Címlap

Rólunk

50 éve a számítógép-tudomány szolgálatában

Az ország legnagyobb és legsikeresebb informatikai kutatóintézete. Tovább

Bemutatkozás

Hírek

Hírek

Az Ipar 4.0 nehezen körülírható, tárgyiasítható fogalom, ám a használt technológiákkal járó előnyöket annál inkább könnyebb megfogalmazni. Az autopro.hu megkérdezte a magyar járműipar szereplőit, milyen pozitívumokat sorakoztatnának a fogalom mögé.

2017. január 20-án, 10.00 órakor tartja Monostori László, az MTA rendes tagja székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Felolvasótermében.
Az MTA SZTAKI eLearning Osztálya által készített D+ Sport az első és egyetlen magyar nyelvű sport applikáció, amellyel futhatsz, bringázhatsz, és túrázhatsz, miközben a program méri a sebességed, a kilométerenkénti tempód, naplózza az útvonalat, amit később berepülhetsz street view-ban, túrázás közbeni fotóidat albumba rendezi, vagy elhelyezi a térképen, hogy megoszthasd bárkivel merre jártál és mit láttál!
Szegedi Viktor (MTA SZBK) az agykutatás fejlődéséről és arról, hogy miben különleges az agykérgünk, Molnár Gábor (SZTE TTIK Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék) az emberi agyban található szuperplasztikus szinapszisokról és az ingerületátvitelről, Monostori László (MTA SZTAKI) pedig a termelésinformatikai és termelésirányítási kiválósági központ létrehozásáról beszélt az InfoRádió tudományos-ismeretterjesztő műsorában.
A 2016-os év számtalan szakmai programot, tudományos együttműködési lehetőségeket és ipari innovációt tartogatott intézetünk számára. Az alapkutatások magas színvonalú művelése mellett munkatársaink nagy hangsúlyt fektettek a versenyszférában alkalmazható megoldásokra és a társadalmilag hasznos, közösségi szolgáltatásokra is.
Benczúr András, az Informatikai Kutatólaboratórium vezetője mesterséges intelligenciáról és a digitális adatok titkosításának világáról tartott előadást a Magyar Tudomány Ünnepén.
Monostori Lászlónak, az acatech (Deutsche Akademie der Technikwissenschaften, National Academy of Science and Engineering) 2015-ben megválasztott tagjának a hivatalos beiktatására az Akadémia idei Közgyűlésén került sor.
Egy csillagász, egy idegtudós és egy matematikus is eredményesen pályázott az MTA kutatóintézet-hálózatából az Európai Kutatási Tanács (ERC) által a már önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consolidator Grantre. Maria Lugaro, Dénes Ádám és Marx Dániel ötéves, legfeljebb 2 millió eurós támogatással járó kutatási programot indíthat el.
Az MTA SZTAKI Operációkutatás és Döntési Rendszerek Kutatócsoport és a Budapesti Corvinus Egyetem kutatói újszerű megközelítést javasoltak az elmúlt 40 év legjobb teniszezőjének meghatározására. A világranglista vezetők egymás elleni eredményei alapján Rafael Nadal bizonyult a legnagyobb jatékosnak.

Események

Previous

2017. január

Következő
H K Sze Cs P Szo V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
Az összes eseményhez

Szolgáltatások

Szolgáltatások

Konzultációs feladatok, mikro-fejlesztések és workshopok a reaktív programozás területén, illetve specifikusan RxJava és kapcsolódó könyvtárakkal/technológiákkal kapcsolatban.

Big Data adatfeldolgozó és elemző technológiák fejlesztése többek között a következő rendszerek alkalmazásával: Apache Hadoop, Apache Spark, Apache Flink, CouchBase, Cassandra.

Egyedülálló, nyílt internetes szolgáltatás, amely lehetővé teszi, hogy a felhasználók a feltöltött dokumentumok között azonos részeket, hasonlóságot, esetleg teljes egyezést keressenek.
Okostelefonokon vagy tableteken futó, offline alkalmazások, amelyek a mai kornak és trendeknek az élet sokféle területén képes megfelelni.

Hálózatbiztonsági események észlelése, felmérése, feldolgozása, kiértékelése. Hálózati eszközök és szolgáltatások megfigyelése, rendelkezésre-állás mérése, jelentések készítése, minőségbiztosítás. Biztonsági pásztázások és elemzések, ethical hacking, rendszerek elemzése, audit.

Egyedi és generikus multimédia tananyagok fejlesztése, azok helyszíni telepítése és konfigurálása.
A magyar web legkedveltebb többnyelvű ingyenes szótár szolgáltatása heti 3500 látogatóval.
A szolgáltatás olyan komplex tanácsadói tevékenységet foglal magában, amely végigkíséri a felhő infrastruktúra létrehozásának minden lépését a kezdeti koncepció felvázolásától a megépített infrastruktúra beüzemeléséig és használatának valamint üzemeltetésének oktatásáig.
Adattisztító megoldásaink nyílt szabványú, újrafelhasználható transzformációs műveletekre épülnek: a valódi érték az itt leképzett üzleti, iparági tudásban rejlik.

Projektek

Intézetünk erős és célzott alapkutatási tevékenységre támaszkodva, széleskörű hazai és nemzetközi együttműködések keretében hoz létre új eredményeket, és támogatja azok alkalmazását a gazdaság és a társadalom fenntartható fejlődésének érdekében, ugyanakkor segít megőrizni és fejleszteni a magyar tudományos-műszaki kultúrát is.

A projekt termelési és logisztikai hálózatok új modelljeinek és működtető rendszerének kifejlesztését célozza.

Autonóm járművekhez kapcsolódó érzékelő és környezetdetektáló módszerek kutatás-fejlesztése és demonstrálása

Endoszkópos diagnosztikán alapuló, szoftverrel támogatott klinikai eszközök fejlesztése.