Nagykovácsi Pest megye 3057 hektáros területen elterülõ, legmagasabban fekvõ községe. A sajátos mikroklímájú, 330 méteres tengerszint feletti völgykatlant a Budai hegység 400-500 méter magas mészkõ- és dolomithegyei veszik körül.Határos Budapesttel és a környezõ 8 településsel: Solymárral,Pilisszentivánnal, Piliscsabával, Perbállal, Budajenõvel, Telkivel, Páttyal és Budakeszivel. Ez a táj lakott volt a jégkorszaktól kezdve. A környezõ hegyek barlangjaiban és a falut átszelõ Ördög-árok patak mentén talált régészeti leletek tanusítják az ember jelenlétét.

    A honfoglalás elõtti idõk (Kr. u. I.sz.-895-ig)
A római korból származó leletek azt valószínûsítik, hogy a község mai területén egykor a közeli római katonai tábor és város -ma Óbuda, római nevén Aquincum- tisztjeinek és jómódú polgárainak házai álltak. Sírok, sírtáblák, oltárkövek, pénzérmék kerültek elõ ebbõl az idõbõl. A magyar honfoglalást megelõzõ VII-IX. századból származó cserepek, mérlegserpenyõk, tál- és fazéktöredékek, orsókarikák, csikózablák, kések a keleti gótok, longobárdok, avarok és frankok szórványos jelenlétére utalnak.

   A honfoglalástól a sváb telepesek érkezéséig (895-1700)
A honfoglalással foglalkozó források szerint a Csepel-szigettõl a Duna-kanyarig elterülõ vidék a fejedelmi törzs birtokában volt. A terület lakottságát vassalak leletek bizonyítják. A korai Kézakovácsi, Alsókovácsi, Kiskovácsi, Felsõkovácsi helynévtípus , valószínûleg a fejedelmi, illetve késõbb a királyi udvar számára dolgozó kovácsmesterek lakhelyét jelzi. Ezt a feltevést erõsíti meg az a tény is, hogy a Budai-és a Pilisi-hegység települései, így Nagykovácsi is, királyi birtokok, a királyi alkalmazottak lakóterületei voltak.
A honfoglaláskori és az azt követõ három évszázad településérõl írásos emléket nem ismerünk. A XIII. századtól kezdve latin nyelvû oklevelek bizonyítják a falu létét. Az elsõ, egy 1254-bõl származó oklevél, melyben Tamás mester alkancellár leírja, hogy a lakatlannak talált Kovácsit, a királyi kovácsok faluját IV. Béla király Kókai Lõrinc fiának, Egyednek adományozza. Egy 1274-es irat is említi "Kowachy" falu határát, amely ekkor a Nagy-Szénás-hegy környékén volt. A Veszprémi Káptalan Levéltára az utolsó Árpád házi király, III. András uralkodásának idejébõl, 1292-bõl õriz adatokat kovácsi birtokosok egykori birtokpereirõl. 1355-ben István bán négy fia kapja Kézakovácsit (Kezakovachy) cserebirtokként, amely ekkor a solymári várhoz tartozó Alsókovácsival volt azonos.
A falu részben köznemesi birtok is volt. 1398-ban és 1424-ben a Kovácsi család tagjai szerepeltek királyi emberként. A XV. század közepétõl pedig a Felkovácsi, illetve a Felsõkovácsi (Felsewkovachy) család a hasonló nevû település birtokosa.
A XV. századból fennmaradt adománylevelekbõl nyomon követhetõ a falu sorsa. 1404-ben Zsigmond király tulajdonában volt. Halála után a Czudar, majd a Rozgonyi, és a század közepétõl a Garai család lett a falu birtokosa. A monda szerint Mátyás király fekete seregének és a Duna-kanyarban portyázó vadászainak lovait is itt patkolták. Egy oklevél szerint a környék ekkor Mátyás tulajdonában volt, 1482-ben fiának, Corvin Jánosnak adományozta. 1490 után II.Ulászló birtokába került, aki 1496-ban elcserélte Ráskai Balázs fõkamarás mester Zólyom megyei váráért. Ezt a cserét a telki apátságban megõrzött adománylevél hiteles másolata is megerõsíti. 1515-ben a király büntetésbõl elveszi Felsewkovachy Zeep Bálint özvegyétõl Felsõkovácsit, és Paztrowyth (Petrowith) Mátyás budai alvárnagynak, majd az õ magtalan halála után , 1518-ban Pethrowicz Henczelffy István országbírónak ajándékozza.
A mohácsi csata után, 1526 szeptemberében a gyõztes török seregek a környékbeli településekkel együtt Kovácsit is feldúlták, felégették. 1528-ban a teljesen lakatlan Alsókovácsit Bakyth Pál adta el Bakai Demeter diáknak. 1531-ben pedig János király más környezõ településekkel együtt Kiskovácsit is Buda városának adományozta. 1541-ben, Buda visszafoglalásakor harmadszor is elpusztult és elnéptelenedett. 1542-ben Bornemissza Gergely, volt budai polgár, Ferdinánd királytól megkapta néhai Schwinthammer Bálint Alsókovácsi birtokát is. 1554-tõl a török defterekben Alsó- és Felsõkovácsi pusztaként szerepel, csakúgy, mint a Wattay család 1662-es birtokmegosztási perének irataiban.
Buda visszavétele (1686) és a törökök kiûzése után a Habsburgok Buda környékét megbízható német ajkú telepesekkel kívánták benépesíteni. Ebben közremûködtek az elpusztult falvak elõkerült birtokosai is. Kovácsi birtokjogát a Wattay család már a török idõk alatt biztosította magának.

