Médiamegjelenések

2019. május 20-22. között Szegeden került megrendezésre a XXXIII. Magyar Operációkutatási Konferencia, amely a hazai alkalmazott matematikusok egy kiemelkedően fontos találkozóhelye. A konferencia szervezői és résztvevői között jelenetős számban képviseltették magukat az MTA SZTAKI munkatársai is.
Márkus Zsolt László, intézetünk ELearning Osztályának vezetője a Kossuth Rádió Trend-Idők című műsorának 2019. május 27-i adásában arról az okostelefonos interaktív sétáról beszélt, melynek segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszínei; a mű történetei és élményei élhetőek újra.
Ipari szakemberek azon dolgoznak, hogyan fordíthatók le a gyártás nyelvére a biológiában jól működő folyamatok. Adhat inspirációt egy madárraj vagy egy hangyaboly a közlekedésnek? A válasz egyértelmű: igen!
A GyártásTrend technológiai magazin negyedik alkalommal hirdette meg az Év Gyára versenyt, amelynek célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát és a meghirdetett kategóriák győzteseit. Az összetett, Év Gyára díjat külön ítéljük oda a 3 milliárd forint alatti, 3 és 10 milliárd forint közötti, és 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjának.
Kerepesi Csaba, az MTA SZTAKI Big Data Lendület Kutatócsoportjának tudományos munkatársa és szerzőtársai – Szabados Tamás (BME), Bakács Tibor (MTA Rényi) – új közleményükben bemutatják a MiStImm szimulációs szoftvert, amely alkalmas az adaptív immunválasz saját/nem-saját megkülönböztetésének elemzésére. Első alkalmazásként egy olyan elméleti immunológiai modellt igazoltak számítógépes szimulációk segítségével, amely segíthet hatékonyabbá tenni a rák immunterápiát. A publikáció a rangos "Theoretical Biology and Medical Modelling" című folyóiratban jelent meg.
A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Műszaki és Informatikai Kar, Gépészmérnöki Tanszékének hallgatói és oktatójuk nyerték az Epson 2018-as EMEAR régióban (Európa, a Közel-Kelet, Afrika és Oroszország) meghirdetett „Nyerjen egy robotot!” pályázatának egyik első díját. A robottal és a kiterjesztett valóság okosszemüvegeivel, új módszer alkalmazásával már akár a közeljövőben is távvezérléssel végezhetnek el bizonyos műtéteket. Ez az eljárás nagy előrelépést jelentene azokban az esetekben, amikor valamilyen okból nem lehet hozzá(f)érni a beteghez. A megnyert készüléket a tervek szerint a robotika oktatásba is bevonja a pécsi egyetem, ahol az adott robot kinematikájának megfelelő programozást és programkörnyezetet is oktatják.
A Pál utcai fiúk nyomában címmel mobilapplikációs séta készült intézetünk eLearning Osztálya fejlesztésével, Ferencváros és Józsefváros közös finanszírozásában. A kedden bemutatott okostelefonos interaktív séta segítségével Molnár Ferenc világhírű regényének helyszíneivel lehet megismerkedni; a mű történetei, élményei élhetőek újra.
A magyarországi vendégek számára fejlesztette ki intézetünk eLearning Osztályának szakmai támogatásával az Észak-Komárom, Párkány és a közte lévő települések turisztikai kínálatát összefogó Dunamente TDM a GUIDE@HAND Podunajsko-Dunamente okostelefonos alkalmazást, amely az 1849-es komáromi események 170. évfordulójára készült el. Az alkalmazás célja azonban nemcsak az 1849-es események bemutatása, hanem a történelméről híres Dunamente történelmi értékeinek az élménnyé formálása.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke március 15. alkalmából Széchenyi-díjat adományozott többek között Rónyai Lajosnak, a TTK egyetemi tanárának.
