Kutatók
|
Előző
Következő
|
Eötvös Loránd (1848-1919)
|
Eötvös Loránd, korának nemzetközileg is
elismert hazai fizikusa az ismert államférfi, költõ
és író, báró Eötvös József
gyermekeként jött világra 1848. július 27-én
Budapesten. Már középiskolás korában érdeklõdött
a természettudományok iránt, és gyakran elment
a pesti egyetem fizikatanárához, Jedlik Ányoshoz,
hogy segítsen kísérleteinél. 1865-ben szülei
kívánságára mégis a jogra iratkozott
be, de amikor egy olaszországi útján Galileo Galilei
eredeti kéziratait is megtekinthette, végleg búcsút
mondott a jogi tanulmányoknak, és a németországi
Heidelbergbe ment, ahol fizikai és kémiai tanulmányokat
folytatott. Tanárai többek közt Bunsen, Kirchhoff és
Helmholtz voltak. Königsbergben Neumannál kezdett foglalkozni
a felületi feszültséggel. Heidelbergben avatták
doktorrá 1870-ben. A következõ évben már
a pesti tudományegyetem docense, egy évvel késõbb
az elméleti fizika rendes tanára, 1878-ban pedig a Kísérleti
Fizikai Intézet vezetõ professzorává nevezték
ki, és ezt a hivatást töltötte be élete
végéig. A közéletben is fontos szerepet játszott.
Vallás- és közoktatásügyi miniszter (1894-95),
a Magyar Tudományos Akadémia tagja (1873-tól), majd
elnöke volt (1889-1905). Javaslatára alapították
a késõbb róla elnevezett kollégiumot (1905).
Eötvös Loránd pályája kezdetén
a folyadékok fizikáját, felszíni feszültségét,
a kapilláris jelenségeket, valamint a gázok kritikus
állapotának törvényszerûségeit tanulmányozta.
Tapasztalati összefüggést talált (1886) a tiszta
folyadék felszíni feszültsége és a hõmérséklet
változása között: felismerését ma
is Eötvös-szabálynak hívjuk.
Az 1880-as
évek végétõl a gravitáció, a
nehézségi erõ vizsgálatai kötötték
le érdeklõdését, a gravitációs
tér helyi változásának mérésére
Cavendish torziós ingáját továbbfejlesztve
rendkívül érzékeny mûszert szerkesztett
(Eötvös-inga), amellyel a földi nehézségi
erõ parányi változását is meg tudta
mérni. Ezek a mérések elméleti és gyakorlati
téren is rendkívüli fontosságúak. Eötvös
mutatta ki 1909-ben igen nagy (egymilliárdodrésznyi) pontossággal
a tehetetlen és a súlyos tömeg arányosságát
az Eötvös-ingával, ami Einstein általános
relativitáselméletének egyik kiindulópontja.
De a nehézségi erõtér ismeretében meg
lehet határozni a földfelszín alatti kõzetek
sûrûségét, s így az Eötvös-inga
méréseivel ki lehet nyomozni a mélyben rejtõzõ
kõolaj-, érc,- kõsó- és egyéb
készleteket. Széles körû vizsgálatait az
Alföld földtani rétegzõdésének a
felderítésével kezdte, s ezzel megindította
az azóta is nagy jelentõségû magyar geofizikai
kutatásokat.
Érdekes az a megállapítása,
melyet 1904-ben tett közzé, hogy a földön keleti
irányban mozgó testek súlya valamelyest csökken,
a nyugatra haladóké pedig növekszik a nyugvó
test súlyához képest. Érdemes röviden
végiggondolni, hogy miért. A kelet felé haladó
test, például egy autó mozgási sebessége
hozzáadandó a földfelszín kerületi pontjainak
sebességéhez, a nyugat felé haladóé
viszont levonandó. Ezért a jármûben a centrifugális
erõ növekszik, ha kelet felé halad, illetve csökken,
ha nyugati irányba megy, s ezért a gravitációs
erõbõl (a súlyból) többet, illetve kevesebbet
kell levonni. A megmaradó súly tehát kevesebb, illetve
több lesz. Ez a felismerése, amely a Föld forgásának
újabb bizonyítéka, Eötvös-hatás,
Eötvös-effektus néven vált ismertté.
Eötvös Loránd 1919. április 8-án halt
meg Budapesten. Nevét mértékegység*, Budapesten
egyetem és kollégium õrzi. Az Eötvös Loránd-díjat
a kiemelkedõ ipari, mezõgazdasági, közlekedési,
postai alkotó, irányító, szervezõtevékenység
elismerésére adományozzák évenként.
*EÖTVÖS: a nehézségi gyorsulás
hely szerinti változásának régebben használatos
mértékegysége. Meghatározása: ha a nehézségi
gyorsulás 1 cm távolságon 1 billiomod részével
változik, akkor ott a változás 1 E (eötvös).
Megjegyzés: az eötvös nem szabályos SI-egység,
a geofizikában használták.
|