Kutatók Előző  Következő
Eötvös Loránd (1848-1919)


      Eötvös Loránd, korának nemzetközileg is elismert hazai fizikusa az ismert államférfi, költõ és író, báró Eötvös József gyermekeként jött világra 1848. július 27-én Budapesten. Már középiskolás korában érdeklõdött a természettudományok iránt, és gyakran elment a pesti egyetem fizikatanárához, Jedlik Ányoshoz, hogy segítsen kísérleteinél. 1865-ben szülei kívánságára mégis a jogra iratkozott be, de amikor egy olaszországi útján Galileo Galilei eredeti kéziratait is megtekinthette, végleg búcsút mondott a jogi tanulmányoknak, és a németországi Heidelbergbe ment, ahol fizikai és kémiai tanulmányokat folytatott. Tanárai többek közt Bunsen, Kirchhoff és Helmholtz voltak. Königsbergben Neumannál kezdett foglalkozni a felületi feszültséggel. Heidelbergben avatták doktorrá 1870-ben. A következõ évben már a pesti tudományegyetem docense, egy évvel késõbb az elméleti fizika rendes tanára, 1878-ban pedig a Kísérleti Fizikai Intézet vezetõ professzorává nevezték ki, és ezt a hivatást töltötte be élete végéig. A közéletben is fontos szerepet játszott. Vallás- és közoktatásügyi miniszter (1894-95), a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1873-tól), majd elnöke volt (1889-1905). Javaslatára alapították a késõbb róla elnevezett kollégiumot (1905).

      Eötvös Loránd pályája kezdetén a folyadékok fizikáját, felszíni feszültségét, a kapilláris jelenségeket, valamint a gázok kritikus állapotának törvényszerûségeit tanulmányozta. Tapasztalati összefüggést talált (1886) a tiszta folyadék felszíni feszültsége és a hõmérséklet változása között: felismerését ma is Eötvös-szabálynak hívjuk.

      Az 1880-as évek végétõl a gravitáció, a nehézségi erõ vizsgálatai kötötték le érdeklõdését, a gravitációs tér helyi változásának mérésére Cavendish torziós ingáját továbbfejlesztve rendkívül érzékeny mûszert szerkesztett (Eötvös-inga), amellyel a földi nehézségi erõ parányi változását is meg tudta mérni. Ezek a mérések elméleti és gyakorlati téren is rendkívüli fontosságúak. Eötvös mutatta ki 1909-ben igen nagy (egymilliárdodrésznyi) pontossággal a tehetetlen és a súlyos tömeg arányosságát az Eötvös-ingával, ami Einstein általános relativitáselméletének egyik kiindulópontja. De a nehézségi erõtér ismeretében meg lehet határozni a földfelszín alatti kõzetek sûrûségét, s így az Eötvös-inga méréseivel ki lehet nyomozni a mélyben rejtõzõ kõolaj-, érc,- kõsó- és egyéb készleteket. Széles körû vizsgálatait az Alföld földtani rétegzõdésének a felderítésével kezdte, s ezzel megindította az azóta is nagy jelentõségû magyar geofizikai kutatásokat.

      Érdekes az a megállapítása, melyet 1904-ben tett közzé, hogy a földön keleti irányban mozgó testek súlya valamelyest csökken, a nyugatra haladóké pedig növekszik a nyugvó test súlyához képest. Érdemes röviden végiggondolni, hogy miért. A kelet felé haladó test, például egy autó mozgási sebessége hozzáadandó a földfelszín kerületi pontjainak sebességéhez, a nyugat felé haladóé viszont levonandó. Ezért a jármûben a centrifugális erõ növekszik, ha kelet felé halad, illetve csökken, ha nyugati irányba megy, s ezért a gravitációs erõbõl (a súlyból) többet, illetve kevesebbet kell levonni. A megmaradó súly tehát kevesebb, illetve több lesz. Ez a felismerése, amely a Föld forgásának újabb bizonyítéka, Eötvös-hatás, Eötvös-effektus néven vált ismertté.

      Eötvös Loránd 1919. április 8-án halt meg Budapesten. Nevét mértékegység*, Budapesten egyetem és kollégium õrzi. Az Eötvös Loránd-díjat a kiemelkedõ ipari, mezõgazdasági, közlekedési, postai alkotó, irányító, szervezõtevékenység elismerésére adományozzák évenként.

      *EÖTVÖS: a nehézségi gyorsulás hely szerinti változásának régebben használatos mértékegysége. Meghatározása: ha a nehézségi gyorsulás 1 cm távolságon 1 billiomod részével változik, akkor ott a változás 1 E (eötvös). Megjegyzés: az eötvös nem szabályos SI-egység, a geofizikában használták.