Tudományos hírek

Mérföldkő lehet a tüdőrák-diagnosztikában a Semmelweis Egyetem (SE), az Ulyssys Kft. és a SZTAKI együttműködésében kifejlesztett szoftver, amely CT-felvételeket automatikus elemző, mesterséges intelligencia alkalmazásával segíti a daganatos megbetegedés korai felismerését – mondta Merkely Béla, az SE rektora a projekt zárórendezvényén, csütörtökön Budapesten.
A Biztonság Hetéhez kapcsolódóan a győri Széchenyi István Egyetem és a budapesti Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatói az Országos Mentőszolgálat közreműködésével - egy tényleges mentőautó kísérésével – bemutatták az előfutár drón fejlesztésüket.
A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriuma 2021 nyarán indította a munkatársakra és projektekre fókuszáló EMI magazint, aminek első számát már közzétettük a SZTAKI weboldalán. Most a 2021-es év téli, illetve a 2022-es esztendő nyári lapszáma vált olvashatóvá, letölthető .pdf formátumban.
A SZTAKI és a Wigner Fizikai Kutatóközpont közös projektjeként működő kutatási felhő az eddigi legfejlettebb űrtávcsőnek segít kémlelni a kozmoszt: a James Webb spektrumadatbázisát is az ELKH Cloudon számolják.
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumról (MILAB) és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumról (ARNL) is információkat kaphattak azok az érdeklődők, aki részt vettek az IVSZ (Szövetség a Digitális Gazdaságért) által rendezett MENTA 2022 konferencián.
Németh Balázs, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium tudományos főmunkatársa és Kovács András, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos főmunkatársa is kitüntetésben részesültek a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-napján, 2022. szeptember 15-én.
A SZTAKI a nyáron átadott Innovációs és Demonstrációs Térben fogadta az amerikai haditengerészethez tartozó Office of Naval Research (ONR) munkatársait, akik megtekintették az intézet tudományos demonstrációit és előadásokat hallgattak a SZTAKI munkáiról.
A 2022. szeptember 30-i programsorozat az intézet két épületében várja az érdeklődőket, akik koradélutántól késő estig ismerkedhetnek a SZTAKI-val és eredményeivel. A Lágymányosi utcai épületben nyáron megnyitott Innovációs és Demonstrációs térben ötféle robotos bemutató várja a látogatókat, és a korai magyar számítógépek is bemutatkoznak, méghozzá egy olyan mérnök körvezetésével, aki maga is dolgozott rajtuk.
A 2022. szeptember 5-én tartott rendezvényen a SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) projektjei és alprojektjei mutatkoztak be.
Az interjúban szó esik az EPIC InnoLabs partnereiről, projektjeiről, tapasztalatairól, valamint a magyar cégek innovációjáról és a kkv-szektorról is.
Váncza Józsefet, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője a szervezet 71. közgyűlésén szavazták meg a CIRP Council tagjává.
Az Európai Unió által meghirdetett, az európai védelmi képességek növelését célzó European Defence Fund pályázat egyik győztese a FARADAI elnevezésű, védelmi célú, öntanuló mesterséges intelligenciát kutató projekt. A projekt koordinátora a görög CERTH (The Centre for Research & Technology, Hellas) kutatóintézet. Az összesen a 35 tagú, 13 országot számláló nemzetközi projektben az ELKH SZTAKI mellett részt vesz többek között a német Fraunhofer kutatóintézet-hálózat, a Rheinmetall német hadiipari cég, valamint a francia Naval Group és aThales csoport néhány tagvállalata.
Jól sikerült a robotpilótával felszerelt előfutár drón aktuális tesztelése, amelyet a győri Széchenyi Egyetem (SZE) és az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) közösen fejlesztett. Az autonóm, illetve a kamerastabilizációs funkciók minden elvégzett teszten hibátlanul működtek, az eszköz készen áll a célzott városi környezeti tesztelésre.
Az NKFI július 22-én Hivatal információs napot szervez a Horizont Európa keretprogram részvétel szélesítését célzó (Widening participation) pályázati felhívásainak bemutatására. A rendezvényen a SZTAKI munkatársa tart előadást.
Kéthetes tesztet végeztek a SZTAKI kutatói – Vanek Bálint, Balogh Dániel, Luspay Tamás, Nagy Mihály és Tóth Szabolcs – a német a Német Repülési Központ, a Deutsches Zentrum für Luft- und Raumfahrt (DLR) és a Müncheni Műszaki Egyetem, a Technische Universität München (TUM) mérnökeivel közösen. A T-Flex nevű kísérleti, demonstrátor repülőgépet tesztelték.
A Munkacsoportban a SZTAKI-t Ilie-Zudor Angyalka Elisabeth, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa és EPIC Teaming project koordinátora képviselte.
Paniti Imre a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos munkatársa "SME - DIH relations now and in the Future" címmel tartott előadást.
A Stuttgarti Tudományfesztivál egyik kiemelt központi programjaként nyílt meg a SZTAKI és a német Fraunhofer IPA (Institut für Produktionstechnik und Automatisierung) közös kiállítása, amelyet Izsák András stuttgarti főkonzul nyitott meg. Az ünnepség keretében Thomas Bauernhansl, a Fraunhofer IPA igazgatója, valamint Monostori László, a SZTAKI igazgatója visszatekintettek a két intézmény húszéves együttműködésére. A megnyitón az együttműködését német oldalról elindító Engelbert Westkämper, a Fraunhofer IPA korábbi igazgatója is részt vett.

Workshopot tartott a hazai mesterségesintelligencia-fejlesztéseknek közösségi platformot biztosító MI Koalíció. Honnan jött, mi ma az MI, mi nem, mik a koalíció céljai. Gyenge gépi értelem, nyelvtechnológia és robotok.

A Stuttgarti Tudományfesztiválon nyílt meg a Fraunhofer Társaság és a SZTAKI közös kiállítása, amin beszédet mondott Izsák András stuttgarti főkonzul, Thomas Bauernhansl, a Fraunhofer IPA igazgatója, valamint Monostori László, a SZTAKI igazgatója. A megnyitón Engelbert Westkämper, a Fraunhofer IPA korábbi igazgatója is részt vett.