Ünnepélyes keretek között átadták a SZTAKI Innovációs és Demonstrációs Terét

Az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) legújabb kutatásait és fejlesztéseit bemutató Innovációs és Demonstrációs Tér nyílt kedden Budapesten.

Monostori László, a SZTAKI igazgatója köszöntőjében kiemelte: az innovációs és demonstrációs térben a legmodernebb gépekkel, módszerekkel, innovációkkal találkozhatnak a diákok és az ipari szereplők. A demonstrációs tér három témakört ölel fel. A SZTAKI által koordinált, Benczúr András szakmai vezetésével működő Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) és a Gáspár Péter szakmai vezetésével működő Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) fejlesztéseit, valamint a Váncza József vezetésével működő Ipar 4.0 kiválósági központtal kapcsolatos kutatásokat mutatják be.

A több mint 400 négyzetméteren kialakított bemutató terület megnyitóján csaknem 20 technológiát demonstráltak a kutatók, többek között mesterségesintelligencia-rendszereket, autonóm járműveket, drónos kutatásokat, fejlett robotikához kapcsolódó kutatásokat és egy portrérajzoló robotot is megtekinthettek a megnyitó résztvevői. Monostori László elmondta, hogy a bemutatott technológiák mindegyike valamilyen egyetemi vagy ipari együttműködés eredményeként jött létre. Mint hozzátette, az intézet kutatói nagy nemzetközi és hazai együttműködési hálóval dolgoznak. Példaként említette, hogy az egyik legfontosabb nemzetközi partnerük a Fraunhofer hálózat.

Bokor József, az ELKH alelnöke beszédében kiemelte, hogy az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat célja, hogy az ilyen típusú kollaborációkat fenntartsák és képviseljék. Köszönetet mondott azért, hogy a demonstrációs tér létrehozásával lehetőség nyílik a legújabb innovációk bemutatására.

Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) vezetője köszöntőjében kiemelte: a SZTAKI-nak fél évszázados tapasztalata van a mesterségesintelligencia- (MI) megoldások területén, így a témához szorosabban kötődő laboratóriumok a legjobb helyen vannak a SZTAKI-nál. Hozzátette: a SZTAKI-ban bemutatott megoldások és lehetséges MI-alkalmazások rendkívül széles skáláját fedik le a gyártás, az egészséggazdaság, a közlekedés és a logisztika területén. E szektorok hangsúlyosan jelennek meg a 2020-ban elfogadott MI Stratégiában, ehhez igazodik a demonstrációs tér kínálata is. A miniszter kiemelte, hogy a most megnyíló Innovációs és Demonstrációs Tér érdemben és gyakorlatközpontúan járulhat hozzá a korszerű technológiák átültetésének megkönnyítéséhez, a kutatói-alkalmazói együttműködéshez.  A TIM a jövőben is örömmel támogatja a hasonló, előremutató kezdeményezéseket - hangsúlyozta a miniszter.

Balról jobbra: Monostori László, a SZTAKI igazgatója, Palkovics László, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) vezetője, Bokor József, az ELKH alelnöke - fotó: MTI