Ismeretterjesztő hírek

A Lágymányosi épület aulájában megtekinthető „A múltból a jövőbe” kiállítás egy látogató felajánlása révén jutott hozzá egy GD 80-as számítógépez.
Az intézet két év kihagyás után először fogadott személyesen látogatókat a tudománynépszerűsítő rendezvénysorozat résztvevőjeként.
A Biztonság Hetéhez kapcsolódóan a győri Széchenyi István Egyetem és a budapesti Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet kutatói az Országos Mentőszolgálat közreműködésével - egy tényleges mentőautó kísérésével – bemutatták az előfutár drón fejlesztésüket.
A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriuma 2021 nyarán indította a munkatársakra és projektekre fókuszáló EMI magazint, aminek első számát már közzétettük a SZTAKI weboldalán. Most a 2021-es év téli, illetve a 2022-es esztendő nyári lapszáma vált olvashatóvá, letölthető .pdf formátumban.
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumról (MILAB) és az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratóriumról (ARNL) is információkat kaphattak azok az érdeklődők, aki részt vettek az IVSZ (Szövetség a Digitális Gazdaságért) által rendezett MENTA 2022 konferencián.
Németh Balázs, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium tudományos főmunkatársa és Kovács András, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos főmunkatársa is kitüntetésben részesültek a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-napján, 2022. szeptember 15-én.
A 2022. szeptember 30-i programsorozat az intézet két épületében várja az érdeklődőket, akik koradélutántól késő estig ismerkedhetnek a SZTAKI-val és eredményeivel. A Lágymányosi utcai épületben nyáron megnyitott Innovációs és Demonstrációs térben ötféle robotos bemutató várja a látogatókat, és a korai magyar számítógépek is bemutatkoznak, méghozzá egy olyan mérnök körvezetésével, aki maga is dolgozott rajtuk.
A Magyar Hidrológiai Társaság 2022. július 6-8. között rendezte meg tudományos konferenciáját „XXXIX. ORSZÁGOS VÁNDORGYŰLÉS” címmel, amelynek idei helyszíne Nyíregyházi Egyetem volt. A konferencián a SZTAKI eLearning oszálya is jelen volt.
Váncza Józsefet, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának vezetője a szervezet 71. közgyűlésén szavazták meg a CIRP Council tagjává.

2022. május 23-án nagysikerű adatvédelmi konferenciát tartottak az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karon. A rendezvény szervezésében a SZTAKI is részt vett.

Részletes beszámoló olvasható az Óbudai Egyetem honlapján.

Az NKFI július 22-én Hivatal információs napot szervez a Horizont Európa keretprogram részvétel szélesítését célzó (Widening participation) pályázati felhívásainak bemutatására. A rendezvényen a SZTAKI munkatársa tart előadást.
Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft., a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) az elektronikus aláírás napja alkalmából idén is ismeretterjesztő rendezvénnyel hívta fel a figyelmet a mai világban már nélkülözhetetlen technológia, az elektronikus aláírás adta lehetőségekre.
Paniti Imre a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos munkatársa "SME - DIH relations now and in the Future" címmel tartott előadást.
A Stuttgarti Tudományfesztivál egyik kiemelt központi programjaként nyílt meg a SZTAKI és a német Fraunhofer IPA (Institut für Produktionstechnik und Automatisierung) közös kiállítása, amelyet Izsák András stuttgarti főkonzul nyitott meg. Az ünnepség keretében Thomas Bauernhansl, a Fraunhofer IPA igazgatója, valamint Monostori László, a SZTAKI igazgatója visszatekintettek a két intézmény húszéves együttműködésére. A megnyitón az együttműködését német oldalról elindító Engelbert Westkämper, a Fraunhofer IPA korábbi igazgatója is részt vett.

Workshopot tartott a hazai mesterségesintelligencia-fejlesztéseknek közösségi platformot biztosító MI Koalíció. Honnan jött, mi ma az MI, mi nem, mik a koalíció céljai. Gyenge gépi értelem, nyelvtechnológia és robotok.

A Stuttgarti Tudományfesztiválon nyílt meg a Fraunhofer Társaság és a SZTAKI közös kiállítása, amin beszédet mondott Izsák András stuttgarti főkonzul, Thomas Bauernhansl, a Fraunhofer IPA igazgatója, valamint Monostori László, a SZTAKI igazgatója. A megnyitón Engelbert Westkämper, a Fraunhofer IPA korábbi igazgatója is részt vett.
Horváth Markó, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium tudományos munkatársa 151 további kutatóval együtt kapta meg a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíját.

2022. június 24-én, megemlékezést tartottak a SZTAKI Nagytanácstermében Dr. Inzelt Péter (1944-2019), a SZTAKI volt igazgatója tiszteletére.

A rendezvényen többek között részt vett Monostori László, a SZTAKI igazgatója; Inzelt Péter családja, pályatársai és volt kollégái. 

A rendezvény alkalmával domborművet avattak Inzelt Péter tiszteletére – a SZTAKI-ban hagyomány, hogy az intézet kiemelkedő személyiségei a haláluk második évfordulóján domborművet kapnak a Kende utcai épület Nagytanácstermében.

Bokor József, a SZTAKI tudományos igazgatója, Keviczky László, a SZTAKI volt igazgatója és a tudományos tanács elnöke, Zarándy Ákos, a Számítógépes Optikai Érzékelés és Feldolgozás Kutatólaboratórium vezetője és Kacsuk Péter, a Párhuzamos és Elosztott Rendszerek Kutatólaboratórium vezetője részesült a rangos elismerésben.
Az MI Koalíció által szervezett rendezvényen a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terében kiállított tudományos demonstrációk is megtekinthetők voltak.