Akadémiai Aranyérmet kapott Keviczky László, a SZTAKI kutatóprofesszora

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a 2020. évi Akadémiai Aranyérmet Keviczky Lászlónak, a SZTAKI kutatóprofesszorának, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának adományozta.

A méltatás szerint Keviczky László az irányításelmélet és alkalmazásai terén, valamint az ipari folyamatok és rendszerek automatizálásában elért eredményeiért, a hazai rendszer- és irányításelméleti kutatási kultúra kialakításáért, nemzetközi tudományos életbe való integrálásáért, iskolateremtő munkájáért kapta az elismerést.

A hagyományok szerint idén is a közgyűlés első napján adták volna át az akadémiai díjakat és elismeréseket, erre azonban a járványhelyzet miatt nem kerülhetett sor. Az MTA elnökségének határozata szerint azonban a 19 díjazott nevét honlapján közzétette. A díjakat a kitüntetettek a következő személyes részvétel mellett zajló közgyűlésen, a hagyományoknak megfelelő, ünnepélyes keretek között vehetik át.

 

 

Keviczky László