Médiamegjelenések

"Sokszor bele sem gondolunk, amikor az okostelefonunkon bogarászunk, vagy éppen a tabletünket nyomkodjuk, hogy vannak köztünk olyan emberek, akiknek mindez nem megy ilyen könnyen. Ami a nem akadályoztatottaknak készségszintű, könnyen megszokható, tanulható dolog, másoknak rémálom lehet. Az informatika sokat fejlődött az elmúlt évtizedekben, az új eszközök megjelenését azonban nem követi ilyen sebességgel a digitális akadálymentesítés. Megnéztük, milyen állapotok uralkodnak 2013-ban – csontvázakkal és úttörő magyar technológiával találkoztunk…

" Több százan voltak kíváncsiak az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) jövőt idéző technikai fejlesztéseire. A főleg a 16-30 éves korosztályból kikerülő látogatókat a tucatnyi rendezvény közül leginkább a VirCa 3D Barlang csodái érdekelték: a Virtuális Kollaborációs Aréna olyan kapcsolódási felületet biztosít, amelyen a felhasználók úgy építhetik, oszthatják meg és alakíthatják át a 3D-s tartalmakat, hogy eszközeiknek nem kell egy helyen lenniük, s nem szükséges integrálniuk a rendszereket.

" Az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet a jövőt idéző technikákkal kalauzol el a virtuális valóság, az online alkalmazások területére. Bemutatkozik az ország első háromdimenziós honlapja, illetve egy, a meglévő weblapok háromdimenzióssá fejlesztésére szolgáló, gyors és költséghatékony eljárás. A számítógépes programokkal működő, pilóta nélkül repülő beltéri légi járműveket laborbemutató során működés közben láthatják az érdeklődők, és számítógépes szimulációban próbálhatják ki, hogyan boldogulnának egy repülőgép pilótájaként.

" Elsőként saját weboldalát tette elérhetővé 3D-s technológiával a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete ." - a fejlesztésről eredményeiről a HVG mellett az Infovilág és a Demokrata is beszámolt.

"Ki ne ismerné az interneten ingyenesen elérhető SZTAKI Szótárat? A szolgáltatás fejlesztői 18 éves működése alatt sokféle technológiával gyűjtöttek, tároltak és dolgoztak fel adatbázisokat. Az előadás során Pataki Balázs , a szótár vezető fejlesztője legfrissebb gráfadatbázisukról, a Neo4J-ről fog beszélni, pontosabban arról, hogy miért és mennyire is jó  ezt használni." - írta a Nyelv és Tudomány a szeptember 19-i NLP Meetupról.

" Nemzetközi újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára támaszkodó, öntanuló biztonsági térfigyelő és eseményfeldolgozó rendszert mutatott be a Montana Tudásmenedzsment Kft. és az MTA SZTAKI Budapesten. " - írja az MTI hírforrása alapján több hazai médium is a hő- és videó-alapú, valós idejű térfigyelő rendszerről, mely viselkedés- és mozgásminták alapján elemi és összetett események elemzésével preventív módon tud azonosítani lehetséges veszélyhelyzeteket, egyszerre akár több kamera felvételének feldolgozásával.

"A GE Hungary Kft. , az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutató Intézet, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem , valamint az MTA Természettudományi Kutatóközpont együttműködése keretében megvalósuló közvilágítási koncepció egy rendszerbe integrálja a legkorszerűbb, LED fényforrásokon alapuló útvilágítást a napenergia hasznosítással.

" Aki április 30-án született, az együtt ünnepelhet az internet egyik fontos fejleményével: húsz éve, 1993. április 30-án "futott i a kikötőből", vagyis a genfi CERN-ből a Word Wide Web... Steve Goldstein , az NSF programigazgatója 1991 őszén Magyarországra látogatott, és két hét múlva a KFKI és a SZTAKI is megkapta a rég várt IP címeket. Az Intézet, amelynek egy korábbi levelezőrendszeréhez volt már egy Linzben végződő, szintén 9,6 kbps vonala, megpróbálta ezt megosztani a levelezés és IP-forgalom között.

