Igazságosabbá tehető-e a labdarúgó-világbajnokság selejtezője?

A négyévente megrendezett labdarúgó-világbajnokság a sportág legfontosabb viadala, egyúttal világszerte az egyik legnézettebb sportesemény. Minden nemzeti válogatott számára nagy jelentőséggel bír, hogy milyen eséllyel játszhat ezen a tornán. Csató László, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport tudományos munkatársa 102 csapat esetén számszerűsítette és értékelte a 2018-as labdarúgó-világbajnokságra történő kijutás valószínűségét. Az eredményeket összefoglaló tanulmány egy sporttudományi folyóirat, az „International Journal of Sports Science & Coaching” hasábjain jelent meg, „Quantifying the unfairness of the 2018 FIFA World Cup qualification” címmel.

A labdarúgó-világbajnokság selejtezőit a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hat konföderációja lényegében egymástól függetlenül bonyolítja le. Mindegyik kontinens országai adott számú kvótáért versengenek. Az egyes zónákban szervezett tornák közötti egyetlen kapcsolatot az jelenti, hogy a véletlenszerűen két párba osztott négy csapat (egy ázsiai, egy dél-amerikai, egy közép-amerikai, és egy óceániai) interkontinentális pótselejtezőt játszik, ahonnan a két, oda-visszavágós párharcban kiválasztott győztes vehet részt a világbajnokságon.

A vizsgált kérdések

Az egyes konföderációknak jutó helyek rögzített száma miatt a selejtező nem teljesen kiegyensúlyozott, bizonyos kontinensekről könnyebb kijutni a világbajnokságra, mint máshonnan. Ez egyrészt igazságtalan a „nehezebb” kvalifikációs tornán játszó csapatokkal szemben, másrészt azért is problémát jelenthet, mert az országok zónákba sorolása nem egyértelmű. Például Ausztrália 2006-ban az óceániaiból átlépett az ázsiai régióba – és azóta három (2010, 2014, 2018) világbajnokságra ki is jutott. A kvóták kontinensek közötti elosztása természetesen aligha „tudományos” alapokon dől el, sokkal inkább sportpolitikai szempontok állhatnak a döntés hátterében. Ezzel szemben a pótselejtező formátuma viszonylag szabadon megválasztható, hiszen a 2010-es kiírásban a megszokott véletlen sorsolás helyett rögzített párosítást használtak.

Ennek megfelelőn a kutatás a következő három kérdésre fókuszált:

  • A selejtezőfolyamat igazságos-e, vagyis az erősebb csapatok nagyobb eséllyel juthatnak-e ki a világbajnokságra?
  • Javítható-e az igazságosság pusztán a pótselejtező jobb szervezésével, a kontinensek kvótáinak újraosztása nélkül?
  • Milyen következményekkel járt Ausztrália 2006-os átsorolása?

Az eredmények

A szakirodalomban elsőként meghatároztuk a 102 ázsiai (AFC), dél-amerikai (CONMEBOL), közép-amerikai (CONCACAF), és óceániai (OFC) zónába sorolt nemzeti válogatott világbajnokságon történő részvételének valószínűségét a 2018-as szabályok alapján. Megmutattuk, hogy az egyes kontinensek tornái igazságosak, az erősebb – magasabb Élő-pontszámmal rendelkező – csapatok nagyobb eséllyel juthattak el az oroszországi tornára. Ezzel szemben a konföderációk között jelentős különbségek vannak, például Peru mindössze 25%-os valószínűséggel játszhatott a világbajnokságon, de ez az érték 85% fölé emelkedett volna, ha Ázsiában vagy Közép-Amerikában indult volna. Az igazságtalanság számottevő mértékben csökkenthető a pótselejtező észszerű módosításával, a dél-amerikai selejtező ötödik helyezettjét a legjobb óceániai válogatottal párosítva.

Ausztrália 2006-os átlépésével 43%-ról 70%-ra növelte világbajnoki részvételének esélyét, a változással az összes ázsiai csapat rosszul járt, viszont minden más válogatott profitált belőle. Mivel az általunk javasolt mérték szerint közel 20%-kal csökkent a négy zóna selejtezőrendszereinek összegzett igazságtalansága, Ausztrália átsorolása szakmai szempontból elfogadható és indokolt.

A cikk szabadon hozzáférhető változata itt olvasható.

Illusztráció: Sandro Schuh