Hírek

2019. február 5-6 között rendezték meg Brüsszelben az EU Ipari Napokat (EU Industry Days 2019). A kétnapos rendezvény fő célja az európai ipar kihívásainak és az azokra adandó válaszok megbeszélése volt. Kiemelt témaként szerepelt a fenntarthatóság, a digitalizáció, illetve a globalizáció. Az Európai Bizottság által szervezett kétnapos rendezvény előadásait és panelbeszélgetéseit összesen 1800 résztvevő kísérte figyelemmel, vegyesen képviselve az ipari szférát, a kutatást és az oktatást, illetve a különböző érdekképviseleteket.
Az ipari digitalizáció gyökeresen átalakítja a vállalatok belső működését, üzleti modelljét és alapvető változásokat indít el a gazdaságban – emelte ki előadásában Nick Gábor, az MTA SZTAKI tudományos munkatársa, aki az Ipar 4.0 kihívásairól és az arra adható lehetséges válaszokról beszélt az OPH-csoport szakmai konferenciáján.
„Kutatások az ipari digitalizáció által nyújtott potenciál minőségi kiaknázására” címmel 2018. október elején az MTA SZTAKI vezetésével új, öt éves futamidejű projekt indult el, melynek több mint egymilliárd forintos keretösszegét a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alap egyedi támogatása biztosítja.
Az EPIC InnoLabs Kft., az MTA SZTAKI és a németországi Fraunhofer Kutatóhálózat közös projektvállalata 2018. október 10-én második alkalommal rendezte meg az INDIGO elnevezésű Ipari Digitalizációs Szakmai napot. A teltházas rendezvény nemcsak jövőbeli szakmai együttműködéseket inspirált, de nagy sikerrel egyesítette az IPAR 4.0 paradigmában érdekelt piaci és tudományos szereplőket.
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. Monostori László akadémikus, intézetünk igazgatója az MTA SZTAKI és az IPAR 4.0 Nemzeti Platform Szövetség nevében is aláírta az egyezményt.
Az 1978-ban Budapesten rendezett első versenyből rövidesen országos vetélkedő lett. Az országos középiskolai számítástechnikai versenyt a KSH is támogatta, a felhívás pedig megjelent a Művelődési Minisztérium hivatalos közlönyében. A vetélkedő múltjáról emlékeztek meg az egykori kezdeményezők, zsűritagok, tanárok és a versenyzők. Az eseményről az M5 Televízió Kulturális Híradó című műsora is közvetített; a szeptember 28-i riportban Vámos Tibort, intézetünk korábbi igazgatóját, az MTA SZTAKI intézeti tanácsának elnökét is megszólaltatták.
A HEPENIX Kft., mint konzorciumvezető a MTA SZTAKI-val karöltve sikeres zárórendezvényen mutatta be a kétéves közös kutatás-fejlesztési munka eredményeit a széles ipari körből összegyűlt szakmai közönség előtt. A projekt célja a KKV-k segítésére, az IPAR4.0 módszertan és technológia ipari bevezetésének előkészítése, ún. minta-feladatok, legjobb gyakorlatok és esettanulmányok kidolgozása és bemutatása.
Intézetünk Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya 2018. június 6-7 között, kétnapos, harminc országot érintő kibertechnikai krízisgyakorlaton vett részt, amit az ENISA szervezésében Athénból irányítottak. Az ENISA a Kiber Gyakorlati Platformon (CEP) keresztül koordinálta a szimulációt, amely a szimulált világ számára „virtuális univerzumot” (integrált környezetet) biztosított, beleértve az incidensekre vonatkozó adatokat, virtuális hírportálokat, a közösségi média csatornákat, vállalati weboldalakat és a biztonsággal foglalkozó blogokat is.
A Fraunhofer Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) együttműködéséről rendezett esemény keretében sor került a német-magyar partnerségben, újonnan megalapított EPIC InnoLabs Nonprofit Kft. irodaegyüttesének hivatalos megnyitására. A tudományos kooperáció elmélyítése céljából a két partner Kiválósági együttműködés az innováció szolgálatában címmel 2018 május 25-én Német-Magyar Innovációs Napot tartott Budapesten, az MTA SZTAKI-ban.
Kihirdették az Év Gyára 2017 verseny díjazottjait május 11-én a Larus Étteremben. Kéziszerszámgyár, autóipari beszállító és műanyagfröccsöntő üzem nyerte a három összetett díjat.
