Tudományos projektek

2016. nov. 1. – 2020. okt. 31.

A projekt olyan csúcstechnológia területet céloz meg, ahol – szinte páratlan módon – integrálódik a magas szintű alapkutatás szükségessége az égető gyakorlati igények kielégítésével. A kiber-fizikai rendszerek olyan számítási struktúrák, melyek intenzív kapcsolatban állnak a környező fizikai világgal, a fizikai folyamatokkal, egyúttal kiszolgálják és hasznosítják az interneten elérhető adatelérési és adatfeldolgozási szolgáltatásokat.

jan. 1. – szep. 30.

A HydroCobotics H2020 kaszkád konzorciumot a robotkarokkal is foglalkozó Hepenix Kft. koordinálja, de tagja a hidropóniában utazó Green Drops Farm Kft. is. A projektet a ELKH SZTAKI-n belül a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos munkatársa, Paniti Imre vezeti. A kutatási-fejlesztési projekt 2021. január 1-én indult és előreláthatólag 2021. szeptember 30-án fejeződik be.

2017. ápr. 1. – 2024. már. 31.

A kiber-fizikai termelési rendszerek kiemelkedő tudásközpontjának az EPIC Kiválósági Központ célja az innovációs folyamat felgyorsítása, ipari megoldások létrehozása, magasan kvalifikált szakértők új generációinak kinevelése, valamint többféle iparágaknak hátteret biztosító, fenntartható és versenyképes gyártási ökoszisztéma kialakítása mind hazánkban, mind Európában. Az MTA SZTAKI, mint elsősorban alapkutatási intézmény, már 2001-ben elnyerte az EU Kiválósági Központ címét, melynek továbbfejlesztése a projekt egyik fő célja.

2016. ápr. 1. – 2018. már. 31.

A nemzetközi EUREKA együttműködési keretben 2016. április 1.-i kezdettel a SZTAKI  EMI laboratóriumában egy 24 hónapos projekt vette kezdetét, INTRO4.0 néven.  Az EUREKA pályázati  formában a külföldi partnerek munkáját a projektvezető KIT, Karlsruhei Kutató Intézet fogja össze, míg a magyar partnerek között szerepel az MTA SZTAKI és a magyar projekt-vezető szerepét adó HEPENIX kutató-fejlesztő Kft.

Míg a német iparvállalatok 36 hónapra tervezték a K+F+I munkákat, addig a magyar partnerek, későbbi projekt-kezdettel, rövidebb projektidővel számolnak.

2016. jan. 1. – 2018. dec. 31.

A 2016 januárjában indult EXCELL projekt (Actions for Excellence in Smart Cyber-Physical Systems applications through exploitation of Big Data in the context of Production Control and Logistics; Kiválósági tevékenységek intelligens kiber-fizikai rendszerek alkalmazásaiban nagy adatok termelésirányítási és logisztikai területeken történő kiaknázásával) a kiber-fizikai rendszerek, valamint termelési és logisztikai hálózatok területét kiszolgáló "big data" alkalmazások területén irányozza elő négy európai ország (Magyarország, Németország, Egyesült Királyság, Belgium) tudósainak együttműködésé

2015. okt.

Laboratóriumunk 2015. ősze óta folytat együttműködést a Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt.-vel szimulációs elemzés és „Ipar 4.0” témakörökben. A projekt elsődleges célja a mátészalkai szemüveglencse gyár különböző szegmenseinek modellezése, és a folyamatok elemzése különböző kapacitástervezési és folyamatfejlesztési szempontok alapján. Az együttműködésben megvalósult közös fejlesztések és workshopok révén a Hoya mérnökei is elsajátították a szimuláció modellezés alapjait, és a mindennapos termelési gyakorlatban is lehetőségük van alkalmazni az elkészült szimulációs modelleket.

2015. ápr. 1. – 2019. ápr. 1.

A SYMBIO-TIC projekt az európai gyártás rugalmasabbá, hatékonyabbá és biztonságosabbá tételét tűzte ki maga elé célul. Legfőbb újítása a munkás és a robot közös térbe helyezése a kollaboráció hatékonyabbá tétele érdekében. Ennek megvalósítása során különös hangsúlyt kap a biztonság. A munkás testi épségének védelmében, az ütközés elkerülésért a rendszer folyamatosan érzékeli a munkás helyét és ez alapján befolyásolja a robot viselkedését. Az optimális munkamegosztás megvalósításához fontos a munkafolyamatok körültekintő megtervezése és a változásokhoz való alkalmazkodás képessége.

2014. már. 1. – 2017. jún. 30.

Kutatás-fejlesztési projekt közös végrehajtása, amely a gépipari-járműiparimechatronikai
terület regionális szinten jelentős szereplői által került kidolgozásra. Országos és
nemzetközi partnerek részvételével, jövőbe mutató, stratégiai jelentőségű, szakmailag jól
körülhatárolt és összefüggő K+F feladatok megoldására irányuló célzott kutatás megvalósítása.

2013. okt. 1. – 2016. okt. 31.

A RobustPlaNet keretében olyan új termeléstervezési és végrehajtási technológiák, valamint üzleti modellek kifejlesztése volt  a cél, amelyek támogatják a beszállítói hálózatokban használt jelenlegi, merev és termék-orientált eljárások kiváltását, az együttműködést támogató, robusztus megoldásokkal. A projekt során kifejlesztett módszerek és komponensek egy többszintű, integrált rendszeren keresztül, valós időben támogatják a vállalati döntéshozókat a változó környezethez alkalmazkodó, robusztusabb tervek kidolgozásában.

2012. júl. 1. – 2014. dec. 31.

Az E+grid adaptív intelligens energia-pozitív közvilágítási rendszer kifejlesztését a napenergia közvilágítási rendszerekben történő felhasználása, az intelligens energiahálózatok (smart grid) terjedése, az energiatakarékosságra való törekvés, valamint az intelligens városokban (smart cities) a közvilágítástól elvárt hozzáadott szolgáltatások motiválták.