Meghirdettük az Év Gyára 2017 versenyt

A GyártásTrend technológiai magazin harmadik alkalommal hirdeti meg az Év Gyára versenyt, amelyre december 31-ig nyújthatják be a pályázatokat a gyártó vállalatok bármilyen iparágból. Idén Ipar 4.0 kategóriában is lehet pályázni, amelynek szakmai kidolgozását intézetünk végezte.

A verseny célja, hogy összetett szempontrendszer alapján megtalálja az év gyártó vállalatát, és a meghirdetett kategóriák győzteseit. Az összetett, Év Gyára díjat külön ítéljük oda a 3 milliárd forint alatti, 3 és 10 milliárd forint közötti, és 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek legjobbjának.

A versenyre idén 9 kategóriában nevezhetnek a magyarországi gyártóegységgel rendelkező vállalatok, az idei verseny újdonsága az Ipar 4.0 kategória, amelynek kidolgozását az MTA SZTAKI végezte. Az Év Gyára díjat az a gyártóegység nyerheti, amely több kategóriában a shortlistre került, és legalább egyben az első helyen végzett.

A verseny metódusa

A verseny kétfordulós. Első körben az evgyara.hu oldalon kell jelezni az érdeklődés szándékát, majd benyújtani a kijelölt kategóriákban a pályázatot. A kategóriákra egyenként is lehet pályázni. 

A pályázati adatlapok beküldési határideje: 2017. december 31-e.

A pályázati adatlapok kiértékelését követően a második körben a verseny szakmai partnereként felkért, és a kérdőív kialakítását és értékelését végző Process Solutions Group szakértő csapata helyszíni validálást végez, végigjárja a shortlistre került cégeket, hogy a kérdőíven szereplő információkat személyes dokumentációval is megerősítse. Ezen eredményeket aztán az ipari szektorban elismert szakemberekből álló zsűri előtt prezentálja. A végső döntés a szakmai grémiummal történő egyeztetést követően születik meg; intézetünket a zsűriben Pfeiffer András, az MTA SZTAKI igazgatóhelyettese képviseli.

Az Év Gyára díjat külön osztjuk ki a 3 milliárd forint alatti, 3-10 milliárd forint közötti, és 10 milliárd forint feletti éves nettó árbevétellel rendelkező cégek között. 

A nevezés díja: 25 000 forint.

Bővebb infromáció: www.evgyara.hu

A tavalyi kategóriagyőztesek:

  • Aventics Hungary Kft. – Legjobb menedzsment folyamatok
  • Adu Alba Kft. – Innováció
  • Sanofi Veresegyházi Telephelye – Termelés
  • Aventics Hungary Kft. – Legjobb gyártástámogató folyamatok
  • Naturtex Kft. – Vevői elégedettség
  • Gia Form Kft. – Dolgozói elégedettség
  • Adu Alba Kft. – Beszállítói kapcsolatok
  • Aventics Hungary Kft. – Energiahatékonyság
gwgsdg