"Extrém ötletekkel is lehet startup versenyeket nyerni, ezt bizonyítja a Budapesti Műszaki Egyetemen rendezett Smart Frame Hackathon eredménye is, melyen több, mint 50 hallgató vett részt. A mobilos sorsjegy mellett egy takarékos zuhanyrózsa és egy érdekes fejvadász oldal kitalálói arattak sikert.

Több nagysikerű együttműködés után, a   Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésével  közösen intézetünk  e-Learning osztály a elérhetővé tette  a XX.

Kornai András a Rádió Q Képletes beszéd című műsorában beszél matematika és nyelvészet találkozási pontjairól. Euklidesztől kezdve Chomskyn át az okostelefonokba bújó személyi asszisztensekig számos témát érint a riporter, Mécs Anna .

Mécs Anna , a Rádió Q munkatársa a virtuális valóságba utazott  Baranyi Péterrel , az MTA SZTAKI 3D Internet alapú Kontroll és Kommunikáció Kutatólaboratórium vezetőjével a februári Képletes beszéd adásában. Miként segítik az emberek és az általuk használt gépek "egymásra hangolódását" a kognitív infokommunikációs kutatások?

" Nyelvvizsgára készültök, és nem akartok szótárt cipelni magatokkal? Az interneten rengeteg online szótárt találtok, amellyel könnyen és gyorsan fordíthattok le akár teljes szövegeket is. Összegyűjtöttük a legjobbakat. " - írja az Elosztott Rendszerek Osztály alkalmazásáról az eduline.hu.

"Több kutatóhely együttműködésével Nemzeti Koordinációs Központ alakul infokommunikációs technológiák nemzetközi élvonalba tartozó kutatására és piaci bevezetésére az egyetem Műszaki Informatikai Karán Veszprémben. A konzorcium - melynek többek között az MTA SZTAKI is tagja -  az Európai Uniótól és az államtól 1,4 milliárd forint támogatást kap a központ kialakítására és kapcsolódó kutatási programok megvalósítására." -írja az MTI sajtóközleménye.

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért 2. helyezése kapcsán a Számítógéppel Integrált Gyártás Kutatólaboratórium munkatársával, Kopácsi Sándorral és a Gábor Dénes Főiskola hallgatóival készített interjút a Civil Rádió.

"Az önjáró járművek árnyékában, a fejlődés az utak mellett is folyik: kamerák nem csupán az autóban, de már minden utcasarkon vannak, és a mobil lézeres letapogató rendszerek (LIDAR) segítségével nem csak az előttünk lévő útrészt figyelhetjük meg, hanem folyamatosan feltérképezhetjük akár 100m sugarú környezetünket is.

" A háromdimenziós érzékelő és vizualizációs technológiák tagadhatatlanul elindultak világhódító útjukra. Miközben a Google robotpilótás autója már 500 ezer kilométert vezetett balesetmentesen, a Street View is engedélyt kapott, hogy hamarosan Budapest is bejárható legyen egy-egy virtuális kirándulás során.

" A február elején megrendezett európai szélenergia konferenciának és kiállításnak magyar vonatkozása is volt: az MTA SZTAKI kutatója vezette a szélturbinák és szélfarmok üzemeltetésével és karbantartásával foglalkozó szekciót. A konferencián az is kiderült, hogy a szélenergia szektor szakemberhiánya kb. 5.500 főre tehető évente. " - írja a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium fejlesztéséről a Zöldtech.

A hazai számítástechnika, robotika és automatizálás zászlóshajója a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézete (MTA SZTAKI). A rendszerváltás időszakában is töretlenül folytatódott a munka, így a ’90-es évek elején nem kellett mindent elölről kezdeni, tudásanyagának és a kutatók zavartalan munkájának köszönhetően ma is meghatározó szerepet játszik. A SZTAKI Számítógéppel Integrált Gyártás Kutatólaboratóriumának vezetőjét,  dr.