Fejlesztési projektek

2018. máj.

A FameLab a világ egyik vezető tudomány-kommunikációs versenye. Célja, hogy felfedezze azokat az embereket, akik a 21. század közönsége számára inspirálóan és izgalmasan tudnak beszélni fontos témákról. A FameLab a brit Cheltenham Tudományos Fesztiválról indult 2005-ben, 2007 óta a British Council közreműködésével nemzetközivé fejlődött. Az elmúlt tíz évben több mint 9000 fiatal kutató vett részt rajta a világ minden tájáról. A résztvevők sikeres, hatékonyan kommunikáló kutatók lesznek, és egyúttal egy széles nemzetközi közösség részévé is válnak.

2018. jan. 1. – 2020. dec. 31.

Az EOSC-hub projekt létrehozza a jövőbeli Nyílt Tudományos Felhőjének (Open Science Cloud) integrációs és menedzsment rendszerét, amely az EGI Szövetség, az EUDAT CDI, az INDIGO-DataCloud és a főbb kutatási e-infrastruktúrák szolgáltatásainak, szoftverének és adatainak katalógusát nyújtja. Ez az integrációs és menedzsment rendszer (a Hub) a vezető európai egyesített e-infrastruktúrák folyamataira, szabályozására és eszközeire épül, hogy a szolgáltatások teljes életciklusát lefedje a tervezéstől a szállításig.

2017. dec. 30. – 2018. máj. 31.

Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya önálló okostelefonos alkalmazást készített GUIDE@HAND BNPI (Bükki Nemzeti Park Igazgatóság) néven.

2017. okt. 1. – 2021. már. 31.

A CloudiFacturing célja a gyártási folyamatok és a termelékenység optimalizálása számítási felhő, valamint HPC alapú modellezéssel és szimulációval, online gyári adatok és fejlett adatelemzési módszerek felhasználásával, ezáltal hozzájárulva a gyártóipari KKV-k versenyképességéhez és erőforrás-hatékonyságához, végső soron az Ipar 4.0-hoz és a "körkörös" gazdasághoz. A CloudiFacturing több mint 60 európai szervezetet (több közülük gyártóipari KKV) támogat, és mintegy 20 nemzetközi alkalmazási kísérletet támogat, melyeket két nyitott felhívással választanak ki.

2017. szep. 1. – 2019. aug. 31.

Különleges, korszerű anyagok, modern anyagtechnológia: Új csomagolóanyag kialakítására irányul a projekt. Ennek megfelelőn a piaci igények alapján cél egy környezetbarát, a környezeti terhelést jelentősen csökkentő technológiai fejlesztés megvalósítása. A gyártás folyamán használt címke nem tartalmaz ragasztóréteget, ezért azt nem kell vegyszeresen eltávolítani a flakonról, Illetve nem tartalmaz hordozóréteget, mely a hagyományos címkeknél a felhasználás után hulladékot képez.

2017. ápr. 1. – 2024. már. 31.

A kiber-fizikai termelési rendszerek kiemelkedő tudásközpontjának az EPIC Kiválósági Központ célja az innovációs folyamat felgyorsítása, ipari megoldások létrehozása, magasan kvalifikált szakértők új generációinak kinevelése, valamint többféle iparágaknak hátteret biztosító, fenntartható és versenyképes gyártási ökoszisztéma kialakítása mind hazánkban, mind Európában. Az MTA SZTAKI, mint elsősorban alapkutatási intézmény, már 2001-ben elnyerte az EU Kiválósági Központ címét, melynek továbbfejlesztése a projekt egyik fő célja.

2017. jan. 1. – 2019. jún. 30.

A projekt fő célja, hogy olyan felhő alapú referencia keretrendszert hozzon létre, amely alkalmazás minták és sablonok segítségével lehetővé teszi a legkülönbözőbb vállalati alkalmazások gyors és hatékony adaptálását a legelterjedtebb felhő rendszerek számára.

2017. jan. 1. – 2018. ápr. 30.

A projekt során a Gépi Érzékelés Kutatólaboratórium a 3B Hungária Kft. alvállalkozójaként műanyag hulladék szétválogatására alkalmas, ipari képfeldolgozó rendszer illesztését és beépítését végzi el a fejlesztett optikai hulladékválogató rendszerhez.

2017. jan. 1. – 2019. jún. 1.

A LinkingDanube projekt a közösségi közlekedéssel utazók információszolgáltatásának javításával foglalkozik, különös tekintettel a határon átnyúló ingázásra és a vidéki területek mobilitására. A projekt átfogó célja, hogy városi és vidéki területeken a transznacionális, interoperábilis és multimodális utazástervezéssel elősegítse a fenntartható közlekedési módok használatát és a Duna régióban való kiegyensúlyozott megközelíthetőséget. Jelenleg nincs megfelelő multimodális, transznacionális utazástervező rendszer Európában.

2016. nov. 1. – 2018. okt. 31.

A projekt célja a kis kiterjedésű, változó környezetű vizes élőhelyek vizsgálata, melyek fontos részét képzik az ökoszisztémának és kiemelt a szerepük a biodiverzitás megőrzésében, mivel számos növény- és állatfajnak biztosítanak életteret.  Ezek az élőhelyek önmagukban kicsik, ám ökológiai jelentőségük miatt a feltérképezésük és védelmük fontos feladat. Ökológiai szempontból ezen életterek főszerepet játszanak Magyarország és a Kárpát-medence biodiverzitásának megőrzésében.

English abstract: