Spanyol alkatrészgyártóval kötöttünk együttműködési megállapodást

Együttműködési megállapodást kötött a spanyol járműipari alkatrészgyártó F. Segura Hungária Kft. és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) az Ipar 4.0 keretében, a cég szolnoki gyárában induló digitalizálási folyamatról csütörtökön a Tisza-parti városban.

Lipták-Fegó László, az F. Segura Hungária Kft. szolnoki gyárának igazgatója az aláírás után elmondta: a projekt a Segura  eddigi tízéves, csaknem 16 milliárd forintos fejlesztési programjának újabb lépése, amely további 4 milliárd forintos beruházással fog megvalósulni három-négy év alatt. Az igazgató nagyon fontos lépésnek nevezte az ipar digitalizációját a jelenlegi magyar munkaerő-piaci helyzetben, amely hozzájárul a még hatékonyabb, költségtakarékosabb munkavégzéshez,  a termékfejlesztéshez, és segít a gyorsabb piacra jutásban is.

Emlékeztetett: a Segura már tíz évvel ezelőtt is termelési referenciaközpont kialakításában gondolkozott, akkor és azóta is vadonatúj gépekkel, installációkkal, berendezésekkel látta el a gyárat. A most következő beruházás célja, hogy technológiai referenciaközponttá váljon a magyar gyár a Segura-csoporton és Közép-Kelet-Európán belül is.

Lipták-Fegó László elmondta: a projekt első szakaszában a jelenleg piacon lévő, általuk használt eszközöket felhőalapú rendszerekkel kapcsolják össze. A második, szintén még az idén megvalósuló lépésben bevezetik a már piacon létező egyéb eszközöket, például a termeléstervezést, a raktárkezelési rendszereket, a kiterjesztett valóság alkalmazását a karbantartásban.

A harmadik lépésben az újabb technológiákat aknázzák ki, ilyen például a „dolgok internete”, a felhőhöz kapcsolódó érzékelők, adatgyűjtő rendszerek, valamint az önvezető járművek alkalmazása a logisztika területén. Az igazgató kiemelte: a munkavállalóknak komoly képzésekre lesz szükségük az eszközök használatához, karbantartásához és a lehetőségek teljes mértékű kiaknázásához.

Ami az intézetünket illeti, a munkában az MTA SZTAKI és a németországi Fraunhofer Gesellschaft által megalakított EPIC InnoLabs Non-profit Kft.-n keresztül veszünk részt, melyen belül valósulnak meg a SZTAKI ipari digitalizációhoz kapcsolódó legújabb fejlesztései is. Míg az együttműködési megállapodást az F.Segura Hungária Kft. részéről Francisco Segura a Grupo Segura elnöke, addig az MTA SZTAKI részéről Pfeiffer András igazgató-helyettes, míg az EPIC InnoLabs részéről Kádár Botond ügyvezető írta alá. A szeptemberben induló első projektek szakmai tartalmának kialakítása folyamatban van.

Az EPIC InnoLabs-ról bővebben új weblapunk elkészültéig itt tájékozódhatnak az érdeklődők.

SEGURA