Hírek

Az algoritmus van kiszolgáltatva az embernek, avagy az ember az algoritmusnak? Többek közt ezt a kérdést járja körbe Viharos Zsolt János, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának tudományos főmunkatársa.
Az ingyenes tárlat legnagyobb installációját a művész a SZTAKI kutatóival közösen készítette, akik mesterséges intelligenciát és gépi látást csempésztek az alkotásba.
Bergmann Júlia többek közt arról beszélt, hogy mit csinál egy adattudós, hogy néz ki egy kutató átlagos munkanapja és tudja-e alkalmazni a szaktudását a munkahelyén kívül is.
A SZTAKI 7 másik, online megtekinthető program mellett személyesen látogatható programot is szervezett győri, Széchenyi Egyetemen található robotlaborjába a 2021-es Kutatók Éjszakájára. Utóbbi programról az M1 élő kapcsolásban jelentkezett.
A SZTAKI és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) is részt vett a BrainBar jövőkiállításon: a látogatók kipróbálhatták, milyen, amikor egy robot lerajzolja őket.
A szervezet stratégiában megfogalmazott működésének hitelesítésével foglalkozik majd.
A Kossuth Rádió Trend-Idők című műsorában Szaller Ádám rendszermérnök, a Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium munkatársa magyarázta az Emma nevű robot működését.
A Gyártás Végrehajtási Rendszerek (angolul Manufacturing Execution System - MES) egyre inkább eltávolodnak a hagyományos szerepüktől, amilyen a tradicionális gyártásvégrehajtó köztes szoftver. Ehelyett céljuk az autonóm, elosztott és együttműködő kiber-fizikai rendszerek (Cyber-Physical System - CPS) közötti funkcionális interoperabilitás sokkal szélesebb körű együttműködése.
Bronzérmet nyerni egy nemzetközi versenyen mindig megsüvegelendő eredmény, de persze előfordul, hogy a díjazott úgy érzi: közel volt az ezüst vagy akár az arany. A SZTAKI kutatóiból álló, beszédes nevű Quickest Route (avagy „leggyorsabb út”) tagjai a végső percig dolgoztak az ICAPS 2021 szakkonferencia keretében megrendezett, a Huawei egyik problémájának megoldására fókuszáló verseny feladatán, méghozzá sikerrel – a 153 jelentkező csapatból a harmadik helyet szerezték meg.
Szaller Ádám, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia kutatólaboratórium és az EPIC InnoLabs munkatársa az 2021. augusztus 22-29. között virtuális formában megrendezett 70. CIRP General Assembly konferencián tartott előadást Platform and direct exchange-based mechanisms for resource sharing in distributed manufacturing: a comparison címmel.
Az EPIC projekt keretein belül az EPIC InnoLabs, a SZTAKI és a stuttgarti Fraunhofer intézet kooperációja eredményeként készült el az alábbi kérdőív, amely a termeléstervezés- és irányítás területén vizsgálja a mesterséges intelligencia módszerek alkalmazásának lehetőségeit.
Ottonie von Roeder német művészt elsősorban a munka és a társadalom viszonya érdekli, korábban is készített már installációkat ebben a témakörben. Szeptemberben Magyarországra látogat, hogy a SZTAKI kutatóival és mérnökeivel közösen készítsen mesterséges intelligenciával vezérelt robotos installációt.
Az Egyesült Államok legrégebbi hírügynöksége a SZTAKI győri laborjába látogatott, videót forgattak a Green Drops Farm Kft. és a Hepenix Kft.-vel közös, Hydrocobotics című H2020 kaszkád projektről.
A SZTAKI és a Fraunhofer Társaság közös nyári iskolája az ember–robot kollaborációt helyezte fókuszba, ezen belül a kollaboratív összeszerelésre összpontosított. A résztvevők nemzetközi mérnökhallatókból álló négy csapata a gömbcsapszerelésen át ismerte meg az ember–robot együttműködés részleteit, és saját maguk elemezhették ki a közös munka tanulságait.
A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának friss meetupján a legnagyobb keresőoldalak találatbesorolásáról volt szó.
Léteznek olyan területek a robotikában, ahol fontos, hogy a gépek reakciói emberszerűek, akár empatikusak legyenek. Erről beszélt Horváth Dániel, a SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumának munkatársa a Kossuth Rádió Trend-Idők című műsorában.
Az idei International Conference on Automated Planning and Scheduling (ICAPS 2021) keretében, a Huawei cég által szervezett „Dynamic Pickup And Delivery Problem” című nyílt, nemzetközi megmérettetésen a címet adó kihívásra kerestek megoldást a kutatói csapatok.
Az EPIC CoE Youtube-csatornán elsősorban a mérnöki tudományok iránt érdeklődők találnak releváns tartalmakat. A videók főként a kiber-fizikai termelési rendszerek működéséről, kutatásairól mutatnak be olyan részleteket, mint a mobilizált robotok automatizált manőverei, a kollaboratív környezetben történő, robotkar által végzett szerelés, de komplett demonstrációk is megtekinthetők.
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala által rendezett IP-IT Akadémia webináriumon Viharos Zsolt János, a SZTAKI tudományos főmunkatársa is tartott előadást.
Az NKFI június 22-én Hivatal információs napot szervez a Horizont Európa keretprogram részvétel szélesítését célzó (Widening participation) pályázati felhívásainak bemutatására. A rendezvényen a SZTAKI munkatársa is előad.