Éled a verset, a torzót, írod a létet elorzót,
Csörget újra a Holdat, démonaid kiraboltak- Falra vetülnek az árnyak! Fednek az alkonyi szárnyak! Törnek a gyermeki csöbrök, telnek a tágterü gödrök: Billen a szív... Tovaszédül.. Horkan a hang ma beszédül: Párka ha pörgeti orsód, markolod untig a korsót: Részegülő türelemben megfeszül öklöd a zsebben... Lázad a szó!... Ha lehetnél több elakadt leheletnél- Már dühöd is lehetetlen, szégyened is tehetetlen:
Maros-Vásárhelyt, 1894 októberében, Edgár napján |