Monostori László, a SZTAKI igazgatója tartotta a Gyártás (Manufacturing) Konferencia nyitóelőadását

Idén október 29-én és 30-án, a Pannon Egyetem és a Gépipari Tudományos Egyesület közös szervezésében, Veszprémben rendezték meg a Gyártás (Manufacturing) Konferencia című nemzetközi rendezvényt, immár 24. alkalommal. A konferencia elnöke Monostori László, a SZTAKI igazgatója volt.

A konferencia megnyitóját október 29-én, pénteken délelőtt a Pannon Egyetem konferenciaközpontjában rendezték, a nyitóelőadást Monostori László, a SZTAKI igazgatója, az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform elnöke tartotta, "Ipar4.0 és azon túl: Néhány tendencia a CIRP-aktivitások tükrében" címmel. Előadásában elmondta, hogy Magyarország a gyártás szempontjából a tradicionális országok közé tartozik, mivel a GDP nagy arányát teszi ki a gyártás, viszont az ország Ipar 4.0 érettségi szintje viszonylag még alacsony. Felszólalt Navracsics Tibor, a PE Szenátus elnöke is, méltatva a konferencia tematikájának fontosságát és időszerűségét.

„A gyártás szerepét, főként Magyarországon felesleges aláhúzni. A magyar kormány támogatja a gyártást és a hozzá tartozó logisztikát is, a COVID első hulláma azonban megrázkódtatást okozott ezeken a területeken, ezáltal még nagyobb figyelmet kapott ez a szektor. Az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform készített is ebben a témában egy egyedülálló tanulmányt, a COVID hatásáról ebben az iparágban" - emelte ki Monostori László. A rendezvény kiállítási részén a látogatók Haidegger Gézától, a SZTAKI tudományos főmunkatársától kérdezhettek, illetve megtekinthették a SZTAKI gyártással, automatizálással, Ipar 4.0-val kapcsolatos megoldásainak videós demonstrációit. Ember és robot együttműködéséről két, SZTAKI-s kollégák munkáit is bemutató előadás elhangzott el.

A konferencián szó volt a termékelőállítás teljes életciklusával kapcsolatos tervezési és gyártástervezési, az anyagtechnológiai és energetikai, a logisztikai és termelésmenedzsment, valamint az ipar 4.0 és digitális gyártástudományi területekről is. A rendezvényre érkeztek oktatók, kutatók, ipari szakemberek  Magyarország több egyetemi régiójából, de osztrák innovatív kutató-fejlesztő vállalatától is.

Fotó: vehir.hu

 

Monostori László