Tudományos hírek

Az intézet két laborjának kutatói is részt vettek az International Federation of Automatic Control (IFAC) 22. világkongresszusán, amit 2023. július 9. és 14. között rendeztek Jokohamában.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem mesterséges intelligenciával foglalkozó szakmai fórumára érkező dél-koreai Chung-Ang Egyetemi delegáció július 18-án meglátogatta a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terét, ahol a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) munkatársai bemutatták eredményeiket.
A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriuma (EMI) és a Hitachi Research and Development Group együttműködése évtizedes múltra tekint vissza – e kapcsolatok újabb jeles eseményeként a közelmúltban az EMI munkatársai a Hitachi két létesítményét is meglátogatták.
2023. július 12-én, szerdán kínai befektetői és kormányzati delegáció látogatta meg az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumot (ARNL) és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumot (MILAB).
Neumann János születésének 120. évfordulója alkalmából a Neumann Társaság a tudós életét és munkásságát bemutató pályakép-tablókat készített. A SZTAKI eLearning osztályának módszertani és informatikai támogatásával a tablók már digitális formában is elérhetők az érdeklődők számára, melyről bővebben Weisz Zsolt tartott előadást az intézet képviseletében.
A győri Széchenyi István Egyetemen rendezett konferencián szakmai előadásokat hallgathattak az érdeklődők, illetve megtekinthették a Magyar Hidrológiai Társaság szakkiállítóinak standjait is. A SZTAKI is kiállítóként volt jelen a rendezvényen.
2023. június 30-án sikeresen lezajlott a harmadik Elektronikus Aláírás Napja, avagy eSignDay konferencia, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft. és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) közös szakmai rendezvénye.
2023. június 26–28. között a Budapesti Corvinus Egyetemen tartották a 10. MathSport International nemzetközi konferenciát. A kétévente megrendezett eseményt az EURO (Európai Operációkutatási Társaságok Szövetsége) OR in Sports munkacsoportja támogatásával egy négytagú bizottság, Csató László (elnök; Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport; BCE), Bozóki Sándor (Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport; BCE), Szádoczki Zsombor (Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium; BCE), valamint Petróczy Dóra Gréta (BCE; KRTK KTI) szervezte.
A SZTAKI fejlesztőmérnöke a 2023. június 24-i rendezvénysorozat keretében tartott tárlatvezetést az intézet hardvertörténeti kiállításán.
A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) 2023. június 15-én tartotta az idei szakmai napját. A hallgatók személyesen és online követhették az egész napos szakmai előadásokat, melyeket a MILAB projekt kutatói, a SZTAKI által koordinált nemzeti labor partnerintézeteinek képviselői, illetve más nemzeti laborok szakértői tartottak.
A 2023. június 21-23. között tartott rendezvényt a Bolyai János Matematikai Társulat (BJMT) a Gazdaságmodellezési Társasággal (GMT) és a Magyar Operációkutatási Társasággal (MOT) közösen szervezték, helyszínül a Budapesti Corvinus Egyetem szolgált. A rendezvényen az intézet több kutatója is képviseltette magát: előadásokat tartottak, részt vettek a szervezésben.
Az intézet először vett részt a rendezvénysorozaton, amire a 2022-ben nyílt, de folyamatosan gondozott „A múltból a jövőbe” hardvertörténeti kiállítással vett részt a SZTAKI. A szombati program során Manno Sándor fejlesztőmérnök tartott tárlatvezetést.
Az Egerváry Jenő emlékplakettet a Magyar Operációkutatási Társaság 2023-ban Gerencsér Lászlónak, a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának tudományos tanácsadójának ítélte oda a sztochasztikus rendszerek területén elért kutatói, oktatói és vezetői eredményeiért, valamint a tudományos közéleti tevékenységéért. A díjat a 35. Magyar Operációkutatási Konferencián adták át.
Kerepesi Csaba, a SZTAKI Informatikai Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa az öregedéssel kapcsolatos kutatásainak eredményeiről beszél az adásban.
Fényes Dániel, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium, valamint Rózsa Zoltán, a Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium kutatója is bekerült a 2023-as Bolyai-ösztöndíjasok 155 fős táborába.
A ZalaZONE Járműipari Tesztpályát és a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpont ZalaZONE Tesztközpontjában folyó kutatásokat ismerhették meg az ELKH Titkárság munkatársai idei szakmai napjukon. Az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) szakemberei autonóm járműves és drónalkalmazásos demonstrációt tartottak.
Az egész napos 5G Cyber Range-re a Huawei és az Austrian Institute of Technology (AIT) meghívására látogatott el a HBIT és a HunCERT csapata. A résztvevők különböző országokból érkező szakértők 5G kiberbiztonsággal kapcsolatos előadásain vehettek részt. A gyakorlat szakmai részén a négyfős csapatoknak kiberbiztonsági szituációt kellett megoldaniuk egy távközlési szolgáltató (5G szolgáltató) szerepkörében.
A Bolyai-díjat Novák Katalin köztársasági elnök adta át a Magyar Tudományos Akadémián június 15-én. A Széchenyi-díjas gépészmérnök a köztársasági elnök elnökletével működő független díjbizottság egyhangú döntése nyomán nyerte el a kitüntetést.
Gáspár Péter a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának vezetése mellett a SZTAKI által koordinált Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium szakmai vezetője is.
A legnagyobb, nemzetközi robotikai konferencián, a 2023-ban Londonban rendezett IEEE RAS ICRA (International Conference on Robotics and Automation) adott elő Horváth Dániel, a SZTAKI tudományos munkatársa. A konferencián kutatók és ipari szakemberek is képviseltették magukat.