Mesterséges intelligenciával, legendás magyar hardverekkel, portrérajzoló robottal és logikai játékokkal készül a SZTAKI a Kutatók Éjszakájára

A 2022. szeptember 30-i programsorozat az intézet két épületében várja az érdeklődőket, akik koradélutántól késő estig ismerkedhetnek a SZTAKI-val és eredményeivel. A Lágymányosi utcai épületben nyáron megnyitott Innovációs és Demonstrációs térben ötféle robotos bemutató várja a látogatókat, és a korai magyar számítógépek is bemutatkoznak, méghozzá egy olyan mérnök körvezetésével, aki maga is dolgozott rajtuk.

A pandémia miatt 2020-ban és 2021-ben jórészt virtuális programokkal készült a SZTAKI a Kutatók Éjszakájára, 2022-ben azonban visszatérünk a megszokott mederbe, és élő programokkal készülünk a tudomány iránt érdeklődő látogatóknak. A 2022. szeptember 30-i rendezvényen többek között logikai játékokat próbálhatnak ki az érdeklődők, megismerkedhetnek a biológiai öregedés fogalmával és megállapítási módjával, lerajzoltathatják magukat a SZTAKI portrérajzoló robotjával, illetve megtekinthetik a Múltból a jövőbe című kiállítást, ami az intézet vasfüggöny mögötti hardverfejlesztéseit mutatja be.

FONTOS: a programok regisztrációkötelesek, regisztrálni ide kattintva lehet. További információk a SZTAKI Kutatók Éjszakájának szentelt aloldalán olvashatók.

A Facebook-eseményhez való csatlakozáshoz kattintson ide!

A részletes program az alábbi:

  • Öregedésórák, avagy hány éves vagy valójában?

Először egy rövid előadást hallhatunk az öregedés órákról, azaz olyan mesterséges intelligencia eszközökről, amelyek alkalmasak a biológiai életkorunk meghatározására. Az öregedés órákkal például kimutatható, hogy lassabban vagy éppen gyorsabban öregszünk, mint mások, illetve használhatók potenciális megfiatalító kezelések tesztelésére. Az előadás után interaktív bemutató következik, amely során kipróbálhatjuk milyen jól tippeljük meg ki hány éves, illetve tesztelhetjük, hány évesnek lát minket a mesterséges intelligencia fotó, illetve rutin vérkép (labor) adatok alapján.

  • Öt robot, ötféle bemutató a vadonatúj Innovációs és Demonstrációs Térben

A SZTAKI Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratóriumában újszerű robotikai alkalmazások várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat. A látogatókat lerajzolja az egyik robot, egy másikkal bárki közösen szerelhet össze egy alkatrészt, miközben virtuális valóság alapú biztonsági rendszer segíti. De látható pakoló robot, amelyet képekkel tanítottak, vagy mozaik darabokat összerendező, sőt egy különleges gépkiszolgáló is, amely nem ismer lehetetlent. A bemutatókra a Lágymányosi épület 6. emeletén nyáron átadott, új Innovációs és Demonstrációs Térben kerül sor. Ott lesz a SZTAKI portrérajzoló robotja is.

  • Ördöglakatok és logikai játékok

Számos feladvány megoldásának kulcsa a megfelelő módszer, algoritmus kitalálása. Még ha néha úgy is érezzük, hogy csak a szerencsének köszönhetően sikerült szétszedni, összerakni egy ördöglakatot, valójában szinte mindig szükség van valamilyen ötletre, ügyes fogásra, leleményre - legyen az akár tudatos, akár nem. A játékok egy része ugyanakkor kiválóan modellezhető és meg is oldható számítógéppel. De nemcsak a megoldást, hanem magát a játéktervezést is segítik ezek az algoritmusok. Hogyan lehet egy számítógép segítségével tervezett játék élvezetes, jól játszható?

  • Bejárjuk a vaskori Duna utat

Nemzetközi együttműködés keretében jött létre a Duna-medence vaskori régészeti örökségét bemutató Vaskori Duna Út, amely 2021-ben elnyerte az Európa Tanács Kulturális Útvonal tanúsítványát. A bemutató során az érdeklődők virtuális utazást tehetnek térben és időben a Vaskori Duna Út hazai és külföldi helyszínein a SZTAKI eLearning Osztálya által fejlesztett többnyelvű okostelefonos alkalmazással. A helyszíneken lenyűgöző halomsíros temetők, síktemetők, erődített települések és oppidumok, valamint páratlan régészeti leletek várnak arra, hogy újra felfedezzék őket!

  • Harminc év magyar hardverei a SZTAKI-ban

A SZTAKI az alapításakor is kulcsfontosságú kutatóintézetnek számított: a szocializmus alatt élő embargó miatt a nyugati országok fejlesztései nem, vagy csak alig juthattak el Magyarországra, az intézet saját eredményei azonban segítettek abba, hogy a hazai tudományos közeg lépést tarthasson a nemzetközi trendekkel. A múltból a jövőbe kiállításon ezen fejlesztések közül mutatunk be néhány fontos mérföldkövet, a teljesség igénye nélkül. A Kutatók éjszakáján Manno Sándor fejlesztőmérnök vezeti körbe az érdeklődőket, aki maga is sok bemutatott eszközön dolgozott a vasfüggöny idején.

Mindenkit szeretettel várunk!