Repülő robotoktól intelligens gyártósorig: idén is Kutatók Éjszakája a SZTAKI-ban!

Az elmúlt évek hagyományait követve, 2015-ben már mindenki tisztában van vele: ha ősz, akkor Kutatók Éjszakája a SZTAKI-ban! Szeptember utolsó péntek éjszakája idén is a szenvedélyesen kíváncsiaké: 25-én végre kinyílnak intézetünk kapui, az informatikusok pedig előbújnak számítógépeik mögül, hogy hétköznapi nyelven mutassák be a 21. század IT-vívmányait.

A Kutatók Éjszakája országos programsorozat keretében elsősorban a pályaválasztás előtt álló fiatalokat, egyetemista diákokat várjuk, hogy megváltoztassuk a kutatói életpályáról kialakult unalmas képet. Az érdeklődőknek alkalmuk lesz személyesen találkozni a magyar informatikai tudomány legjelentősebb alakjaival, kipróbálni eszközeiket, s megismerkedni munkásságukkal izgalmas előadások, tudományos-szórakoztató programok keretében.

A Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. által összefogott hatvan változatos helyszín közül intézetünk elsősorban a műszaki tudományok iránt érdeklődőket célozza érdekes tudomány-népszerűsítő előadásaival, demóival. Az este folyamán két helyszínen várjuk vendégeinket, akik megtudhatják, kik állnak a sokszor látványos, ám valójában komoly felkészültséget és kreativitást igénylő ipari fejlesztések, akadémiai kutatások mögött.

Az egész estés program folyamatosan bővül: a legnépszerűbb tavalyi előadások mellé számos újdonsággal és meglepetéssel készülnek a szervezők, így 2015-ben már hat színes programmal várjuk vendégeinket. Az érdeklődők idén megismerhetik, hogyan  tájékozódnak a repülő robotok , de betekintést nyerhetnek egy olyan okos gyár mindennapjaiba is, ahol a gépek és a munkadarabok egymással kommunikálnak. Népszerű bemutatónkon a Digitális Holografikus Mikroszkóp  csodálható meg újra, de a webfejlesztésre is kiemelt hangsúlyt fektetünk: sorra vesszük az ingyenes turisztikai alkalmazásban, a GUIDE@HAND-ben rejlő lehetőségeket  és azt is megmutatjuk, hogyan repül egy légijármű pilóta nélkül.  

Az osztatlan tavalyi sikerre való tekintettel a létszámkorlátot is megemeltünk: idén több mint háromszáz látogatóra számítunk. Az esemény alatt régi számítástechnikai eszközökből, klasszikus gépekből, értékes relikviákból és retro masinákból álló kiállítással kedveskedünk az informatika hőskora iránt fogékonyaknak.

Hat részlegből verbuválódott, csaknem 25 fős stábunk szeretettel vár minden érdeklődőt szeptember 25-én 17-23 óra között , de a limitált férőhelyekre való tekintettel programjaink ezúttal is regisztráció kötelesek . A részletes információkért figyeljék honlapunkat, de az események, helyszínek elérhetőek a GUIDE@HAND Budapest mobil alkalmazásból is. Ne feledjék: ez nem az unalmas előadások estéje lesz, hiszen kézzelfoghatóvá tesszük a tudomány csodáit!