 Sváb telepesek érkezése (1700-1760)
A 150 évig szinte lakatlan, illetve gyéren lakott nagykovácsi völgyet a Fekete-erdõ környékérõl, fõként Hessen, Schwaben és Würtenberg tartományokból érkezõ telepesek népesítették be. Wattay Pál toborzó levelének hatására 1700 május-június havában 14 német család érkezett társzekerekkel. Néhány család a Nagy-Szénás-hegy túloldaláról, Pilisvörösvárról települt át. A földesúr adókedvezménye és a szolgáltatások elengedése meghozta eredményét. Az 1710. Évi összeírás már 31 családot jegyzett fel. Ekkor már 592 holdon gazdálkodtak, amibõl 200 hold szántóföld volt. A Rákóczi-szabadságharc (1703-1711)ezt a kialakulóban lévõ falut sem kerülte el. Wattay János elsõ kuruc alispánként csatlakozott Rákóczi fejedelemhez és a felduzzasztott Ördög-árok patak vizén (Morastl) lõpormalmot építtetett. Ebben, a falu elsõ bírója, Valentin Fröschl lõpormester Vak Bottán számára Buda 1705-ös ostromához készítette a nagykovácsi lõport. Ezt a malmot a szabadságharc bukása után 1711-ben Pfeiferhoffen báró, császári generális felrobbantotta. A falu Caraffa grófé lett. A Wattay család a szatmári béke után amnesztiával visszaszerezte és 1828-ig meg is tartotta nagykovácsi birtokait.
A szorgalmas svábok a mai község település szerkezetét a régi falutól nyugatabbra, az Ördög-árok patak két oldalán alakították ki. Ide építették kertes házaikat, míg a lankás hegyoldalakon hamarosan már több mint 2000 holdnyi földet vettek mûvelés alá. Kitermelték a közeli erdõk haszonfáit, kibányázták az ásványkincseket.A községben 3 kõbánya, 2 mészégetõ és 1 szénbánya is mûködött. Bár 1737-ben egy pestisjárvány megtizedelte a lakosságot, 1744-ben új telepesek érkezése után, már 103 család népesítette be a völgyet, és számuk 1760-ig tovább nõtt.
 
 A benépesítés befejezésétõl a kitelepítésig (1760-1946)
1760-ig a falu német telepesekkel történõ benépesítése befejezõdött.1770-ben már 146 család, 1022 lakos élt a 133 házat számláló településen. Nagykovácsi község 1770-ben jóváhagyott urbáriuma megemlékezik a nagykovácsi jobbágyok sorsáról, terheirõl. A Mária Terézia által elrendelt úrbérrendezés alapján bevezetett egységes szabályozás után a nagykovácsi jobbágyok kedvezõtlenebb helyzetbe kerültek. Megnõtt az adózásra kötelezett telkek száma és a szolgáltatásokat is családonként kellett teljesíteniük. Egy 1815-ös periraton a község köriratos, címeres pecsétjében a SIGILLUM LOCI NAGYKOVÁTSIENSIS 1801. felirat olvasható.  1828-ban házasság révén a Teleki-Tisza család tulajdonába került a falu. A növekvõ terhek ellenére a lakosság létszáma 1842-re 1143 fõre nõtt, a családok száma pedig elérte a 204-et. 1847-tõl az egyházi krónikát, a História Domust magyarul vezették.
1848 õszén a falu 83(!) önkéntes nemzetõrt küldött Kossuth seregébe. 1849 májusában, Buda ostromakor Görgey Arthur tábornok fõhadiszállása Nagykovácsiban volt, a Tisza kastélyban. A szabadságharc leverése után a jobbágyrendszer megszûnésével a nagykovácsiak helyzete ismét jelentõsen megváltozott. 168 perirat bizonyítja, hogy a volt kovácsi jobbágyok és Tisza Lajosné, gróf Teleki Julianna között 1856-tól1864-ig lefolytatott határrendezési perek eredményeként 2389katasztrális holdnyi terület került jogosan a falusiak tulajdonába. A Nagykovácsiban álló házak száma 1869-re 203-ra, a lakosok száma 1386-ra nõtt. Ez a szám a századfordulóra majdnem megduplázódott, elérte a 2012 fõt.
Az elsõ világháborúban 70 fõ, a másodikban 105 fõ esett el.
Az 1941-esösszeírás szerint 2883 lélek élt a településen. A földmûveléssel foglalkozó családok öt holdon aluli törpebirtokokon gazdálkodtak, a föld nélküli családok egy része pedig állattartásból élt.
A második világháború alatt a "Volksbund"-nak itt is akadtak hívei, ezért 1946-ban a potsdami megállapodás értelmében a német nemzetiségûeket "kitelepítették", szétszórták õket a világban. A "három fekete vonat" 1946. Május 2-án, 3-án és 4-én a solymári vasútállomásról indult Nyugat-Németország 152 települése felé. A 800 kitelepített család, mintegy 2200személy egy része így tért vissza 246 év múlva õsei földjére, Baden, Würtenberg, Hessen tartományokba, Bajorországba, Hannoverbe, Westfáliába, Pfalzba, néhányan Amerikába. A Nagykovácsiban maradt 10-12 rokon családot csak hosszú évekkel késõbb tudták meglátogatni szeretteik. A kölcsönös látogatások azóta gyakoribbak lettek. A kitelepítés emlékét ma egy emlékmû is õrzi a faluban.

