Német művész érkezik a SZTAKI-ba, hogy robotot építő robotot építsen

Ottonie von Roeder német művészt elsősorban a munka és a társadalom viszonya érdekli, korábban is készített már installációkat ebben a témakörben. Szeptemberben Magyarországra látogat, hogy a SZTAKI kutatóival és mérnökeivel közösen készítsen mesterséges intelligenciával vezérelt robotos installációt.

Ottonie von Roeder a budapesti Goethe Intézet jóvoltából utazik Budapestre, hogy a mesterséges intelligenciáról és a mérnöki tudományról szerezzen inspirációt a SZTAKI-ban. Budapesti tartózkodása során megismeri a SZTAKI által vezetett Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium programját, az Intézet Mérnöki és Üzleti Intelligencia Kutatólaboratórium laborjait, fejlesztéseit, projektjeit, sőt közös installációt is készít a labormunkatársaival.

A projektben egy olyan robotikai rendszer készül, mely különböző, mesterséges intelligencián alapuló algoritmusok segítségével végre tud hajtani nagy fokú adaptivitást igénylő feladatokat is. A projektről von Roeder filmet is forgat, hogy a teljes folyamatot a nagyközönség elé tárhassa.

„A projekt során az elmúlt évek gépi tanuláson, és azon belül is az úgynevezett mély tanuláson alapuló algoritmusok nagymértékű előretörését igyekszünk kiaknázni, illetve ezen technikákat átültetni a robotika világába. Ezáltal a robotok nem csak repetitív feladatok végrehajtására lesznek alkalmasak, hanem érzékelni és értelmezni tudják a környezetüket. Nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a tudományos érték mellett, művészeti szempontból is egy érdekes művet hozzunk létre. Ezáltal már a projekt elejétől kezdve szorosan összedolgoztunk Ottonie von Roeder művésznővel a megfelelő koncepció kidolgozásához” – mondta Horváth Dániel, a projekt szakmai felelőse.

„A SZTAKI és a Goethe Intézet által szervezett AI Residency együttműködési program segít abban, hogy elmélyítsem tudásom a technológiai lehetőségek terén, illetve új alkalmazási területeket találjak a különböző szakterületek automatizálásáról szóló kísérleteimhez” – fogalmazott Ottonie von Roeder. „A munkám célja az, hogy segítsen felfedni az automatizálásban rejlő lehetőségeket, valamint rámutasson, hogy a technológiai haladásban való részvételünkkel mi magunk is befolyásolhatjuk a munka jövőjét. Ezek a kérdések a közös munka és az alkotásaim bemutatása során is inspirálhatják a SZTAKI kutatásait, hogy az intézet munkája a szélesebb közönség számára is érthetőbb legyen.”

Von Roeder a németországi Bauhaus-Universität Weimar, az izraeli Bezalel Academy of Art and Design, és a hollandiai Design Academy Eindhoven tanulója volt, jelenleg Lipcsében és Eindhovenben alkot, elsősorban kritikai és spekulatív művészet területén. Műveit többek között Bécsben, Marseille-ben, Lipcsében és Eindhovenben is kiállították már.
2017-ben indította el Post-Labouratory című projektjét, amiben az emberi munka utáni világgal, valamint a munkával, mint automatizált folyamattal is foglalkozik.