Az MTA SZTAKI, valamint a Magyarországon működő német, osztrák és svájci gazdasági kamarák összefogásával megalakult a Netzwerk Digital (Hálózat a digitalizációért). A több évre szóló együttműködés a digitalizáció gyakorlati kérdéseivel foglalkozik a gazdaság szereplőinek szemszögéből – mondta Marie-Theres Thiell, az Innogy Hungária Kft. vezérigazgatója kedden Budapesten.
Az ipari digitalizáció gyökeresen átalakítja a vállalatok belső működését, üzleti modelljét és alapvető változásokat indít el a gazdaságban – emelte ki előadásában Nick Gábor, az MTA SZTAKI tudományos munkatársa, aki az Ipar 4.0 kihívásairól és az arra adható lehetséges válaszokról beszélt az OPH-csoport szakmai konferenciáján.
Monostori László, intézetünk igazgatója a Kossuth Rádió "Az este-házigazda" című műsorának vendége volt. Az október 26-i adásban az MTA SZTAKI ipari digitalizációban betöltött szerepéről, az IPAR 4.0 K+F+I irányról, az INDIGO szakmai napról, valamint az EPIC InnoLabs Kft. kihívásairól nyilatkozott.
Nick Gábor, Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumunk tudományos segédmunkatársa Ipar 4.0-ról, ipari innovációról és a gazdaság digitalizációjáról beszélt a Kossuth Rádió Trend-Idők című magazinműsorának 2018. július 26-i adásában.
Állami kitüntetéseket adott át az augusztus 20-i, nemzeti ünnep alkalmából Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kedden, Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Dísztermében. A díjazottak között volt Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumunk vezetője, Szirányi Tamás is.
Együttműködési megállapodást kötött a spanyol járműipari alkatrészgyártó F. Segura Hungária Kft., valamint az MTA SZTAKI és a németországi Fraunhofer Gesellschaft által megalakított, az intézetünkben működő EPIC InnoLabs Non-profit Kft. az Ipar 4.0 keretében, a cég szolnoki gyárában induló digitalizálási folyamatról csütörtökön a Tisza-parti városban.
Július 4-én délelőtt ülésezett az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Gyártás és Logisztika Munkacsoportja a Miskolci Egyetemen. A kerekasztal-beszélgetésen több mint negyven szakember volt jelen. Az előadások keretében bemutatták az egyetem Logisztikai Intézete által koordinált H2020 UMi-TWINN projekt eredményeit. A logisztikai kutatások magyarországi helyzetéről a Borsod Online kérdezte Monostori Lászlót, intézetünk igazgatóját.
Június 14-én a Kossuth Rádió Napközben című műsorában Márkus Zsolt László , intézetünk Elearning Osztályának vezetője a zsebben hordható digitális segédeszközök fontosságáról beszélt a múzeumpedagógia területén.
Újításokkal, egyedi élményelemekkel bővítette az Ipolytarnóci Ősmaradványok turisztikai kínálatát a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság a 2018-as szezonra: megújult a lombkorona-tanösvény és hologramos vetítésen elevenednek meg az ősállatok az ősi lábnyomoknál - tájékoztatta az MTI-t a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kommunikációs és ökoturisztikai osztályának vezetője. ELearning Osztályunknak köszönhetően immár a GUIDE@HAND Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mobil applikáción is elérhető a tanösvényhálózat!
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) genetika tanszéke és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (MTA SZTAKI) kutatói gépi tanulásos algoritmus segítségével jellemezték az ember 20 ezer fehérjéjét, és meghatározták, hogy közülük melyek játszhatnak szerepet az öregedési folyamatokban.
A Cobot, vagyis a 'Collaborative Robot' kifejezés az együttműködő robot rövidítése. Ezek olyan gépek, amelyek a szakembereknek segítenek a professzionális munkavégzésben; egyelőre csupán asszisztensként. Ma még a gépek evolúciójának kezdeténél tartunk, vagyis nem veszik át tőlünk a munkát, csak egyes feladatokat. Erről az elsőre talán szokatlan együttműködésről Dr. Paniti Imre, intézetünk Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos munkatársa mesélt Burkert Rudolfnak, a Kossuth Rádió munkatársának.