|
Fátyolfelhős az ég: elrebbenő ökörnyál! Csapong a nyurga nyár... Hány könnyű hő, gyönyör száll, Süvölt az ősz felé?... Míg fekszem tétován, Mint súlytalan sugár a Jordán mély taván... Fátyolfelhős a táj: fénylengető ökönyál... Besző a szép idő, a távol sem gyötör már.. Mint fáradt tölgylevél fenyőzöld Medve-tón Lebegve ringok én, világot megvetőn... Fátyolfelhős a csönd: magassan ég a nyár még! Csak úszom czéltalan, magányos néma árnyék... Testemnek hány öröm, hány szebb halál adós, ó? S a lét se több... Csupasz... Lelkemre száradó só!
Szováta, 1894 szeptember elején |