A Magyar Tudományos Művek Tárát új szoftverrendszerrel szolgáljuk ki (SAJTÓKÖZLEMÉNY)

2018. november 1-től a Magyar Tudományos Művek Tára elnevezésű országos publikációs nyilvántartást új szoftverrendszer (MTMT v. 2.0) szolgálja ki. Az innovációt az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya az MTA Könyvtár és Információs Központ MTMT Osztálya megbízásából, vele szoros együttműködésben fejlesztette ki, egy közel négyéves fejlesztési folyamat eredményeképpen. Az új szoftverrendszer bevezetése óta eltelt hónapokban intenzív, kritikus felhasználási periódusokban bővelkedő próbaidő bizonyította a rendszer működőképességét és megmutatta annak előnyeit.

A Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT), mint központi állami adatregiszter, a teljes magyar kutatói-felsőoktatási-állami szféra kiszolgálását végzi a magyar kutatási tevékenységek eredménytermékeire vonatkozó adatok nyilvántartásával és ezen adatokra vonatkozó egyedi és-vagy összefoglaló, statisztikai jellegű adatközléssel. Az adatközlés célzott intézményei a szféra irányítását, finanszírozását végző állami és akadémiai, felsőoktatási szervezetek, intézmények összessége, ugyanakkor az MTMT a teljes társadalom irányában is a teljeskörű, akár részletekbe menő, pontos tájékoztatás igényével lép fel. Az MTMT a magyar tudománymetria alapadatainak központi tárháza.

2018. november 1-től a Magyar Tudományos Művek Tára elnevezésű országos publikációs nyilvántartást új szoftverrendszer (MTMT v. 2.0) szolgálja ki. Az innovációt az MTA SZTAKI Elosztott Rendszerek Osztálya az MTA Könyvtár és Információs Központ MTMT Osztálya megbízásából, vele szoros együttműködésben fejlesztette ki, egy közel négyéves fejlesztési folyamat eredményeképpen. Az új szoftverrendszer bevezetése óta eltelt hónapokban intenzív, kritikus felhasználási periódusokban bővelkedő próbaidő bizonyította a rendszer működőképességét és megmutatta annak előnyeit.

Új technológia és funkcionalitások

Az MTMT régi, a korábbi sok éves ún. “szerves" szoftverfejlesztési folyamat eredményeképpen létrejött, mára elavult és nem jól skálázódó szoftverét leváltó új rendszer nem csupán szoftvertechnológiában újult meg, de a rendszer funkcionalitása is jelentősen megváltozott.

A rendszer korszerű alapelvek figyelembevételével került megtervezésre és számos jövőbe mutató funkcionalitást is nyújt a felhasználók számára.  Az új rendszer a vállalati környezetben is elterjedt modern technológiákat alkalmaz (Java, Spring, Postgresql) és REST API-ra épülő moduláris és rétegzett architektúrával rendelkezik. Az új szoftverre való átállás alkalmat adott az adatábrázolás adatsémájának kiigazítására is, a feladathoz jobban illeszkedő adatszerkezetek bevezetésére. Megjelentek pl. új adattípusok (konferencia, könyvsorozat), és egységes lett a szerzők saját és az azokat idéző közlemények ábrázolása is. Megteremtődött annak a lehetősége, hogy egy közlemény egy másikat több helyen és többször idézzen, amely a humán tudományági közlemények egyik sajátossága.

Az MTMT v. 2.0 szoftverrendszer új funkcionalitásának alapvető célja volt, hogy megteremtse a lehetőségét a kutatói sajátkezű adatfelviteli és adatkarbantartási feladatok szignifikáns csökkentésének, egyben a professzionális MTMT adminisztrátori, adatkurátori munkálatok teljes körű kiszolgálása az adatkurátori munkák egyre nagyobb mértékű automatizálása segítségével. A rendszer minimalizálni próbálja az adatkurátori munkák előmunka igényét és elősegíteni a magas adattartalom-minőség folyamatos biztosítását, annak mindenkori egyszerűbb karbantarthatóságát.

