A SZTAKI is részt vett a Lányok Napján

A Nők a Tudományban Egyesület (NATE) évről évre megrendezi a Lányok Napját. A nap célja, hogy a jelentkezők megismerkedhessenek az úgynevezett STEM-területekkel (az angol science, technology, engineering and mathematics szavak rövidítéséből), számukra is vonzóvá váljanak ezek a pályák. A pályaorientációs kezdeményezéshez idén a SZTAKI is csatlakozott, nagy sikerrel.

A 2023. április 27-én rendezett Lányok Napjára 40 középiskolás diáklány érkezett a SZTAKI-ba, hogy robotikáról, matematikáról, mesterséges intelligenciáról, és általában a mérnöki tudományról szerezzenek elsőkezű tapasztalatokat. A SZTAKI munkatársai a 2022 nyarán átadott Innovációs és Demonstrációs Térben (IDT), a SmartFactory névre keresztelt gyártásszimulációs rendszerben, valamint több tárgyalóban is tartottak bemutatókat az érdeklődőknek.

Az eseményről készült galéria elérhető ide kattintva.