2016. nov.
 
Helyszín
Magyar Nemzeti Múzeum, Díszterem
1088 Budapest, Múzeum krt. 14–16.

Az elmúlt három évben rendezett MUZEUM@DIGIT Múzeumi Digitalizálási Konferenciák nagy sikerére való tekintettel a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja idén negyedik alkalommal rendezi meg a MUZEUM@DIGIT Konferenciát.

A múzeumi és más közgyűjteményi területen dolgozó kollégák számára szervezett kétnapos rendezvény célja, hogy nemzetközi kitekintéssel bemutassuk és megvitassuk a modern és digitális múzeum, a múzeumi digitalizálás újdonságait, jelenlegi trendjeit és perspektíváit, valamint az internet alapú megjelenési formákat. Az idei rendezvényen nagyobb hangsúlyt kívánunk helyezni a múzeumok és a kreatív ipar kapcsolatára, a névterekre és a digitálisan keletkező kulturális örökségre, míg állandóan megújuló, visszatérő témákról is hallhatnak majd a résztvevők, mint például a digitális múzeumi megoldásokról és az aggregációkról.

A konferencia 2016-ban is nemzetközi lesz: többek között lett, horvát és brit előadók is tiszteletüket teszik majd az eseményen, emellett számos külföldi érdeklődőt is várunk. 

A rendezvény két napja során magyar és külföldi előadóktól közel húsz előadást hallgathatnak meg az érdeklődők, az idegennyelvű prezentációkhoz – az előző évekhez hasonlóan – tolmácsolást biztosítunk.

A konferencián a hivatalos program mellett idén is lehetőség nyílik a múzeumi digitalizálás és informatika területéhez kapcsolódó piaci szereplők tevékenységének megismerésére. Emellett idén a konferencia harmadik napján workshopot is szervezünk, melyre (előzetes regisztráció után) szintén szeretettel várjuk az érdeklődőket. 

Idén is helyet adunk a F@IMP fesztivál díjátadójának, melyre a konferencia első estéjén kerül majd sor. A fesztiválra azok az ICOM tagsággal rendelkező múzeumok nevezhetnek, amelyek innovatív technológiák, digitális hordozók segítségével korszerű módon formálják át és értelmezik a múzeumi élményt és a kiállítások üzenetét. A F@IMP 2.0 médiaFesztivál célja, hogy a muzeológia terén az audiovizuális és multimédia technológiákat alkalmazó intézmények produkcióit értékelje, díjazza és bemutassa.

 

Az esemény programja

 

November 22.

  9:00-10:00

Regisztráció

10:00-10:20

Konferencia megnyitó

Carina Jaatinen, ICOM Igazgató Tanács tagja

Varga Benedek, Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója,
az ICOM Magyar Nemzeti Bizottság elnöke

dr. Tari János, az AVICOM elnöke

10:20-10:40

Ineta Zelča Sīmansone

(Think Tank

Creative Museum)

Múzeumok és a kreatív ipar. Miről is van szó valójában?

10:40-11:05

Tom Pursey

(Flying Object)

Éld át a művészetet minden érzékeddel!

11:05-11:25

John Cheeseman

(Mosman Art Gallery)

Bungaree's Farm - Mosman Art Gallery

11:25-11:45

Kérdések

11:45-13:15

Ebédszünet

13:15-13:35

Dr. Alessandro Califano

(OSACA)

A múzeumok szerepe a földrajzilag közelálló kulturális örökségi

helyszínek digitális kutatásának támogatásában és

levezénylésében

13:35-13:55

Nadja Valentinčič Furlan

(Szlovén Néprajzi Múzeum)

Filmek a Szlovén Néprajzi Múzeumban és a múzeum weboldalán

13:55-14:15

Török András

(Fortepan)

Több is, kevesebb is, mint egy múzeum: a hat éves Fortepan

archívum sikerei és kudarcai

14:15-14:35

Szatucsek Zoltán

(MOL)

Összeurópai megoldás a levéltári digitális anyagok megőrzésére.

