Apr 2017
12/04/2017

VIII. Nyugat - dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár

 
Helyszín
Széchenyi István Egyetem,
Aula és ÚT–114 terem.
9026 Győr, Egyetem tér 1.

Intézetünk is részt vesz a győri Széchenyi István Egyetemen megrendezésre kerülő VIII. Nyugat - dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron 2017 április 12-én. Az eseményen a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel rendelkező, kutatást-fejlesztést folytató vállalkozások, innovátorok, egyéni feltalálók, kutatók, oktatók és diákok mutathatják be új termékeiket és szolgáltatásaikat, illetve jelentősebb fejlesztési eredményeiket.

Az MTA SZTAKI három főbb témával jelenik meg a vásáron. Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform koordinátoraként a Platform munkáját és a hazai ipar számára nyújtott lehetőségeket tárja fel, betekintést nyújt az EU Horizon 2020 Widening program keretében létrejött Termelésinformatikai és -irányítási Kiválósági Központ (EPIC) céljaiba, valamint ismerteti a GINOP program segítségével megvalósuló Ipar 4.0 Kutatási és Innovációs Kiválósági Központ termelésinformatikai és logisztikai K+F+I tevékenységét. Emellett számos kutatási és fejlesztési projektünk bemutatásával várjuk a tudomány iránt érdeklődőket.

Schedule

9.00-tól Regisztráció
9.15 – 9.30 Megnyitó

  • Dr. Földesi Péter, Rektor Széchenyi István Egyetem
  • Pintér-Péntek Imre, Elnök Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

9.30 – 9.50 Bevezetés az Ipar 4.0 világába, a koncepció jelentősége a gazdasági szereplők számára

  • Budavári László (INNONET, GYMS KIK Ipari tagozat)

9.50 – 10.10 Nemzeti Technológiai Platform az Ipar 4.0 bölcsője – támogatási és együttműködési lehetőségek KKV-k számára

  • Nick Gábor (Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform)

10.10 – 10.30 Akadémiai-egyetemi együttműködés Ipar 4.0 mintarendszer létrehozására

10.30 – 11.15 Kerekasztal beszélgetés az Ipar 4.0 témában

  • Moderátor: Dr. Dőry Tibor (Széchenyi István Egyetem)

11.15 – 12.00 Büfé
13.00 – 15.00 Duális kerekasztal (zártkörű rendezvény)
15.00 – 15.15 A kiállítás szakmai és közönség díjának átadása

Add to calendar 2017-04-12 2017-04-12 UTC VIII. Nyugat - dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásár Intézetünk is részt vesz a győri Széchenyi István Egyetemen megrendezésre kerülő VIII. Nyugat - dunántúli Regionális Innovációs Kiállítás és Találmányi Vásáron 2017 április 12-én. Az eseményen a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyék területén székhellyel rendelkező, kutatást-fejlesztést folytató vállalkozások, innovátorok, egyéni feltalálók, kutatók, oktatók és diákok mutathatják be új termékeiket és szolgáltatásaikat, illetve jelentősebb fejlesztési eredményeiket. - Zoltán Vén ven.zoltan@sztaki.hun-ren.hu

Responsible Department

Contact

Email
ven.zoltan@sztaki.hun-ren.hu
Phone
+36 1 279 6139
+36 70 771 6554

Representation role

Kiállító