Tudományos hírek

Intézetünk Elosztott Rendszerek Osztálya az MTA SZTAKI-ban felgyülemlett több évtizedes tudás és kutatási-fejlesztési eredmény hosszútávú digitális megőrzését lehetővé tévő megoldáson dolgozik.
Az MTA SZTAKI Big Data - Lendület Kutatócsoportjának kutatói (Kerepesi Csaba, Daróczy Bálint és Benczúr András) együttműködve az ELTE Genetikai Tanszék kutatóival (Sturm Ádám és Vellai Tibor) öregedést szabályozó emberi fehérjéket prediktáltak a legújabb gépi tanulási módszerek segítségével. Az eredményeket összefoglaló tanulmány a rangos "Scientific Reports" online folyóiratban jelent meg.
Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumunk a szatellit képekre alkalmazott távérzékelési eljárások földi/földközeli alkalmazásán dolgozik, melyről az index.hu is tudósított.
Kik és hogyan alakították a számítástechnika „hőskorában” idehaza az informatikai kutatásokat? Miként próbálták a fejlett nyugati ipari országokat a létező szocializmus államaitól elválasztó technológiai szakadékot áthidalni a magyar szakemberek? Egyebek mellett ez is kiderül az Utak a Széchenyi térre című interjúsorozat újabb részéből.
A képi kommunikáció világában kialakult új olvasási stratégiák feltérképezését célzó Erasmus+ nemzetközi projekt indult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán, a Francia Tanszék koordinációjával.
Kollégáink egy Egerben szervezett IEEE konferencián kapták a megtisztelő elismerést egy "Internet-of-Things" témájú cikkükkel.
Autonóm járműirányítási mérnök mesterszakot indít szeptemberben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) közlekedésmérnöki és járműmérnöki kara. Az angol nyelvű képzés célja, hogy a járműipar legdinamikusabban fejlődő területéhez kapcsolódva, az önvezető járművek fejlesztésére képezzenek szakembereket.

2014 tavaszán kezdődött és 2017 végén fejeződött be sikerrel a nyugat-magyarországi régiót kutatási és ipari szempontból fejlesztő iKOMP projekt: „Stratégiai ipari ágazatok jövőbemutató gyártási technológiáihoz és termékeihez kapcsolódó térségi kutatási kompetenciák megerősítése széleskörű együttműködésben megvalósított kutatás-fejlesztési programmal” (VKSZ_12-1-2013-0038) .

Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársának írása a kézilabda-Európa-bajnokságok szabályainak manipulálhatóságáról.
A 2017-es év számtalan szakmai programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra is. Ezzel az összefoglalással szeretnénk megköszönni a támogatást; partnereinknek és olvasóinknak egyaránt kellemes ünnepeket és sikerekben gazdag új évet kívánunk!
Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya és a Filmdestination.hu filmturisztikai kreatív csapat együttes fejlesztéseként készült el az első magyar filmturisztikai alkalmazás a GUIDE@HAND Film Destination Budapest, amely az eddigi legteljesebb útmutató az egyik legnépszerűbb filmes városról, Budapestről. Az alkalmazás az M5TV "Tudomány minden napra" című műsorának december 7-i adásában debütált.
A Rendszer- és Irányításelméleti Kutatólaboratórium részmunkaidős munkatársa, Molnár Sándor sikerrel védte meg nagydoktori értekezését.
Sikerrel lezajlottak az őszi Tudományos Diákköri Konferenciák kari fordulói, ahol intézetünk munkatársai is szép számmal képviselték magukat. Fiatal kutatóink nemcsak kiemelkedően szerepeltek, de hasznos, a kutatási területeikre vonatkozó szakmai visszajelzéseket is kaptak, valamint jogosultságot a jövőre megrendezésre kerülő XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián való részvételre is.
2017-ben immár 26. alkalommal került megszervezésre a Magyar Szabványügyi Testület Székházában a Magyar Minőséghét és ennek két napos nyitókonferenciája, amely „A változás pozitív aspektusai” gondolatkör köré szerveződött. Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumunk tudományos főmunkatársa, Dr. Viharos Zsolt János az „Ipar 4.0 minőségi aspektusai” címmel tartott előadást a megjelent nagyszámú résztvevő számára.
„Ipar 4.0 – az ipar és a mérnökképzés jövője” mottóval ünnepelte a zalaegerszegi régió a mérnökképzés 15. születésnapját, tükrözve ezzel a jelent, jövőt és a tradíciókat is. Az ünnepségen meghívott előadóként, „Ipar 4.0 tudományos szemszögből” címmel kollégánk, Dr. Viharos Zsolt János tartotta az egyik felkért szakmai előadást.
Gratulálunk Erdős Gábornak, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos főmunkatársának, aki Takahiro Nakano-val, a Hitachi Yokohama Research Laboratory (YRL) kutatójával közösen elnyerte a Japan Society for Precision Engineering (JSPE) 2017 évi Technical Award díját. Munkájuk három dimenziós mért adatokból – ún. pontfelhőkből – kiindulva összetett műszaki objektumok modelljének rekonstrukcióját teszi lehetővé. Az immár nemzetközileg szabadalmaztatott eredményeket jelenleg felvonók felújítási és építési munkálataiban alkalmazzák.
Az M5 televízió Novum című tudományos magazinműsorának október 21-i, tematikus adása a Kutatók Éjszakája országos rendezvénysorozatáról szólt. Ennek keretén belül intézetünk színes programjai is bemutatásra kerültek, a műsorvezető Kocsis M. Brigitta.
A magyar kisvállalkozások közül sokan le vannak maradva az Ipar 4.0-s fejlesztésekben, de ez a lemaradás rövid időn belül behozható – állítja az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet igazgatója, Monostori László a Figyelő hasábjain.
A Digitális Bölcsészet az ERCIM News 2017. októberi számának kiemelt témája, melynek elkészülésében Kovács László, az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztály vezetője szerkesztőként vett részt.
2017. szeptember 25-én délután intézetünk igazgatója, Monostori László ismertette a következő öt évre vonatkozó intézetvezetési koncepcióját, melyet a SZTAKI munkatársai és a Magyar Tudományos Akadémia bizottsági tagjai egyöntetűen támogattak.