén több, mint 40 ország képviseltette magát. 32 vendég személyesen, mindegy 50 fő pedig online vett részt a rendezvényen. Hivatalosan 41 ország az IMEKO tagja a világ minden tájáról, de ezen túl számos személyes tagja van a szervezetnek. Külön érdekesség, hogy a nemzetközi tudományos szervezetet 1958-ban alapították Budapesten.  Ez egyben azt is jelenti, hogy az idei találkozó volt az IMEKO 65. születésnapja. Az alkalmat a vacsorán külön tortával ünnepelték a részvevők.

A többszempontú döntési problémák megoldásának egyik bevált megközelítése a páros összehasonlítások használata, mind a szempontsúlyok meghatározására, mind az alternatívák értékelésére. Az alternatívákat páronként értékelve, fontosságuk arányait egy mátrixba rendezve a feladat a megadott értékekhez jól illeszkedő súlyvektor meghatározására egyszerűsödik.

2023. szeptember 29-én rendezik az idei Kutatók Éjszakáját, amin a HUN-REN SZTAKI is képviselteti magát. Két épületben, összesen tíz programmal várjuk az érdeklődőket. Szó lesz a hatékonyabb repülésről, a biológiai öregedés meghatározásáról, megismerkedhetünk a kollaboratív robotokkal, illetve láthatunk önvezető szárazföldi járművet is.
Bozóki Sándor, a HUN-REN SZTAKI Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos főmunkatársa szeptember 5-én, Novák Katalin köztársasági elnöktől vehette át az elismerést.
A HUN-REN SZTAKI és a Fraunhofer Társaság közös cégeként működő EPIC InnoLabs a Forbes magyar kiadásának online oldalán kapott részletes cikket.
Kerepesi Csaba, a HUN-REN SZTAKI Informatikai Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa régóta foglalkozik öregedésórák alkalmazásával – ezeket a biológiai életkort meghatározni képes mesterséges intelligencia alapú eszközöket hívta segítségül a „Multi-omic rejuvenation and lifespan extension on exposure to youthful circulation” című tanulmány adatainak elemzéséhez is.
A Magyar Machine Learning Találkozó lehetőséget biztosított arra, hogy külföldi intézményekben dolgozó magyar machine learning kutató találkozzanak egymással és az itthoniakkal, a fiatalabb generációval, Ph.D-hallgatókkal. A 3 napos informális nyári találkozó során 17 nemzetközileg elismert kutató tartott előadást, a hazai fiatalok pedig 35 posztereken mutatták be kutatásaikat, sok kötetlen közös programmal. Az előadók közül ketten a Cambridge-i egyetem, ketten a Carnegie Mellon egyetem professzorai, a további előadók többek között a Google-tól, a Deepmindtól, Huawei-től, Harvard Egyetemről, ETH Zürichből érkeztek.
2023. augusztus 31. és szeptember 1. között zajlott a HUN-REN SZTAKI-ban az International Academy of Engineering and Technology (AET) nemzetközi mérnökakadémia 2023-as szimpóziuma. A rendezvényen nemzetközi szakemberek tartottak előadásokat, a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs terében pedig a poszterszekció rendezték. A háromnapos programban a HUN-REN SZTAKI mint társszervező és vendéglátó vett részt.
2023. augusztus 30. és szeptember 1. között rendezik a SZTAKI-ban az International Academy of Engineering and Technology (AET) nemzetközi mérnökakadémia éves szimpóziumát. Az AETS2023 (The 5th AET International Symposium of ACSM and Digital Manufacturing) című rendezvény az atomi méretű precíziós gyártásra és a hozzá kapcsolódó mérnöki eljárásokra fókuszál, a résztvevők pedig világszinten meghatározó eredményeket felmutató kutatómérnököktől hallgathatnak előadásokat.