A digitalizálás és a gazdaság digitális átalakulása - ez az egyik legfontosabb prioritása a Visegrádi Együttműködés (V4) mostani elnökségének, amelyet 2018 júniusáig Magyarország tölt be. Ennek részeként a Nemzetgazdasági Minisztérium január 25-26-án már második alkalommal szervezi meg Budapesten neves magyar és külföldi szakemberek részvételével a regionális digitális csúcstalálkozót. A konferencián Monostori László, intézetünk igazgatója vállalati digitalizáció témájában vezet kerekasztal beszélgetést.
2017-ben immár 26. alkalommal került megszervezésre a Magyar Szabványügyi Testület Székházában a Magyar Minőséghét és ennek két napos nyitókonferenciája, amely „A változás pozitív aspektusai” gondolatkör köré szerveződött. Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumunk tudományos főmunkatársa, Dr. Viharos Zsolt János az „Ipar 4.0 minőségi aspektusai” címmel tartott előadást a megjelent nagyszámú résztvevő számára.
„Ipar 4.0 – az ipar és a mérnökképzés jövője” mottóval ünnepelte a zalaegerszegi régió a mérnökképzés 15. születésnapját, tükrözve ezzel a jelent, jövőt és a tradíciókat is. Az ünnepségen meghívott előadóként, „Ipar 4.0 tudományos szemszögből” címmel kollégánk, Dr. Viharos Zsolt János tartotta az egyik felkért szakmai előadást.
Az MTA SZTAKI 2017. október 10-én első alkalommal rendezte meg az INDIGO elnevezésű Ipari Digitalizációs Szakmai Napját. A rendezvénynek az ÖbölHáz Rendezvényközpont adott otthont, és több mint 200 fő ‑ elsősorban vállalati, termelési és logisztikai vezető ‑ tekintette meg a színvonalas előadásokat, melyek témája az ipar szinte minden területére kiterjedő digitalizáció, és a napjainkban gyakran hangoztatott „Ipar 4.0” volt.
A 2016. nov. 1. – 2020. okt. 31. között zajló „Ipar 4.0 kutatási és innovációs kiválósági központ” projekt erőforrás-hatékony, robusztus termeléstervezési és irányítási rendszerek fejlesztését, kooperatív és adaptív logisztikai hálózatok modelljeinek kialakítását, valamint számítási felhő alapú termelésinformatikai szolgáltatások bevezetését tűzte ki célul. A projekt keretében a győri Széchenyi István Egyetemen 2017. szeptember 29-én felavatták az I4.0 megoldásokat használó, demonstrációs mini gyártórendszert.
A 24.hu munkatársai benéztek egy németországi üzem gyártósorára és közben a hazai eredményekről - kiemelten intézetünk szerepéről is - írtak az Ipar 4.0 technológiai forradalma kapcsán.
Ma már egyre gyakrabban nem modern vagy 21. századi logisztikáról beszélünk, hiszen a „Logisztika 4.0” igazi erőt, dinamizmust sugalló kifejezés, amely ráadásul szinte elválaszthatatlanul összekapcsolódik a nagy karriert befutó Ipar 4.0-val. Mögöttük pedig felsejlik a negyedik ipari forradalom világformáló, kissé fenyegető árnya. A logisztika globális és hazai jövőjéről Kádár Botonddal, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) tudományos főmunkatársával beszélgetett az innoteka.hu szerkesztője.
Az MTA SZTAKI eLearning Osztályának munkatársai kiállítóként vettek részt Mosonmagyaróváron a Magyar Hidrológia Társaság (MHT) többnapos Vándorgyűlésén. Az MHT a vízzel foglalkozó hazai szakemberek széles körének legnagyobb szervezete és idén ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Az idei 35. nyári vándorgyűlés az év legjelentősebb szakmai rendezvénye.
46 kormányzati és piaci szereplő, szakmai szervezet, ipari érdekképviselet és egyetem technológiai összefogása az ötödik generációs mobiltechnológia fejlesztését, valamint sikeres és gyors magyarországi bevezetését tűzte ki célul. Az alapító okiratot június 19-én írták alá az érintettek; a SZTAKI részéről Monostori László igazgató, az MTA képviseletében pedig Bokor József, intézetünk tudományos igazgatója, az Akadémia természettudományi alelnöke.
A Magyar Tudományos Akadémia képviseletében Prof. Bokor József, alelnök és Prof. Monostori László, az MTA Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetének (SZTAKI) igazgatója Dr. Knáb Erzsébettel, az Audi Hungaria személyügyekért felelős igazgatósági tagjával folytattak megbeszélést a járműipar előtt álló kihívásokról és a jövőbeli együttműködési lehetőségekről, majd megtekintették az AUDI HUNGARIA Zrt. járműgyártását.