Hírek

2024.március13-án a HUN-REN Központban a HUN-REN SZTAKI HBIT (Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztály) részvételével megtartották a KININ SOC (Security Operation Center) projektindító meetingjét. A rendezvényen a kutatóhálózat informatikusai is részt vettek. Az eseményt Dr. Zalány Viktória, a HUN-REN Központ Vezetői Kabinet, működtetési vezérigazgató-helyettese nyitotta meg.
Az Internet Szolgáltatók Tanácsa Tudományos Egyesület (ISZT) 2023. december 12-én megtartott közgyűlése egyhangú szavazással választotta tagjai közé a HUN-REN SZTAKI-t.
A HUN-REN SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya által üzemeltetett, az idén megalakulásának 20. évfordulóját ünneplő HunCERT, csatlakozva az Európai Kiberbiztonsági Hónap rendezvényeihez, 2023. október 25. és 27. között megtartotta szokásos éves kommunikációs gyakorlatát.
A német Signal-Iduna vezetésével, a francia Trout Software, az Orange Romania valamint a HUN-REN SZTAKI együttműködésében megvalósuló SOCCER (Security Operation Centres Capacity building for European Resilience ) projekt indító  megbeszélésének (kick-off meeting) a HUN-REN SZTAKI adott otthont. A most induló projekt 2026. november 30-ig tart.

2023. október 10-12. között rendezték az első magyarországi NOG (Network Operation Group) konferenciát, a HUNOG-ot. A rendezvény szakmai támogatója a HUN-REN SZTAKI HBIT (Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztály) által üzemeltetett HunCERT. Az eseményen a HunCERT-t Ormos Pál és a HunCERT vezetője, egyben a HUN-REN SZTAKI HBIT osztályvezetője, Rigó Ernő képviselte. Az eseménnyel egyben a HunCERT elindulásának 20 éves évfordulóját is ünnepelték.

2023. június 30-án sikeresen lezajlott a harmadik Elektronikus Aláírás Napja, avagy eSignDay konferencia, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft. és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) közös szakmai rendezvénye.
A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft., a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) közös szervezésében 2023. június végén ismét megrendezik az eSignDay-t, a Magyar Elektronikus Aláírás Napját.
Az egész napos 5G Cyber Range-re a Huawei és az Austrian Institute of Technology (AIT) meghívására látogatott el a HBIT és a HunCERT csapata. A résztvevők különböző országokból érkező szakértők 5G kiberbiztonsággal kapcsolatos előadásain vehettek részt. A gyakorlat szakmai részén a négyfős csapatoknak kiberbiztonsági szituációt kellett megoldaniuk egy távközlési szolgáltató (5G szolgáltató) szerepkörében.
A Hungarnet Egyesület (Magyar Felsőoktatási és Köznevelési, Kutatási és Közgyűjteményi Számítógép-hálózati Egyesület) 2023. májusi közgyűlése újabb 3 évre elnökségi tagjának választotta Rigó Ernőt, a SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztályának vezetőjét.
Az Európai Bizottság új, európai, internetes DNS-feloldás bevezetését tervezi. Az IP címeket és doménneveket úgynevezett DNS-szerverek kötik össze, egyfajta internetes telefonkönyvként. Ennek a rendszernek egyik központi eleme az úgynevezett DNS-feloldás (DNS resolver), amellyel lekérhetőek az egyes címekhez tartozó nevek, ebből készül most európai verzió. A D4S4EU projekt fontos lépése az európai digitális szuverenitásnak.
Az SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumát vezető Váncza József irányításával, 2022. január 1-én indult COPROLOGS projekt a körforgásos gazdaság kihívásaira koncentrál. A hivatalosan „Kooperatív gyártó- és logisztikai rendszerek kutatása a versenyképes és fenntartható gazdaság támogatására” névre hallgató projekt NKFIH alapból valósul meg.
A SZTAKI Hálózatbiztonsági és Internet Technológiák Osztálya (HBIT) Felhő és Mesterséges Intelligencia biztonsági napot és kommunikációs gyakorlatot is tartott.
Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft., a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) az elektronikus aláírás napja alkalmából idén is ismeretterjesztő rendezvénnyel hívta fel a figyelmet a mai világban már nélkülözhetetlen technológia, az elektronikus aláírás adta lehetőségekre.
A szombati, egész napos rendezvényen a Hálózatbiztonsági Osztály és a Kommunikációs Osztály képviselték az intézetet.
2022. április 19-én, a 31. Networkshop konferencia keretében, az ISZT/SZTAKI/HunCERT/Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola/INTEGRITY Kft a MELASZ támogatásával „Akadályok nélkül” címmel hibrid workshopot tartott. A rendezvénysorozat nyitó rendezvénye hibrid formában – online és személyes jelenléttel a Debreceni Egyetemen – került sor.
A Kibertámadás! Podcastben szó volt a GovProbe 2.0-ról, a deep fake videókról és a Honeypot csapdarendszerekről.
Az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT), a HunCERT és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) fogyatékkal élők segítése céljából rendezvényprogramot indít Akadályok nélkül címmel.
Az Internet Szolgáltatók Tanácsával (ISZT), az Óbudai Egyetem MI-Blokklánc-Biztonság Tudásközpontjával és az INTEGRITY Kft.-vel közösen a SZTAKI által üzemeltetett HunCERT 2021. október 14-én az Európai Kiberhónap eseményéhez kapcsolódóan Cloud Security Day címen rendezvényt tartott. Az egésznapos eseményt online (Zoom) platformon rendeztük, de délután lehetőséget biztosítottunk személyes jelenlétre az Óbudai Egyetemen.
A Magyar Elektronikus Aláírás Szövetség (MELASZ), az INTEGRITY Kft. és a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI), valamint az Internet Szolgáltatók Tanácsa (ISZT) hagyományteremtő szándékkal indította útjára az Elektronikus aláírás napja című rendezvényt, 2021. június 30-án.
A rendezvényt a járványhelyzet miatt ezúttal is online formában bonyolítottuk le. Az esemény címének apropóját az adta, hogy ez a nap egyben tisztelgés is Douglas Adams (1952–2001) angol sci-fi-író – a Galaxis útikalauz stopposoknak szerzője – emléke előtt.