Sikerrel zárult a DET 2021 harmadik, utolsó napja

Véget ért a háromnapos, a világjárvány miatt virtuális formában tartott Digital Enterprise Technology (DET) konferencia, aminek harmadik, egyben utolsó plenáris előadását Yingguang Li professzor, a kínai Nanjing University of Aeronautics and Astronautics munkatársa tartotta a szénszálas anyagok kezelésének új, nagynyomású, mikrohullámos megoldásáról. Az első nap összefoglalója ide kattintva olvasható, a második napról írt összefoglalót pedig itt lehet elolvasni.

A professzor New curing principles and technologies in composite part manufacturing and cultivation of innovative talents című előadása a DET 2021 harmadik napjának nyitóeseménye volt, és a repülésben alkalmazott anyagok gyártásának és kezelésének kihívásairól szólt.

„Jelenleg a repülőgépipari kompozit alkatrészeket főként autoklávos kikeményítési technológiával állítják elő, ahol az anyagokat zárt kamrákba helyezik, és a belső keringő légáramlással melegítik. Ez a technológia számos olyan problémával jár, amelyek korlátozzák a termékminőség és a gyártási hatékonyság további javulását a nagy hőtartalom és a bizonytalan hőmérsékleti gradiensek miatt. Ez az előadás a kutatócsoport által kifejlesztett új, nagynyomású mikrohullámú hőkezeléses technológiákat és berendezéseket mutatja be, amelyek a magas minőségi követelményeket, rövid időt és alacsony költségeket igénylő kompozitok feldolgozására szolgálnak” – fogalmazott Yingguang Li professzor az előadás hivatalos leiratában.

A nap további része az üzleti intelligencia, az additív gyártás és az ipar 4.0-s megoldások témakörei körül forgott. Az érdeklődők arról is hallhattak előadást, hogy miként implementálhatják a digitális gyártást a kis- és középvállalkozások, hogyan használhatók külső adatbázisok a digitális ikrek megalkotásához (illetve a különféleikertípusok miként definiálhatók), mit keres a 3D-nyomtatás a repülésben vagy mennyire lehet előre meghatározni a lézervágások utáni élhibákat mesterséges intelligencia bevetésével.

A DET 2021 rövid záróceremóniával búcsúzott – a SZTAKI és az EPIC Centre of Excellence projekt munkatársai köszönik a figyelmet és a virtuális látogatók érdeklődését.