Az ELKH Clouddal is megismerkedhetettek az NKFIH Open Science rendezvényén résztvevők

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) adott otthont az Európai Bizottság és az Európai Nyílt Tudományos Felhő (European Open Science Cloud, EOSC) Association közös, Tripartite Event című rendezvényének, amely platformot biztosított a résztvevőknek arra, hogy az Open Science (nyílt tudomány) támogatásával kapcsolatos szakpolitikai és finanszírozói gyakorlatok és tapasztalatok megismerése után megvitathassák azokat. A rendezvényen Lovas Róbert, a SZTAKI és a Wigner által közösen működtetett ELKH Cloud projektigazgatója is részt vett.

Az egynapos, angol nyelvű, hibrid formában lebonyolított eseményen az Európai Bizottság képviselője bemutatta a nyílt tudománnyal foglalkozó állásfoglalást, az EOSC munkatársai pedig az EOSC jövőjéről és a tevékenységének fókuszpontjairól beszéltek. A hazai aktivitásokról a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) számolt be, amely Magyarország képviseletét látja el az EOSC-ban.

A délutáni panelbeszélgetés középpontjában az Open Science és a FAIR adatkezelés támogatása állt, amelyen a Digitális Örökség Nemzeti Laboratórium, az ELI, az ELKH Cloud, az OpenAIRE és a OpenBioMaps kutatási infrastruktúrák képviselői vettek részt. Az NKFIH kezdeményezésére 2021-ben dolgozták ki a Nyílt Tudományról szóló Nemzeti Állásfoglalást, amelyhez számos kormányzati és tudományhoz kapcsolódó szervezet csatlakozott. Lovas Róbert, az ELKH Cloud projektigazgatója hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban épült ki az ELKH Cloud kutatási infrastruktúra, amely a magyar kutatói közösség számára biztosít nagy teljesítményű, rugalmas tudományos számítási kapacitást felhő szolgáltatáson keresztül. Az ELKH Cloud a Top 50 kiváló hazai kutatási infrastruktúra közé tartozik, az EOSC infrastruktúrával való kompatibilitása pedig az EGI-ACE projekten keresztül kerül biztosításra. Az ELKH Cloud-ot a SZTAKI és a Wigner Fizikai Kutatóközpont alakította ki és működteti. A számítási kapacitás mellett hamarosan elérhető lesz a kutatók számára az ELKH Adatrepozitórium Platform (ELKH ARP) kiterjesztett verziója, amely a teljes ELKH kutatóhálózat folyamatos és hosszú távú kutatási adatkezelését támogatja, de nyitott más intézményi felhasználásra is.

Az eseményen elhangzott, hogy Magyarországon az Open Science alkalmazása a mindennapokban sokszor akadályokba ütközik. Az implementálás előfeltétele pénzügyi és egyéb források rendelkezésre állása, illetve egy olyan kutatói attitűd, amely a hagyományos megközelítés helyett az állásfoglalásban megfogalmazottak mentén, a nyílt megosztás elvét helyezi előtérbe. 

A nap zárásaként a második panelbeszélgetés az Open Science irányelv gyakorlati alkalmazását mutatta be finanszírozói és intézményi szempontokból, melyeket az Európai Bizottság, az NKFIH, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központja (MTA KIK) és a Fiatal Kutatók Akadémiájának (FKA) képviselői ismertettek.