Újabb okostelefonos versenyt hirdetünk a Költészet Napjára!

A tavalyi sikeres költészet napi okostelefonos szabadtéri vetélkedő után, a Ferencvárosi Önkormányzat az MTA SZTAKI eLearning Osztályával közösen egy újabb vetélkedőt készített elő és szervezett meg József Attila gyermekkorának helyszínein.

A vetélkedő anyaga a GUIDE@HAND Budapest okostelefonos alkalmazásban elérhető József Attila Ferencvárosban című ingyenes séta angol nyelvű változatára épül. Április 11-én, a Magyar Költészet Napján 9 órától kerül sor az angol nyelvű okostelefonos versenyre, amelyre ferencvárosi  iskolákból 16 csapat nevezett be.

A vetélkedő a Ferenc térről indul és a Gát utcai József Attila Emlékhelyen ér véget, érintve a költő gyermekkorának fontos helyszíneit. A vetélkedő során a csapatoknak József Attila életére vonatkozó, okostelefonra fejlesztett különféle játékokat kell megoldaniuk.  A vetélkedő díjátadójára a József Attila Emlékhelyen a 12.00 órától kezdődő költészet napi ünnepi megemlékezésen kerül sor. A megemlékezésen ünnepi beszédet mond Tamás Menyhért író, költő, akadémikus, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja. Köszöntőt mond Iain Lindsay brit nagykövet, aki személyesen adja át a vetélkedő nyertesének a díjat.

Projektpartnerek
  • Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény
  • Ferencvárosi Önkormányzat