A rendszer jelenleg is képes automatikusan adatokat átvenni nemzetközi bibliográfiai rendszerekből, s ezen képességei a jövőben további rendszerekből való adatátvételt is lehetővé tesznek majd. Jelentős előrelépés az egyre inkább terjedő egyedi azonosítók használata. A DOI dokumentumazonosítók használatával lényegesen gyorsul az adatfelvitel, és a jövőben az ORCID személyazonosítók használatával egyszerűsíthetővé válik majd az adatbevitel is. A közleményekkel kapcsolatos teendők ad hoc workflow-k segítségével követhetők a rendszerben, és ezekre visszatekintve a felvitel “története” is láthatóvá válik. Az adatok újrafelhasználását segíti a sokféle export formátum, mely több mint 1000 féle hivatkozási stílusban tudja formázni a közleménylistákat.

Az MTMT adatbázisa nem csupán bibliográfiai nyilvántartásként használható, továbblépési lehetőséget is ad az egyes művek teljes szövegű változataira - ezek egyre nagyobb arányban szabadon hozzáférhetőek.

Az MTMT elsődleges adatforrásként kitüntetett, központi szerepet játszik, ezért létfontosságú volt, hogy az új rendszer rendelkezzen olyan API interfésszel, mely révén más számítógépes rendszerek közvetlen hálózati adatkapcsolatot építhetnek fel az MTMT rendszerben tárolt adatok direkt és közvetlen elérése érdekében. Ez az új gépi interfész teszi tehát lehetővé, hogy a legkülönfélébb célú, más intézményekben működő, egyéb adatkezelő rendszerek emberi kéz érintése nélkül kapjanak, standardizált interfészen, standardizált kommunikációs protokollokon keresztűl közvetlen gépi adatelérést, mely mechanizmus nem csupán a kapcsolat nagyobb sebességét biztosítja, de így a közvetített információ az adatpontosság és egyértelmű adatérvényesség (validitás) kritériumainak is megfelel.

Megújult felhasználói felület

Az MTMT szoftverrendszer két, egymástól eltérő funkcionalitású felhasználói felülettel (GUI) rendelkezik. Az egyablakos, a professzionális adatkurátori munkákat támogató, bonyolult funkcionalitást nyújtó, elsősorban adatkezelési célra szánt web-applikációs ún. “szerzői felhasználói felület” mellett a rendszer általános célú, “nyilvános felülete” teszi lehetővé az egyszerű adatlekérdezéseket a különféle szakmai hátterű alkalmi érdeklődők számára. E felhasználói felület kettősséget a modern adatkurátori szakma magas elvárásokat támasztó szakmai igényeinek kiszolgálása és a kutatási szférán kívüli érdeklődők eltérő adatigényei és eltérő rendszerhasználati képességei tették szükségessé.

A szerzői felület egy munkakörnyezetet (workspace) ad a közlemények felviteli, kiegészítési feladatainak elvégzésére. Itt saját, egyedileg konfigurált kereséseket, listákat, riportokat is összeállíthatnak a felhasználók, majd ezeket el is menthetik későbbi felhasználásra. A teendők kétszintes listájában megnézhetjük, mely rekordjainkkal van még probléma vagy adathiány, és ezek megoldásához is kapunk tippeket.

A nyilvános felhasználói felületen a hivatkozások, intézmények és szerzők kapcsolatai mentén böngészhetőek a közlemények, és ahol elérhető, a teljes szöveghez is hozzáférünk. A közleménylisták és értékelő táblázatok mellett a nyilvános felület modern infografikákat is alkalmaz. 

Folyamatos fejlesztés a jövőben

Az MTMT a jövőben a folyamatos fejlesztés révén alkalmazkodik a kutatási szféra világméretű dinamikus fejlődéséhez, e fejlődés során óhatatlanul fellépő új adatigények mind harmonikusabb kiszolgálásához. Az új szoftverrendszer rendelkezik minden olyan strukturális, funkcionális és technológiai tulajdonsággal, mely ezt az adaptációs folyamatot a lehető legkevesebb áldozattal teszi lehetővé.

Az MTMT ezen új szoftverrendszerével a hasonló célú európai szolgáltatási ajánlásokkal (euroCRIS) is kompatibilissé tehető, mely tovább növelheti a magyar tudomány egészének nemzetközi láthatóságát, jelenlétét.  

MTMT2