Veszelszky Béla gyűjteményes kiállítása a Műcsarnokban







A kiállítás 1997. május 4-ig tekinthető meg.

Nem minden lehetséges minden időben, szól Wölfflin diktuma, s ez alatt azt érti, hogy nem érdemes - mert nem lehet - egy művészeti korszak (stílus, irányzat) kvalitásait egy másikon számon kérni. E gondolatot az utóbbi időben Arthur Danto elevenítette fel, kissé kiterjesztve jelentését: egyrészt nem minden lehet műalkotás minden időben (Duchamp piszoár/forrása például biztosan nem lehetett volna az a huszadik századot megelőzően), másrészt nem minden lehet érvényes alkotás minden időben (azaz kérdések merülhetnének fel például egy olyan kép adekvátságával kapcsolatban, amelyet alkotója minden idézőjel nélkül készítene ma el Caravaggio modorában).

Lehet-e tájképet (és csendéletet meg ön/portrét) festeni a huszadik század második felében? Jogosan állítja-e Andrási Gábor 1993-ban megjelent monográfiájának fülszövegén, hogy Veszelszky életműve - mely nagyobbrészt az iménti három műfaj valamelyikébe tartozik - "mindig is érvényes volt"? De mi érvényes Veszelszkyben ma, amikor nemhogy az általa művelt műfajok, de művei médiuma (olaj, vászon) és klasszikusan képzett technikája sem jelent kérdést a műkedvelőkön kívül szinte senkinek? Vagy érvényessége - miként Giotto-é, Rembrandté vagy Monet-é - klasszikusságában van; abban, hogy a művészet (talán nemcsak magyarországi) történetének egy teljes: konzekvensen végig- (véghez-?) vitt és lezárt fejezetét jelenti? És így gyűjteményes kiállítása ekként tekintendő: olyan képek soraként, amelyek a látvány és a szellem jelentette klasszikus művészeti problémák megoldási kísérletei? S ezért az egyes képeken túl a képek egymáshoz való viszonyát is nézni kell: állandóságot és változást, visszatérést és újrapróbálkozást? S akkor lehet, hogy Veszelszky aszketikus sosem-nyugvása az, amely mindig-kortársunkká teszi, akármikor is nézzük képeit?

Nem tudom. Nekem biztos. De az is biztos, hogy egy warholizált művészetvilágban ez nem feltétlenül számít érvényes értéknek.

Horányi Attila