Hírek

Stratégiai együttműködési megállapodás jött létre a Széchenyi István Egyetem (SZE), az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Titkársága között. Az Egyetem képviseletében Dr. Földesi Péter rektor, Dr. Filep Bálint elnök és Dr. Kovács Zsolt kancellár, a SZTAKI képviseletében Dr. Monostori László igazgató, az ELKH Titkársága képviseletében Dr. Maróth Miklós elnök alá a megállapodást.

Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken a  Pécsi Tudományegyetemen bejelentette 18 Nemzeti Laboratórium elindulását. A Nemzeti Laboratóriumok adott kutatási témában összefogják a kutatóintézeteket, egyetemeket és az ipari szereplőket. A Nemzeti Laboratóriumok közül kettőt is a SZTAKI vezet.

Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter 2020. szeptember nyolcadikán, a Debreceni Egyetemen bejelentette, hogy elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája.
A SZTAKI-ba látogatott Thomas Schmidt, szász regionális fejlesztési miniszter és küldöttsége 2020 augusztus 25-én, kedden. A vendégeket az intézet vezetői, Monostori László, a SZTAKI igazgatója és Bokor József, a SZTAKI tudományos igazgatója fogadta.
A kutatás-fejlesztési és innovációs ökoszisztéma tagjai közötti együttműködés támogatja az alapkutatási eredmények minél szélesebb körű társadalmi és gazdasági hasznosulását.
A cikk bemutatja a SZTAKI és a Fraunhofer Társaság által közösen alapított EPIC InnoLabs Kft-t, valamint munkatársunk, Gyulai Dávid fentieket és a fiatal kutatókat érintő gondolatait is közli.
A Nemzeti Technológia Platform meetup rendezvénysorozat ötödik állomásának ismét a SZTAKI adott otthont. Ezúttal az EPIC InnoLabs kft. volt a házigazda.
Dr. Palkovics László, innovációért és technológiáért felelős miniszter az Infotér Konferencián bejelentette, hogy a SZTAKI vezetésével 2020-ban megalakul a Mesterséges Intelligencia Kiválósági Központ. A központot a Digitális Jólét Program keretében létrejött MI Koalíció hozza létre, vezetője a SZTAKI, tagjai az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatóintézetei és felsőoktatási intézményekből kerülnek ki.
A 4:PONT:2 konferencia nemcsak az őszi szezon hazai nyitó autóipari rendezvénye, hanem a ZalaZone Járműipari Tesztpálya konferenciaközpontjában szervezett kiemelkedő szakmai eseménye is egyben. Nick Gábor 150 szakmai vezetőnek tartott előadást.
A SZTAKI autonóm autója önállóan, előre meghatározott útvonalon, majd akadályokat kikerülve haladt. A most átadott központban műhelyt és irodát is kapott intézetünk.
Volkmar Wenzel úr, Németország budapesti Nagykövete és Hodosiné Márton Krisztina, a Nagykövetség Tudományos, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Attaséja 2019 július 16-án látogatást tett a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (MTA SZTAKI).
A gyartastrend.hu missziója, hogy ne csak írott formában, de élőben, előadások és közvetlen beszélgetések fórumának megteremtésével, ipar 4.0 alkalmazások kipróbálásának a lehetőségével is támogassák, hogy a magyarországi kkv-k előre tudjanak lépni az ipari digitalizáció területén. Ötödik alkalommal a zalaegerszegi Zala Zone Járműipari Tesztpályán tartották meg Factory Experience konferenciát, melynek során arra a kérdésre keresték a választ, hogy hogyan digitalizáljunk a gyártásban.
A kreatív ipar és a digitális gazdaság köré összpontosult a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának nemzetközi tudományos konferenciája a Menedzsment Campus új épületében, Győrben. Nick Gábor, az EPIC InnoLabs Kft. szakértője, az MTA SZTAKI tudományos munkatársa bemutatta, hogyan tudnak együttműködni a kutatóintézetek az iparral, és hogyan lehet sikeres digitalizációs projekteket megvalósítani.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) szervezésében, 1000 fő részvételével 5 teremben került megrendezést Budapesten a SMART konferencia. Az eseményen az információs technológia területének képviselői mellett neves gazdasági és társadalmi véleményformálok fejtették ki gondolataikat a témáról.
2018. november 1-től a Magyar Tudományos Művek Tára elnevezésű országos publikációs nyilvántartást új szoftverrendszer (MTMT v. 2.0) szolgálja ki. Az innovációt az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya az MTA Könyvtár és Információs Központ MTMT Osztálya megbízásából, vele szoros együttműködésben fejlesztette ki, egy közel négyéves fejlesztési folyamat eredményeképpen. Az új szoftverrendszer bevezetése óta eltelt hónapokban intenzív, kritikus felhasználási periódusokban bővelkedő próbaidő bizonyította a rendszer működőképességét és megmutatta annak előnyeit.
Az MTA SZTAKI, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt és a GYSEV Zrt 2019 februárjában közösen rendezett workshopot Budapesten a határon átívelő, különböző utazástervező rendszereket összekapcsoló innovatív megoldásokról.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemzeti ünnepünk alkalmából a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntette ki Dr. Hangos Katalint, intézetünk tudományos tanácsadóját, a Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratórium tudományos munkatársát kedden a Várkert Bazárban.
Az MTA SZTAKI, valamint a Magyarországon működő német, osztrák és svájci gazdasági kamarák összefogásával megalakult a Netzwerk Digital (Hálózat a digitalizációért). A több évre szóló együttműködés a digitalizáció gyakorlati kérdéseivel foglalkozik a gazdaság szereplőinek szemszögéből – mondta Marie-Theres Thiell, az Innogy Hungária Kft. vezérigazgatója kedden Budapesten.
A 2018-ban elkezdett ipari digitalizációs projekt folytatásáról és újabb szakmai együttműködések kidolgozásáról tárgyalt a spanyol SEGURA cégcsoport tulajdonosa az intézetünkben működő EPIC InnoLabs-al.
Február 11-én magas szintű montenegrói tudományügyi küldöttséget fogadtunk intézetünkben. A látogatást Sanja Damjanovic, Montenegró tudományügyi minisztere vezette, aki egész napos hivatalos látogatást tett Budapesten.