Az E-ARK projekt

14:35-14:50

Kérdések

14:50-15:20

Kávészünet

15:20-15:40

Aleš Kapsa

(Johannes Amos

Comenius Múzeum)

MUSAIONfilm - 2017: a múzeumi filmek fesztiváljának 20. éve

15:40-16:00

Dr. Tari János

(AVICOM)

A múzeumi kulturális örökség digitális, interaktív és értelmező

bemutatásának változása a F@imp2000 és F@imp2015

kategória-győzteseinek képi példáin keresztül

16:00-16:20

Sz. Fejes Ildikó

(MNM)

Múzeumi fesztivál a digitális korban. Az AVICOM F@IMP 2.0

multimédia fesztivál

16:20-16:40

Vágó Krisztina

(XPONIA)

Digitális tárlatvezetési megoldások a múzeumokban

16:40-17:00

Kérdések

17:00-18:00

GuideNow séta

18:00

AVICOM FIAMP 2.0 díjátadó

19:00

Állófogadás

 

November 23.

09:00-9:20

Horváth Ádám

(MNM)

Hogyan tegyük közkinccsé az adatainkat

09:20-09:40

Dr. Szakadát István

(BME)

A nemzeti névterek építésének lehetőségei

09:40-10:00

Ungváry Rudolf

(OSZK)

A nemzeti földrajzi névtér kialakítása. Helynevek fölvételének

módszere

10:00-10:20

Kérdések

10:20-10:50

Kávészünet

10:50-11:10

Dragos Bem Neamu

(Romániai Múzeumok

Nemzeti Hálózata)

Digit-leves múzeumok számára

11:10-11:30

Pavel Kats

(Europeana)

Aggregáció-innováció az Europeanában

11:30-11:50

Marcin Kłos

(Gdanski Történeti Múzeum)

Digitalizálás a lengyel múzeumokban

11:50-12:10

Lada Dražin-Trbuljak

(Múzeumi Dokumentációs

Központ, Horvátország)

A horvát Múzeumi Dokumentációs Központ (MDC) tapasztalatai a

digitális múzeumi platform fejlesztésében: cél a horvát múzeumi

közösség életre keltésre az online világban

12:10-12:30

Kérdések

12:30-14:00

Ebédszünet

14:00-14:20

Martha Henson

(szabadúszó digitális producer)

Tudnak a múzeumok jó játékokat készíteni? Kellene nekik?

14:20-14:40

Michael Faber

(Rajnai Szabadtéri

Néprajzi Múzeum)

Digitális/audiovizuális média speciális igényekkel rendelkező

látogatók számára - Németországi fejlesztések

14:40-15:00

Karina Durand Velasco

Virtuális workshopok Latin-Amerikában – Örökség, múzeumok és

kulturális menedzsment

15:00-15:20

Kérdések

15:20

Konferencia zárása

Add to calendar 2016-11-22 2016-11-23 UTC MUZEUM@DIGIT 2016 Az elmúlt három évben rendezett MUZEUM@DIGIT Múzeumi Digitalizálási Konferenciák nagy sikerére való tekintettel a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Muzeológiai Módszertani és Információs Központja idén negyedik alkalommal rendezi meg a MUZEUM@DIGIT Konferenciát. - Zsolt László Márkus markus.zsolt@sztaki.hun-ren.hu

Kapcsolat

E-mail
markus.zsolt@sztaki.hun-ren.hu
Telefon
+36 1 279 6191

Szerepünk az eseményen

Az MTA SZTAKI az eseményen kiállítóként vesz részt, ahol bemutatja a múzeumi digitalizálás és informatika területéhez kapcsolódó szolgáltatásait.

Az eseményhez mobil eszközön GUIDE@HAND Budapest alkalmazás nyújt támogatást, aminek a fejlesztője az eLearning Osztály.