Fejlesztési projektek

2005. feb. 28. – 2006. máj. 31.

A hazai szuperszámítás-technika, illetve grid kutatás az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A korábbi alapkutatások folytatódása mellett megjelentek a szolgáltatási szinten működő szuperszámítás-technikai, illetve elosztott „virtuális szuperszámítógép”, ún. grid szolgáltatások, az esetek többségében PC-labor architektúrákra alapozva.

2005. feb. 28. – 2006. máj. 31.

A projekt célja olyan rendszertechnikai környezet kifejlesztése, amely:
- használatával a WLAN csatoló egység (a rádiós access point) megköveteli, hogy a WLAN-ra csatlakozó felhasználó egyértelműen, jelszóval védetten azonosítsa magát, vagy vendégként jelentkezzen be
- egységes, központilag felügyelt nyilvántartási rendszert biztosít - azaz egy szolgáltatói tartomány tetszőleges helyén, akár másik üzleti helyszínen, vagy különböző intézményekben is - lehessen ugyanazt az azonosítót használni

2003. dec. 5. – 2004. júl. 31.

A legkiválóbb magyar művészek közreműködésével 1949-ben készült "Lúdas Matyi" című film volt az első magyar színes film. A filmet több mint 5 millió ember nézte meg, aminek az eredményeképpen a tíz legnépszerűbb magyar film közé került. Napjainkra a film eredeti kópiája fizikailag is megsérült és színeinek nagy részét is elvesztette, elérkezett tehát az utolsó pillanat, hogy elkezdődjön egy új, teljes restaurálás.

jan. 1. – dec. 31.
2002. júl. 1. – 2005. dec. 31.

A Busman néven említett ipari számítógépek eredményesen használhatók minden olyan esetben, ahol távoli, kihelyezett berendezéseket egy központi helyről kell ellenőrizni, távvezérelni. A rendszer alkalmas a teljes berendezés környezeti paramétereinek (pl. tápfeszültségek, hőmérséklet, füstjelzők, riasztások) mérésére és továbbítására, illetve a központi helyről a távoli beavatkozásra (pl. ajtónyitás). A rendszer ki- bemeneti egységei bővíthetők, s széles tápfeszültség-tartományban használhatók.

2002. jan.

A magyarországi internet szolgáltatókat tömörítő ISZT (Internet
Szolgáltatók Tanácsa) megbízásából - és támogatásával - számos, a
számítógép-hálózatok biztonságával kapcsolatos feladat (incidens
kezelés) végrehajtása, úgymint:

2001. jan. 1. – 2003. dec. 31.

Participation in the development of fhe SUN ONE Directory Server based distribuduted directory service implemented in the Hungarian Academy Network (HUNGARNET). Operation and support of the directory service.

1992. jan. 1. – 2005. dec. 31.