A SZTAKI három projektet is bemutat az Innotrends Hungary 2014-en

GUIDE@HAND alkalmazás-családunk és pilóta nélküli légijárműves kutatási eredményeinken túl az  integrált 4D (i4D) előkészítési rendsze is bemutatásra kerül az INNOTRENDS HUNGARY 2014 elnevezésű konferencián és szakkiállításon.  A kétnapos konferencia 16 szekciójának közel 100 előadása során bemutatásra kerülnek a különféle területeken uralkodó legfontosabb trendek és folyamatok, de 35 startup kiállító is jelen lesz.

A Nemzeti Innovációs Hivatal egyik legfőbb feladata a hazai kutatás-fejlesztés és innováció nemzetgazdasági szintű ösztönzése, a hazai start-up ökoszisztéma kialakításának szakmai támogatása, a vállalkozói szféra hálózatosodásának előmozdítása. E misszió elérésének céljából idén második alkalommal szervezik meg 2014. október 16-17. között az INNOTRENDS HUNGARY 2014 elnevezésű szakmai rendezvényt. A Budapesten, az Akvárium Klubban tartott konferencián intézetünk ezúttal három kiemelt projekttel vesz részt.

1. Pilóta nélküli légijárműves kutatási eredmények az MTA SZTAKI-ban

A pilóta nélküli légijárművek (UAV) vagy közkedvelt néven drónok nagyfokú átalakuláson mentek keresztül az elmúlt évtizedben. A nagyméretű és rendkívül költséges katonai rendszerek mellett a mikroelektronika és számítástudomány fejlődése lehetővé tette a kis méretű, polgári, hobbi célú alkalmazásukat is. Jelenleg élesen különválik a két terület, mivel katonai UAV-k lezárt légtérben, folyamatos távvezérléssel nagy távolságra repülhetnek, míg a polgári felhasználásban látótávolságon belüli repülés engedélyezett kis méretű és gépek számára főleg légifelvételek készítése céljából.

A jövőben ez a szakadék a komplex és drága katonai rendszerek és az olcsó, egyszerű, kis méretű polgári UAV-k között el fog tűnni. A kérdés csak az időpontra vonatkozik, amihez a légiforgalmi hatóságok törvényi szabályozásán kívül sok technikai kérdést is meg kell oldani. A nagyfokú fejlődés kulcsa a drónok közös légtérbe való integrációja, mivel a különböző felhasználási területek (mezőgazdaság, térképészet, környezet megfigyelés, telekommunikáció, stb.) számára már jelenleg is léteznek kísérleti jellegű működőképes rendszerek, azonban ezeket rutinszerűen nem lehet használni a légtérhasználat korlátozásai miatt.

A jelenleg legfontosabb kutatási területeket négy nagy csoportba lehet osztani:

  1. kommunikáció,
  2. légtérben végzett tevékenységek,
  3. pilóta nélküli repülőgép és rendszerei,
  4. ember és gép kapcsolata.

Az MTA SZTAKI Rendszer és Irányításelméleti Kutatólaboratóriuma az ONR (USA Haditengerészet Kutatási Hivatala) által finanszírozott projekt keretében az alábbi témákkal foglalkozik:

  • Látni és elkerülni rendszer létrehozása: minden polgári repülőgépen a pilóta látása segíti a légiirányítás és repülőgép szenzorait, azonban ezt a képességet a pilóta nélküli légijárművekben más érzékelőkkel (kamera, radar, rádiónavigációs eszközök, etc.) kell helyettesíteni, valamint a szenzorok fúzióját is meg kell valósítani, hogy egységes döntéseket lehessen hozni. A legnagyobb kutatási kihívás a rendszerekkel szemben támasztott teljesítmény követelmények elérésén túl azok hitelt érdemlő elméleti bizonyítása a hatóságok felé.
  • Szeparációt biztosító algoritmusok kidolgozása: a biztonságos elkülönítés automatizálása különleges figyelmet követel, mivel olyan elméletileg is bizonyított algoritmusokat kell kidolgozni minden szituáció kezelésére, mely az elkülönítésen túl a hatékonyságot is figyelembe veszi. Külön fontos megemlíteni, hogy ezen módszereknek illeszkednie kell a jelenlegi repülési szabályokhoz és átlátható, jól prediktálható módon kell viselkednie a rendszernek minden esetben, hogy az ezzel találkozó pilótákat és a légiirányítást ne zavarja meg.
  • A repülőgép sárkányszerkezetének és avionikai rendszerének tanusítása: a polgári légiforgalom repülőgépeinél a légügyi hatóság alapos és költséges eljárást folytat le, hogy minden részletre kiterjedően bizonyítsa a jármű megbízhatóságát. Azonban ez a költséges és időigényes folyamat a UAV-k esetében nem megvalósítható a hosszú átfutási idő és a repülő eszközök sokszínűsége miatt. Az alacsony költségű rendszerek esetében azonban semmilyen tervezési vagy tanusítási lépés nem foglalkozik a megbízhatósággal – amely elengedhetetlen a közös légtérben való repülésnél. Olyan modell alapú tanúsítási eljárások kutatása folyik, mely minimális repülési tesztek lefojtatása mellett is képes megbízhatósági statisztikákat szolgáltatni, ezzel segítve a UAV-k töretlen fejlődését, hozzájárulva a légtérbe való integráció számára nélkülözhetetlen adatok szolgáltatásával. A polgári repülésben a hardver és szoftver megbízhatóság hagyományosan élesen elkülönül, azonban a UAV-k esetében az analitikus rendundancia alkalmazásával ez a határ is kezd elmosódni, így integrált szoftver/hardver tanúsítási módszerek kutatása is jelentős feladat.

2. GUIDE@HAND alkalmazás család új szolgáltatásainak bemutatása

Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya 2005 óta folytatott mobil alapú szoftverfejlesztési tapasztalataira alapozva a mai kornak és trendeknek megfelelő megoldást dolgozott ki turisztikai célokra, GUIDE@HAND néven. A folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a GUIDE@HAND alkalmazáscsalád folyamatosan bővülő kínálatával ismerkedhet meg a rendezvényen résztvevő közönség.

Bemutatásra kerülő új alkalmazások:

  • EVENT@HAND;
  • CITY@HAND;
  • UNI@HAND;
  • SPORT@HAND.

3. i4D Preproduction System

Az Elosztott Események Kutatólaboratóriuma  és a Geometriai Modellezés és Számítógépes Látás Kutatólaboratóriuma  által fejlesztett integrált 4D (i4D) előkészítési rendszer célja, hogy támogassa a teljes képes forgatókönyv tervezési munkafolyamatot azáltal, hogy egy szintetizálja és megjeleníti a virtuális 3D-s jeleneteket valós és fiktív elemekkel. A hatékony 3D előzetes nézet készíthető, amely kiegészíti, sőt helyettesíti a technikai forgatókönyvet és egy nagyszabású dinamikus forgatókönyvként, amely rögzíthető tetszőleges nézőpontból, míg mind a jelenet elemek és a virtuális kamera konfigurációk szabadon módosíthatóak a végfelhasználók számára.

Az Innotrends Hungary 2014  részletes programja elérhető itt  a regisztrációkat pedig itt várjuk! Megjelenésére feltétlen számítunk!