Főtitkári elismerés tudományszervezői és kutatói munkáért

Tizenöten kiemelkedő tudományszervezői, igazgatási, fenntartási, szolgáltatási vagy üzemeltetési munkájukért, tizenketten pedig idén először kutatói tevékenységükért vehették át Török Ádámtól, az MTA főtitkárától az Akadémia vezetői által alapított elismeréseket. A kitüntetettek között volt Pólusné dr. Thiry Éva, intézetünk titkárságvezetője is.

"A Magyar Tudományos Akadémiánál jelentős szerepet tölt be a hagyományok ápolása, a tradicionális értékek még mindig fontosak számunkra. Manapság sokhelyütt már más tulajdonságokat díjaznak, mi azonban még mindig elismerjük a szorgalmat, a szakmai kiválóságra való törekvést, az igényes munkavégzést, a lelkiismeretességet, segítőkészséget, az elhivatottságot és a lojalitást. Tudjuk, hogy minél több ilyen munkatársunk van, közös erővel annál több mindenre lehetünk képesek" - mondta Török Ádám főtitkár az Akadémia Székházában tartott ünnepségen.

Az első alkalommal 2010-ben adományozott főtitkári elismerést az Akadémia által fenntartott köztestületi költségvetési szervek azon munkatársai kaphatják meg, akik kutatásirányítási, kutatásszervezési, igazgatási, jóléti, fenntartási, szolgáltatási és üzemeltetési munkakörben vagy meghatározott feladat megoldásában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak, illetve e területeken munkakörükben tartósan magas színvonalú munkát végeztek.

A Magyar Tudományos Akadémia főtitkára az Akadémia szolgálatában magas színvonalon végzett, kiemelkedő munkájáért Főtitkári Elismerésben részesítette: Pólusné dr. Thiry Évát, intézetünk titkárságvezetőjét az intézeti titkárságvezetői feladatok kiemelkedő gondossággal és elhivatottsággal végzett ellátásáért, a kutatók érdekeit szem előtt tartó, példamutató szorgalommal végzett, felelősségteljes, a tudományos szférán túlmenően az intézeti közösségi életre is kiterjedő szervezői tevékenysége, valamint szakmai és gyakorlati tudása elismeréseként.

A díjazottak teljes névsora itt, a rendezvényről készült képek pedig itt érhetőek el.

elism