Tudományos hírek

A SZTAKI kutatói témavezetőként és versenyzőként is részt vettek az egyetemeken rendezett, 2019-es intézményi és országos Tudományos Diákköri Konferenciákon, ahonnan több díjat is elhoztak.
Az interjúban szóba került Tiszadob, a középiskolás évek, a doktori disszertáció, tanszékvezetés, drónok, MTA és a Magyar Mérnökakadémia is.

Részt vettünk a Telenor és a Magyar Autóklub autózás jövőjéről szóló sajtóeseményén, ahol Gáspár Péter röviden bemutatta a SZTAKI-ban folyó autonóm jármű-irányítás témájú kutatásokat. A beszélgetésről több újság is cikkezett.

 

A SZTAKI kutatói - Béres Ferenc és Benczúr András -, valamint az ELTE doktorandusza, Seres István hálózattudományi eszközökkel is megvizsgálták a Bitcoin problémáinak – lassúság, nehezen skálázhatóság – megoldására szánt, jelenleg legnépszerűbb úgynevezett fizetési csatornáját a Lightning Networköt. A végeredmény: a megoldás nem eléggé anonim, és egyáltalán nem biztos, hogy működni fog.
Dr. Monostori László, a SZTAKI (Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet) igazgatója november 28-án átvette a Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely címet Dr. Lovász Lászlótól, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökétől.
November 23-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében – ahol előző nap még a Tudományos Világfórum ülésezett – tartották a középiskolásoknak szervezett Eötvös Loránd Jubileumi Emlékverseny döntőjét. A csapatok öt témakörből álló internetes válogató (melyhez a hátteret a SZTAKI eLearning Osztálya biztosította) eredményeképpen a 224 benevezett csapatból 14 jutott be a budapesti döntőbe.
2019. november 22-én, pénteken a "Magyar Tudomány Napja Erdélyben - 160 éves az Erdélyi Múzeum-Egyesület" program keretében kolozsvári a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott ünnepi, plenáris előadást Bokor József professzor, a SZTAKI tudományos igazgatója, akadémikus, az MTA alelnöke "Autonóm járművek irányítása: drónok, autók" címmel. 

Múlt héten a budapesti Sashalmi Tanoda Általános Iskola nyolcadik osztályos tanulói látogatták meg a SZTAKI-t. A diákok több órás, szervezett vezetés keretében rövid előadásokat hallhattak a SZTAKI-ban folyó munkáról, megnézhették több eszközünk, megoldásunk működését, és több mindent ki is próbálhattak.

A SZTAKI által vezetett nemzetközi, FLEXOP nevű projektben kifejlesztett repülőgép repülésének célja a szárnyakra nehezedő terhelés passzív csillapításának tesztelése volt. A SZTAKI tervezte, építette és működteti a fedélzeti avionikai (elektromos és elektronikai repülési) rendszert, beleértve a szárnyban lévő érzékelőket és aktuátorokat, valamint a fedélzeti robotpilóta-rendszer szoftveres és hardveres elemeit, amelyekkel megismételhető kísérleteket végez és adatokat gyűjt.
Stépán Gábor professzor Parameter sensitivity in time-delay systems címmel tartott telt házas előadást a SZTAKI-ban a Rudolf E. Kálmán Distinguished Lecturer Program keretében. A magyar nyelvű előadás nyitott volt, a rendezvényen a SZTAKI munkatársai mellett érdeklődők, más intézetek, egyetemek kutatói is részt vettek.
Idén is megtartottuk a SZTAKI fiatal kutatóinak szokásos PhD-beszámolóját, amikor elmondják, hogy állnak kutatásaikkal, publikációikkal, tanulmányaikkal. A bírálóbizottság tagjai Szirányi Tamás és Gerencsér László voltak.
Az Eötvös Loránd-emlékév keretében a középiskolásoknak meghirdetett Eötvös Loránd Jubileumi emlékversenyre (műveltségi vetélkedőre) 224 darab, négy fős csapat jelentkezett a határokon innen és túlról. A döntőt Budapesten, az MTA dísztermében tartják.
2019. október 29 -én sikeres Keras-Tensorflow témájú tanfolyamot tartottunk kutatóknak, az MTA Cloud jelenlegi és jövőbeli felhasználóinak a SZTAKI Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratórium munkatársainak szervezésével.

Molnár Marcell, a SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriumának részmunkaidős munkatársa, a BME TMIT (Távközlési és Médiainformatikai Tanszék) hallgatója a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület (HTE) 2019-es „HTE Diplomaterv és Szakdolgozat Pályázatán” BSc szakdolgozat kategóriában 3. helyezést ért el.

Dolgozatának címe: „Beltéri pozícionáló rendszer fejlesztése UWB alapokon”. Konzulensei dr. Vida Rolland (BME – TMIT) és Luspay Tamás Gábor (SZTAKI) voltak.

A SZTAKI nemcsak üzemelteti a kutatói közösségnek szánt felhőt, hanem segít is, ha valaki nem ért a technológiához, de felismerte, hogy kutatásához felhőre vagy akár mesterséges intelligenciára lenne szüksége.
Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtezőjét vizsgálta szimulációk segítségével. Eredményei szerint a kvalifikáció szervezése igazságtalan, mert néhány nemzeti válogatott kijutási esélyét nagymértékben csökkenti, ha korábban jobb eredményeket értek el. A probléma oka a selejtező elhibázott szervezése, a másodlagos kijutási lehetőséget biztosító UEFA Nemzetek Ligája rossz beillesztése a kvalifikáció folyamatába.

A dunai régió vaskori történetéről készített okostelefonos alkalmazást a SZTAKI és a Magyar Nemzeti Múzeum. Fejlesztésünkről, a GUIDE@HAND Iron-Age-Danube-ról ír a Turizmus Online.

​​​​​​​A Kutatók Éjszakája Európai rendezvénysorozatát idén megrendezték a tudomány népszerűsítésére. Magyarországi programunk mellett a SZTAKI kutatói idén másodszor külföldön is tartottak látványos bemutatókat. Szántó György és Weisz Zsolt a bulgáriai Burgaszban mutatta be az eLearning Osztály eredményeit az UNESCO által támogatott Digital Presentation and Preservation of Cultural and Scientific Heritage - DiPP2019 konferencia keretében.
Az érdeklődők szeptember 27-én pénteken, Győrben, a SZTAKI Ipar 4.0 kutatási és innovációs kiválósági központjában vehettek részt "Robotok testközelből" című rendezvényünkön. A SZTAKI kutatói itt több bemutatóval várták a látogatókat: kollaboratív robotjainkon kipróbálhatták, milyen együtt szerelni egy robottal, autonóm szállítójárművünket pedig erre az alkalomra átalakítottuk, és bárki kipróbálhatta, milyen irányítani. 
Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa a folyóiratok értékelésének kérdését vizsgálta. Megmutatta, hogy egyetlen, a folyóiratok presztízsének mérésére alkalmas rangsor sem lehet független azok - például szakterületi alapon történő - csoportokba osztásától. Az eredményeket összefoglaló tanulmány a tudománymetria egyik színvonalas folyóiratában, a „Journal of Informetrics”-ban jelent meg „Journal ranking should depend on the level of aggregation” címmel.