    A II. világháború utáni idõktõl napjainkig (1946-1998)
A honfoglalás óta eltelt magyar évezredben immár negyedszer kellett a nagykovácsi völgyet újra benépesíteni. 1945 elején megjelent az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945. számú rendelete a földek birtokbavételérõl, és a 3820/1945. számú a nemzeti hûség felülvizsgálatáról. A bizottságok kitelepítési döntése legsúlyosabban Nagykovácsi lakosságát érintette, felmentést csak a bányászok, hídépítõk és néhány kiemelt üzemág munkatársai kaphattak.
A kitelepítendõ svábokat összeírták, összeköltöztették, majd ezután 1945 õszén megérkeztek az elsõ magyar telepesek. Szeptember 8-án a Heves megyei Besenyõtelekrõl mintegy 80 család. Pár nap múlva a Szolnok megyei Jászfelsõszentgyörgy községbõl 15 család. 1946 tavaszán újabb 25 család Besenyõtelekrõl. Végül 1947 tavaszán a volt Felvidékrõl, Érsekújvár, Andód, Bajta, Szodó, Tardoskedd, Szimó és más községekbõl irányítottak ide 20-25 magyar családot. Ezzel valamennyi elhagyott porta gazdára talált, 186 új birtokos nevét jegyezték be.Néhány csalódott család visszaköltözött eredeti lakóhelyére, de helyettük jöttek Budapestrõl ipari munkások és Mór környékérõl bányászok.
A 2400 holdas grófi erdõ az Állami Edõgazdaság kezelésébe került, és a volt Tisza István kertváros (ma Adyliget) melletti földrészbõl pedig állami gazdasági terület lett.
1949 õszén megkezdõdött a mezõgazdaság szocialista átszervezése Nagykovácsiban is. Elõször Béke, majd Új élet, Vörös Hajnal, Kossuth és Kisbéke néven alakultak téeszek, végül 1959-ben Nagykovácsi termelõszövetkezeti község lett. A határ a Vörös Hajnal Mezõgazdasági Termelõszövetkezet birtokába került, melynek 1975-re már 12 üzemága és jelentõs vagyona volt. 1977-ben egyesült a Rozmaring Mezõgazdasági és Kertészeti Szövetkezettel, a rendszerváltásig eredményesen müködött.
Nagykovácsi lakossága 1980-ra elérte a 3019, 1990-ben a 3571, majd 1997-ben a 4400 fõt.
1990 óta sok értelmiségi költözött a faluba. Mérnökök, ügyvédek, színészek, képzõmûvészek fõvárosi lakásukat és városi életformájukat feladva Nagykovácsiban kertes házat építettek. Az egykori mezõgazdasági faluból mára "alvó" falu lett, a pesti munkahely néhány perces autóúttal elérhetõ. A Remete-hegy, a Nagy-Szénás és a Zsíros-hegy oldalán kialakított hétvégi telkek többezer budapesti polgár hétvégi pihenését szolgálják. Minden évben sok turista és kikapcsolódásra vágyó keresi fel a Nagykovácsit és környékét behálózó, jelzett turistautakon a páratlan természeti szépségeket rejtõ hegyoldalakat, erdõket és erdei pihenõhelyeket.